Szegénység

Nemrégen láttam egy filmet (Martin Guerre visszatérése), amely egy középkori igaz történetet mond el. Szó se róla, a főszerep itt is az „egyszerű” emberé volt, mint szokásosan. Az én szegénységképem éppen ezért, az ilyen filmekből és hasonló olvasmányélményeimből táplálkozik. De most feltűnt valami, ami egyáltalán nem illett bele ebbe a képbe. Gérard Depardieu jó paraszt létére úgy mulatott társaival, hogy ott aztán minden „nyomorult” borban fürdött. Ez valóban így ment akkor? A szegények nem takarékoskodtak a szűkölködés miatt úgy, ahogyan azt várnám?
Tavaly nyáron engem is elfogott a segítési vágy és jelentkeztem kislányok táboroztatására egy Miskolc és Tiszaújváros közti faluba.
A tábort kizárólag cigánygyerekeknek szerveztük. Le merem írni ezt a szót, mert ők inkább cigánynak, mintsem romának tartották magukat. Az első nap végén azt hittem, minden idegszálamnak lőttek. Már hajnal volt, amikor a lányok még rohangáltak, verekedtek, sírtak és kiabáltak egyszerre. Nem, mondtam magamnak, én ebből nem kérek. Bármennyire is nehéz a sorsuk, ők tényleg egy másik világban élnek, ahová nekem nincs belépésem. Aztán a második napon kiderült, hogy mégis lehet.

Összesen tíz lány „csinálta” végig az egy hetes tábort (5 felnőtt vezető mellett!), melynek során a saját szememmel láthattam, milyen az, ha valaki „nehéz körülmények közül való”.

De miért is kezdtem Paraguaynál? Mert az a kedves, jó barátom, aki most kint dolgozik, szakasztott olyan képet festett a kinti körülményekről, mint amilyeneket itthon is tapasztalhatunk, néhány kivétellel csupán. Náluk nagyon sok gyerek van az utcán és megy „dolgozni”, hogy pénzt vihessen haza. Ez ismerős, bár itthon nem annyira gyakori. Ha tudnak, mennek és dolgoznak, este pedig minden megkeresett pénzüket elköltik. Természetesen ételre. Annyira, hogy tudják, majd meg sem bírják enni. Így ki kell dobniuk a maradékot. Őket ez nem zavarja. Ahogyan az sem, hogy nem tudják, másnap miből vásárolnak be, mert ugye munka nem minden napra jut. Az ország különlegessége, hogy náluk mangó terem, de abból rengeteg. Olyannyira sok, hogy tele van vele a föld. De aki szegény, az sem hajol le és veszi fel, hogy megegye. Inkább várja, mikor lesz ennél jobb. Nem akarnak változtatni a sorsukon, de igazából néhányan fel sem fogják, hogy mindez lehetne másként.

Van egy konkrét kapcsolódási pont, amiről nekem rögtön a nyári élményeim jutottak eszembe. Ez pedig a kóla. Bár azt hiszem, ez tényleg csak korunk sajátossága. Táborunkban komoly baj volt esténként, mert a kislányoknak állandóan fájt a foguk. Mi nem tudtunk mit kezdeni velük, csak vittük őket fogat mosni. A kólának ott is nagy kultusza volt. Azt hiszem, ez volt a bajok egyik forrása. De nem a Coca Cola Company vitte a prímet, hanem a kólapor. Igen, ezt a boltban a kenyér mellett veszik és azt isszák. A kólán azonban nem csak azt értik, ami fekete. Magyarország ezen részén a Fanta is kóla és hasonlóan minden más üdítő is az. De szerintem nem csak ez vezetett el a fogfájásig.

Azt azért tudni kell, hogy abban a faluban a cigányok nagyon önérzetesek voltak. Erről nem szól a paraguay-i fáma. Aki már felépített magának a faluban egy házat, az büszkélkedett vele, azt hiszem, méltán. Aki még mindig a „putrisoron” lakott, az meg mentegetőzött. Merthogy lesz ez majd jobb is, de most sajnos így „széjjel vannak”. A táborba azonban kivétel nélkül, mindenki kis pakkokkal küldte el a gyerekét. Senki nem akarta, hogy pont az övének kelljen szégyenkeznie. Így a fogkefék is friss csomagolásban érkeztek, s ki tudja, hol végezték azután.

Szép dolog, amikor fiatalként úgy érezzük, meg tudjuk váltani a világot. Lehet, hogy így is van, éppen ezért még többen reménykedve dolgozunk rajta. :) De hogy a fejekben ki tesz rendet, azt nem tudom. Akkor méginkább úgy éreztem, erre a területre már tényleg nincs bejárásom. Mondhattam a lányoknak, hogy tanulni jó, ország-világ előtt sikereket elérni pedig még jobb. De ha már arról sem tudtam őket meggyőzni, hogy nem kell egész nap csak enni, pláne mindig valami főtt ételt, soha nem jutunk el a „magaslatokig”.

De félre ne értsük egymást! Tudom, hogy attól, hogy valaki szegénynek születik, az alapvető célja ugyanaz, mint a többi embernek: boldognak lenni. Ehhez pedig elindul azon az ösvényen, mely fizikailag felüdíti ugyan, a szelleme viszont kihuny.

Végül egy részlet ismerősöm leveléből:

„A 8 éves Cinthia a minap 3-szor egymás után számolt 6 ujjat a kezemen, ami nem csak azt jelenti, hogy annyira zavarodott, hogy egy-egy ujjra kettőt számol, mert csak mondja egymás után a számokat, hanem azt is, hogy nem tudja, hogy egy kezén az embernek általában 5 ujj van.”