Archive for január, 2009

A fenébe is, itt az újév, s bizony nem sokat működtem még közös kis honlapunkon/blogunkon. Most előveszem a régi ötletemet, s egy kellemes filmélményemről próbálok meg írni. A filmélményt nem mellesleg a Collegium falain belül ért. Ez jelzi, hogy veletek is történhetnek csodák, kedves collegisták/colleginák! Csak akarni kell.

Én nagyon akartam. Gyakran akarom nagyon. Ezúttal tévedésből (“Olvasta-e valaki – netán tévedésből- XY könyvet?” – kérdezte oly gyakran és szarkasztikusan kedves ZL tanárom. Zseniális volt.) találtam rá A hűtlen című alkotásra. Adrian Lyne jegyzi, 2002-es. Kicsit hollywoodiasnak tűnt első blikkre a rövid filmismertető szöveg alapján, a mellékelt képek és a kommentek azonban meggyőztek, lehet még itt keresnivalóm. Bár elég kései időpontra volt kiírva, ez nem gátolhatott meg. Bölcsész vagyok, ráérek.
tovább a cikk folytatására »

Cikket írni Törökországról? Azt gondoltam egyszerű lesz, elolvasom az útinaplóm, ami augusztus 4-e óta hever egy óriási kupac HVG alatt, és beszúrok pár izgalmasabb, de még publikusnak tekinthető részletet… Elolvastam, és teljesen tanácstalan vagyok. Több száz oldalt írtam a 3 és fél hét alatt, ami egy gazdmatostól nem rossz teljesítmény! Arról meséljek, amit láttam, amit átéltem, amit éreztem, arról ami megdöbbentett, vagy arról ami lenyűgözött? Talán a városok, tengerpartok, emberek, buszok, ételek, beszélgetések, mecsetek hangulatát kellene valahogy megragadnom, de hogyan…

Július 11-e, Isztambul
Épp a Konyali étterem előtti füves részen ücsörgök a Topkapi Palotában, a hátam egy fának döntve, mellettem egy hideg ásványvíz, és pár perce még egy sült rizspudingot eszegettem a szorosra néző teraszon. Ma egyedül vágtam neki a városnak, mert a fiúk nem tudtak időben felkelni a tegnapi koncert után (ami talán a törökösített rock kategóriába eshetne).
10-kor az Istikal Caddesin megvettem a szokásos reggeli börököt és az ayront, majd átsétálva a hídon, viszonozva a horgászok merhabáját, mint minden reggel beugrottam az Új Mecsetbe, és a lábszagtól ájuldozva csodáltam a török élet elidegeníthetetlen részét képező vallási elvakultságot.

Nem próbáltam leplezni turista mivoltom, úgy is lehetetlen lett volna, vállaltam, hogy egy útikönyvet szorongatva és a térképet böngészve egy gyámoltalan, elveszett, hajadon (!), szerencsétlen európai nőnek tűnök. Néha kértem útbaigazítást, és sokszor kérdés nélkül is megpróbáltak „segíteni”. Nem hagytam…
tovább a cikk folytatására »

Nemrég közvéleménykutatáson kérdezték meg az embereket a szabadidejük eltöltéséről a szentendrei Skanzen megrendelésére a GFK munkatársai. Az eredmény az lett, hogy szabadideje eltöltéséhez a magyarok mintegy 40%-a egyáltalán nem választ sem kulturális, sem turisztikai célpontot, a rokoni, baráti kör meglátogatásán és a bevásárlóközpontok felkeresésén kívül szinte soha nem mozdul ki. A felmérésből az is kiderült, hogy a szabadidős tevékenységek piacán egyszerre versengenek a kulturális
tevékenységek (a múzeumok, színházak, mozik, koncertek látogatása)és a kirándulás, túrázás célpontjai.

A lakosság hatvan százaléka, tehát egész aktívnak mondható, de „kegyeikért“ számos program verseng. A negyven százaléknyi passzív arány pedig nagyon sok. Azon gondolkodtam , mi lehet ennek a hátterében: mert nem szívesen könyvelném el az egészet úgy, mint a lakosság igénytelenségének fokmérőjét és morzsolgatnám könnyeim a kultúra végső letűnésének réme miatt.

Az emberek azt hiszem, alapvetően kíváncsiak, de számtalan információval látják el őket. A legtöbbért semmit sem kell tenniük. Sőt, a legtöbb elől inkább menekülni igyekeznek. A szabadidő aktív eltöltésért, főleg, ha az valamilyen kulturális program pedig áldozni kell: időt, pénzt, energiát. A pihenésnek pedig számtalan egyszerűbb módja is adott. tovább a cikk folytatására »

Január 13.

Az új esztendő a Dávid szobortól (Piazza della Signorina, Firenze) 20 méterre ért minket egy “vudkától” ünneplő erasmusos lengyel lánycsapat, két magyar (lakótársam és én) társaságában. Az olaszok szilvesztere gyakorlatilag a 10 órától hajnali 4-ig az utcán mászkálásból áll, 10-től éjfélig nincs más program (a koncertek éjfélkor kezdődnek) mint azt az ipari mennyiségű és minőségű petárda- és tűzijáték-állományt elhasználni, amit összevásárolnak. Természetesen megvan mindennek az ára, ez nem a biztonságról híres, 2 évvel ezelőtt nagyon örültek, hogy nem volt halálos áldozata a szilveszternek, idén sajnos megint volt. Éjfélkor pezsgőeső következik, ami konkrétan nedves utakat, sőt pocsolyákat jelent. tovább a cikk folytatására »

A győztes könyv

Mint emlékezhettek, az ősz folyamán már cseszegettem a társaságot olyan idióta kérdésekkel, melyek kedvenc könyveitekre, filmeitekre kérdeztek rá. Az eddig beérkezett címekből összeállítottam az 1-10. helyezettek listáját.
Egyelőre 28-an adtak választ. Ez azt jelenti, 28×5 könyv-, illetve 28×5 filmcímet kaptam. (Nekik ezúton is köszönöm a részvételt.) Ez részben elegendő ahhoz, hogy közzétegyem a részeredményeket; a koli összlétszámához képest viszont talán kevéske.

Van-e értelme ennek az egésznek? A kérdés jogos, természetesen bennem is felmerült. A legkönnyebb dolga talán annak van, aki öt könyvet olvasott és öt filmet látott életében. Mivel óriási anyagból lehet meríteni, viszonylag kevés egyezés van a beküldött címek között. Néhány dologra azonban mindenképpen jó ez a felmérés. Felhívja a figyelmet olyan alkotásokra, amelyek kívül esnek a látószögünkön – netán még sohasem hallottunk róluk.

Rengeteg elemzési lehetőséget jegyeztem fel magamnak. Ezekre majd akkor kerítek sort, ha több címet kaptam. Érdekes lesz például megfigyelni, mekkora a kötelező irodalom aránya, illetve a magyar és a kortárs filmeké. Létre lehetne hozni egy adatbankot az összes címmel. S végül az írók/filmrendezők versenye is ez. tovább a cikk folytatására »

A minap sajátos déjà vu élményem volt aktuális sajtószemlém kapcsán: a leköszönő amerikai elnök, George Bush kínosra sikeredett búcsújáról szóló tudósítás volt a dolog oka. Nem mondható túl népszerű elnöknek most sem és a januárban induló garantáltan hangos és igen kellemetlen per miatt, ez valószínűleg nem javul majd. Ugyanis hamarosan elkezdődik a CBS televízió korábbi munkatársa által kezdeményezett per, amelyben az elnök számára igen kínos ügyet vesznek elő. Ez már önmagában is érdekes lenne. Miért a dejá vu? Vajda Évával egy féléven keresztül beszéltünk a médiaetikáról. Meg is néztük az Insider című filmet. Ami nem fikció: egy 1995-ben megtörtént hasonló, CBS háza táján történt eseményt dolgoz fel. A mostani eset az előzőhöz kísértetiesen hasonlít. Szóval megint rájár a rúd a CBS hírnevére. tovább a cikk folytatására »