Main image
2008.
december 3.

A Wifi falu program célja, hogy olyan szegény lakosságú, elzárt kistelepülések, falvak lakói számára tegye elérhetővé a mindennapi internethasználatot, akiknek máshogy nem tudnák megfizetni sem a gépet, sem az előfizetési díjat. Az Internet Terjesztéséért Alapítvány által koordinált program (Login Initiative néven) 2007-ben indult, majd 2008 elején egy szélesebb körű pályázati kiírással több kistelepülésen élő családnak tette lehetővé, hogy ingyenes vezeték nélküli internethez jussanak.

A pályázatra olyan Borsod-Abaúj-Zemplén, vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű önkormányzatok, kisebbségi önkormányzatok, civil szervezetek és alapítványok jelentkezhettek, akik 3000 főnél kisebb településen működtek, és volt már kiépített ADSL szolgáltatás. A nyertes önkormányzatok, szervezetek így hozzájutottak a wifihálózat kiépítéséhez, ingyenes oktatáshoz és egy éves díjmentes internet használathoz.

Így történt ez Cserehátban is, ahol hat település egyikén Baktakéken a nyertes önkormányzat harminc családnak tudta biztosítani az ingyen vezeték nélküli internet hozzáférést ilyen módon. A jelentkező családoknak egy kisebb összeget kell fizetnie (18 ezer forint az erre a célra összeszerelt ún. Netbox számítógép és 12 ezer forint a wifi jelvevő készülék). Akinek ez a kiadás is gondot okoz, annak az önkormányzat meghitelezi az összeget. Azok az önkormányzatok járnak el okosan, akik a családok által visszafizetett összegeket visszaforgatják, és újabb készülékeket vásárolnak a település lakói számára.

Persze mindez nem érne sokat, ha nem párosulna az Internet Terjesztéséért Alapítvány helyi oktatás-sorozatával, melyen szülők és gyermekek egyaránt részt vesznek. Az oktatás persze nem csak itt játszik szerepet. Szendrőládon például túljelentkezés volt a rendelkezésre álló számítógépekre, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat úgy döntött, hogy azok juthatnak első körben készülékhez, akik szociálisan rászorulók családok, vagy közülük is akiknek a gyermeke(i) a legeredményesebb tanulók az osztályban. A BME-Unesco Információs Társadalom- és Trendkutató Központ nemrég megjelent tanulmányában foglalkozik a kezdeményezéssel, és a vizsgálatból kitűnik, hogy azok a családok, akik belevágnak a programhoz való csatlakozásba, szinte kivétel nélkül a gyerekek miatt teszik. A szülők úgy vélik, hogy így csemetéiknek több esélye van a továbbtanulásra és arra, hogy tisztességes munkát találjanak maguknak, azaz hogy ledolgozzák azt a hátrányt, amelybe születtek.

A megkérdezett gyerekeket természetesen elsősorban a szabadidős tevékenységek érdeklik (a zenehallgatástól, a filmnézésen át a játékig), de tanulásra is használják gépeiket. Az egyik családnál a legidősebb lány éppen jövőre érettségizik, neki nagy szüksége van az internetre. Az edelényi Izsó Miklós Gimnázium esti tagozatára járó lány egy CD-n kapta meg az érettségi tételeket, számos fontos információ azonban csak az interneten érhetô el

- nyilatkozza az alapítvány hivatalos blogjának egy helyi édesanya.

Az első nagyjából egy év alatt 102 településen 1500 otthonba jutottak Netbox számítógépek Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. A program azonban nem áll meg, a következő lépésben a Baranya megyei falvaknak lesz lehetőségük bekapcsolódni a rendszerbe.

2 hozzászólás

  1. delig
    2008. 12. 11.

    Sziasztok!

    Van ennek a hírnek collegiumi kötődése? Mondjuk a BME intézetén keresztül? Jó lenne tudni!
    Egyébként nagyon örvendetes hír.

    További jó munkát,

    Gergő

  2. Via
    2009. 01. 02.

    Utánakérdezek, nem tudom, hogy a tanulmányon kívül van-e BME-s vagy más kötődésünk.

Szólj hozzá te is!