Archive for november, 2008

November 30.

Délután fel 5-kor egy indián telefonközpontban lefixáltunk egy milánói hétvégét egy ismerősömmel. Az indian phone center azonban megérdemli, hogy bemutassam, mert minden olasz városban van legalább egy belőle, az indian időnként lehet african is. A lényeg, hogy a bevándorlók haza telefonálási illetve internetezési igényeit elégíti ki, általában az adott kultúra zenéjével és szokásaival. A múlt héten pl. egy afrikai srác 5 körül lévén leterítette az imaszőnyegét a hely közepére, és Mekka felé fordulva imádkozni kezdett.

A változatosság kedvéért most is szakadt az eső, bár Milánó nemcsak a divat, hanem a kellemetlen idő egyik központja is. Ezért csütörtökön Veneto régió felé vettük az irányt, hátha oda nem követ a fekete felhő, de igen. Az Arena pedig, ami nyilván kisebb, mint a Colosseum, de épebben megmaradt és én jobban el tudom képzelni az ottani spectaculumokat, CSAK aznap zárva volt. Úgyhogy megkerestük Júlia erkélyét (olaszul Giulietta), megfogdostuk az udvarban található szobor mellét, amely a hagyomány szerint szerencsét hoz… tovább a cikk folytatására »

“Amikor meg akarod ****ni a feleséged nővérét, és 5 évig arra gondolsz, hogy ha csak egyszer láthatnád a sógornőd ****ját, meghalhatsz, akkor abba a csapdába estél, mint minden férfi, aki egy *****ért eladna mindent, amije van, miközben azért imádkozik, hogy ne veszítse el mindenét, ha nem teszi meg.”

- olvashatjuk Toepler Zoltán honlapján a Gecy című legújabb darabjának ismertetőjét, melyet ifj. Sebő Ferenc rendezésében láthatunk. Ez a kortárs művészünk igencsak megosztja a véleményeket személyiségével és műveivel egyaránt. Borzasztó sajnálatos tényként kell tudomásul vennünk, hogy ma Magyarországon egy színházi darab, tágabban véve egy művészeti alkotás, pusztán – valamilyen szempontból kifolyólag – botrányosnak kikiáltott voltával hírnevet szerezhet magának. És publicitást. És figyelmet. tovább a cikk folytatására »

Isztambul… Boszporusz… Anatólia… esetleg kurdok és persze az elmaradhatatlan EU-csatlakozás. Miután már elhessegettük a kálvini kebab nyújtotta gasztronómiai élvezetek hívogató képét, ezek azok a kulcsfogalmak, amelyek Törökország neve hallatán eszünkbe jutnak. Történelmi vetületet adván a dolognak felötlik Nándorfehérvár, Mohács és még egy sereg jeles esemény, melyek valahol a karlócai békénél véget érnek, és a sort jobb esetben még a Kossuth-emigrációval – kütahyai alkotmánnyal fejelhetjük meg.

Törökország az első világháború végével kilép a magyar közönség látóköréből (javarészt azért, mert a történelemtankönyvek Mustafa Kemal rövid méltatása után itt befejezik a téma taglalását), s megmarad a turistalátványosságok és kurd terroristák hazájának.
Pedig – nem várt fordulatként – a kép ennél jóval összetettebb, s érdemes néhány szót szólni (természetesen a teljesség igénye nélkül) a ma Törökországáról, s tisztában lenni néhány dologgal, mielőtt még diszkriminálnánk mind a nyári utazásaink célországai, mind a lehetséges EU-tagországok közül. tovább a cikk folytatására »

November 22.

Milyen is volt Róma? Megvan az az előnye is, hogy minden út oda vezet, ezért nem kell elmagyarázni, hogy hol van, miről híres, másrészt csak 4 órára van Pisától, ami egy olyan regionális vonattal (legalsó kategória árban és minőségben is), ami az otthoni IC-ket teljes testhosszal veri, nem is sok.

Az időjárás gyönyörű volt, attól eltekintve, hogy a három napból kettőn 90%-ban esett az eső, míg azon a napon, amikor csak délután eredt el, a napos időszakban a vatikáni múzeumban voltunk…

A Szent Péter bazilikához vezető sorban találkoztunk egy olyan találmánnyal, ami megerősít abban, hogy nyitott szemmel kell turistáskodni. Ugyanis odavágódott hozzánk egy megnyerő fiatalember és olyan exkluzív ajánlatot prezentált, mint még senki más: 30 euróért bevisz a Szent Péter bazilikába (ingyenes a bejárás), bevisz a Vatikáni Múzeumba és a Sixtusi Kápolnába (a kettő egy helyen van, diákjegy: 8 €) és még angol nyelven idegenvezetést is kapunk, a sorból is kiállhatunk, amúgy meg rohanjunk, mert 15.30kor bezár a múzeum. tovább a cikk folytatására »

1. A virágárus lányok és öreg nénik Magyarországon, itt fiatal pakisztáni férfiak. És agresszívak.
2. A focimeccsre több tízezer ember megy ki, nem pedig pár múltba révedő szurkoló.
3. Az olaszok később kelnek (munkakezdés 9:30) és később fekszenek (éjfél után).
4. Bármilyen diplomával Doktornak szólítanak.
5. Az általános iskolai tanárok is Professzorok.
6. Később van az ebéd (fél egy, egy körül a fél tizenkettő helyett) és simán eltart egy órát, negyedóra alatt benyomják a kaját, de aztán háromnegyed órát beszélgetnek az asztalnál.
7. A munkahelyi étkezőben felszolgálnak sört és a munkatársak isznak is pizza mellé.
8. A caldo az nem hideg (cold), hanem meleg. tovább a cikk folytatására »

Mint 2007 legjobb filmje, nem lehet szó nélkül hagyni a Nem vénnek való vidék című remeket, amely kitüntetés mellesleg – ismerve az Akadémia kényes ízlését – ezúttal tényleg jó helyre került.

Ha három éven belül nem vagy képes felmutatni egyetlen kasszasikert sem Hollywoodban, akkor máris látványosan temetni kezdenek és elnézően hümmögnek minden egyes próbálkozásodon, hogy hát igen, rendes, iparos munka, de nincs benne semmi kraft. Na, a Coen testvérek is így jártak, akiket A nagy Lebowski óta illik lágy hegedűfutamok mellett elsiratni, hiába emelték őket anno több ízben is piedesztálra. Hollywood irgalmatlan, satöbbi…

Pedig nem arról van szó, hogy a Coen tesók elfelejtettek volna filmezni, aztán meg megint megtanultak volna, csupán a járt utat járatlanért elhagyták és nem igen jött be nekik a dizájn váltás. tovább a cikk folytatására »

Mindig szívesen megyek el egy olyan városba, ahol a történelmi emlékek jobban megmaradtak, ezért megtapasztalhatom a város egykori hangulatát. Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy az időt visszaforgatva láthatom az ott élő embereket. Ezáltal az ő bölcsességüket és tapasztalataikat is magamba szívom. Persze ez csak képzelgés. De azért jól esik.

Ezt lehet érezni Krakkóban is. Bár erre az egyik legmegfelelőbb hely a városon belül a főtér lenne, azonban a turisták és az árusok zaja és kavalkádja miatt itt nem nyílik lehetőség az álmodozásra. Ekkor az ember befordul valamelyik csöndes kis utcába, ahol jobban kettesben maradhat a várossal. (Persze ehhez el kellett szakadni a többiektől is.) Ilyenkor párbeszédbe kezd a város és a képzeletem. Én magam pedig csöndesen hallgatom.

Rengeteg ember lépkedhetett itt, ment a pékhez, munkába, orvoshoz. Én pedig egy másik városból és országból jöttem, hogy ezalatt a pár nap alatt megfejtsek az egykor és a most itt élő emberek életéből valamit. tovább a cikk folytatására »

November 5.

Tudjuk mikor mennek a buszok (legalábbis mikor kellene menniük), enyhén alkoholos állapotban is hazatalálunk éjszaka (ez akkor volt áldásos, amikor magyar lakótársamat két erős koktél után kellett hazakísérni, miközben az Orion csillagkép mitológiáját elemezte…), betéve ismerjük az egyetemen a

Lucca

termeket (kivéve amikor bemegyünk 9-re és ki van írva, hogy a város másik végén lesz az előadás), reflex a számtekterem nyitva tartása, nem büntetnek meg a vonaton, mert tudjuk, hogy felszállás előtt érvényesíteni kell a jegyet, egyre gyűlnek a törzsvásárlói eperpontok a szomszédos hipermarketben, ismerjük az olasz slágereket, összességében jól érezzük magunkat. De azért már nagyon jó azt mondani, hogy következő hónapban megyek haza karácsonyra…

A hétvégén Luccában voltam (kisváros 20 percre Pisától), amelynek az a különlegessége, hogy az egész középkori városfal megmaradt, nagyon szép sétát lehet tenni körben. Ott találkoztam tovább a cikk folytatására »