Celebképző avagy 18-as karikát a kereskedelmi televíziókra

„Anyu, ha nagy leszek, én is celeb szeretnék lenni”- hallottam a buszon egy gyermek szájából. Lássuk csak, mit is jelent ez: c-e-l-e-b. Az angolszász celebrity, vagyis magyarán szólva „ünnepelt” rövidített változata. Tehát azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a sztár – szintén angolszász eredetű star, magyarul csillag – szinonímájaként definiálhatnánk a legegyszerűbben ezt a viszonylag újkeletű kifejezést. Ennek ellenére én mégis megkockáztatom, hogy ez mégsem ugyanaz, hanem kettő, egymást nem teljesen fedő fogalommal állunk itt szemben, melyek ezáltal nem is kölcsönösen megfeleltethetőek: aki celeb, az nem feltétlenül sztár, és vica versa. Miért van ennek az egésznek jelentősége? Mert úgy hiszem, ebben az egy szóban manifesztálódik a médiának egy egyre nyilvánvalóbb tendenciája, amelyre és társadalmi következményeire nagyobb figyelmet kellene fordítanunk.

Az említett tendencia a bulvárosodás mentén ragadható meg a legegyszerűbben. Hisz miről is van itt szó: egyre nagyobb a tartalomszolgáltatók, legfőképpen a televízióban a bulvár jellegű témákkal foglalkozó műsorok száma. Mivel foglalkozik a bulvár: a hírességek, filmcsillagok és közéleti személyiségek életének azon részével, amely alapvetően nem tartozna a nyilvánosságra, vagyis a magánéletükkel, valamint a közszereplések bakijait illetve esetenként botrányos mivoltát rágja át. Ennek mint tudjuk, nagy történelmi múltja van, az emberek mindig is szerettek pletykálkodni, kinevetni és mások életében vájkálni, nincs ebben semmi meglepő, megvetendő sem feltétlen.

Van még az az hatás is, amit a nem is olyan rég oly nagy sikerrel vetített valóságshow-k, talkshow-k és kibeszélőshow-k használtak ki nagyon ügyesen, hogy az emberek szeretnek viszontlátni szintén „hétköznapi”, egyszerű embereket és azok mindennapi konfliktusait, mert azonosulhat velük, vagy éppen lenézheti őket, kinek hogy.No most: az elmúlt egy-két évben ennek a két dolognak egy különösfajta keverékét állították elő, illetve akkorra érte el kis hazánkat: a tehetségkutató műsorok. Ez a páratlan ötlet, ez a sztár és kisember összekapcsolódási pontját fogta meg, hiszen azt követhettük végig, hogy senkikből hogyan lesznek valakik, illetve még nagyobb senkik, ez mindent vitt. Nézettség, pénz, minden. És ez indította be a gépezetet, illetve ez csak elősegítette a folyamat bizonyossá válását, miszerint a magyar média végérvényesen hibridképzővé vált. Olyan illetőket értek a hibrid szó alatt, akiket ismerünk ugyan a média révén, de gyakorlatilag fogalmunk sincs, hogy hogyan kerültek oda. Fogalmunk sincs, hogy az a személy mit keres a képernyőn, hiszen nem sztár. A sztároknak, mint csillagoknak ugye, megvan az a remek tulajdonságuk, hogy valamiben jók. Jó színészek, zenészek, táncosok, vagy jó sportolók, satöbbi. És szóval akkor vannak ezek az emberek, akik meg egyszerűn azért híresek, mert valahogyan belekerültek a média gépezetbe és ezáltal az ismertségi körbe, de egyszerűen semmihez sem értenek. Kik ők? Ők a celebek.

Tehát a lényeges különbség a sztár és celeb fogalma között meglátásom szerint az, hogy amíg egy sztár általában letesz az asztalra valamit (természetesen itt is vannak kivételek), addig egy celeb inkább csak valamilyen mulatságos, vagy esetleg túl átlagos vagy átlagon aluli képességgel rendelkezik, vagy akár furcsa viselkedési, öltözködési sajátossággal rendelkezik. Hogy miből vonom le ezeket az önkényes következtetéseket? Szemet szúróan evidens, hogy ez egy öncélú és önfenntartó rendszer. A „Celeb vagyok, ments ki innen” műsor azzal adja el magát, hogy a nyilvánosság számára ismert személyeket vonultatja fel olyan körülmények között, amelyben lehetőleg kijön mindenkiből az állat, de legalábbis az „ember”. Felbukkannak az értelmezésem szerinti „sztárok” a műsorban, de nem mint „sztárok”, nem valamiféle képesség illetve tudás birtokában lévő emberekként hanem egyszerűen csak mint kirakati bábuk. Hasonlóképp a „hal a tortán” és még sorolhatnám, amelyek mind-mind olyan műsorok, melyekben semmi szellemi táplálék nem kerül terítékre, csak a sztárok és a celebek „celebsége” magasztolódik az égig. És az újra és újra megújrázott tehetségkutatók – melyek szóhasználata az én teóriámat támasztja alá, hisz mindkét nagy műsor a csillag illetve a sztár szót merik használni, ami valószínűbb, hogy megfontolt pr-menedzsment következménye inkább, mint a naivitásé – ontják magukból az újabbésújabbhalatortánok és celebvagyokmentskiinnenek alanyait, és a kör nemhogy bezárul, de nőttön-nő, tágul és lassan mindent elnyel.

Nehéz kérdés, hogy a folyamatot hogyan lehetne megállítani, hiszen a média így gyakorlatilag saját magát generálja: hírességet csinál, hogy aztán közvetíthessen róla. A gazdasági érdek és az igény felől megközelíteni a dolgot sajnos mindig túl kényes: azért csinálják, mert van rá igény, és azért nézik ezt, mert ezt adják. Lassan nem fogjuk tudni, hogy mi másra lehetne igényünk, mert már emlékünk sem lesz más opciókról. A kereskedelmi televíziók teljhatalomban vannak, mást nemigen néznek az emberek.

Visszatérve a cikk elejére, a társadalmi következmények igen súlyosak lehetnek, hiszen elég torz képet vetít az életről a celebség fogalma a nézők elé – és itt gondoljunk a gyerekekre. Akarunk egy olyan országban élni, ahol a következő generáció életcélja a médiában való értelmetlen szereplés lesz? Illetve lehet, hogy helytállóbb lenne az a kérdés, hogy tudnánk-e úgy élni, hisz korántsem biztos, hogy ilyen mentalitással és értékrenddel az ország továbbra is működne. Főleg amikor a helyzet amúgy sem a legfényesebb. Javaslom a 18-as karikát, de legalább a szülői felügyeletet a kereskedelmi csatornák összes műsorára.