A szólásnak a szabadsága

A minap sajátos déjà vu élményem volt aktuális sajtószemlém kapcsán: a leköszönő amerikai elnök, George Bush kínosra sikeredett búcsújáról szóló tudósítás volt a dolog oka. Nem mondható túl népszerű elnöknek most sem és a januárban induló garantáltan hangos és igen kellemetlen per miatt, ez valószínűleg nem javul majd. Ugyanis hamarosan elkezdődik a CBS televízió korábbi munkatársa által kezdeményezett per, amelyben az elnök számára igen kínos ügyet vesznek elő. Ez már önmagában is érdekes lenne. Miért a dejá vu? Vajda Évával egy féléven keresztül beszéltünk a médiaetikáról. Meg is néztük az Insider című filmet. Ami nem fikció: egy 1995-ben megtörtént hasonló, CBS háza táján történt eseményt dolgoz fel. A mostani eset az előzőhöz kísértetiesen hasonlít. Szóval megint rájár a rúd a CBS hírnevére.

A bennfentes története is érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet: akkor a CBS tájékoztatási kötelezettségét a befolyásos dohányipari lobbi miatt nem teljesítette. Az újságíró Lowell Bergman a CBS sikersorozatának a 60 Minutes producere egy névtelen forrású, számára értelmezhetetlen iratcsomó miatt keresi fel a későbbi főhőst, Jeffrey Wigand-et, aki az egyik dohányipari óriás cég elnökhelyettese volt. A frissen – a piacra dobott termékek káros hatásai miatt aggódó – kirúgott szakember először elzárkózik a szakértősködéstől is, majd mégis kitálal a 60 Minutes-nek. A tét nagy: köti az extra titoktartási szerződés (amelyet szorult anyagi helyzetére és családjára való tekintettel volt kénytelen elfogadni) és kilépése után életveszélyes fenyegetéseket is kap. Az interjút, melynek tartalma nem kevesebb, mint a tény, hogy a dohányipari termékek függőséget okoznak és, hogy ezt a gyártók is tudják, sőt olyan anyagot kevernek a dohányba, amely fokozza ezt a hatást és hogy a dohánygyárak vezetői hazudtak a Kongresszusnak, amikor a meghallgatáson, mindezt tagadták. Az interjút először nem hajlandó leközölni a CBS vezetése a jogi kockázatokra hivatkozva (valójában a felvásárlással fenyegető dohányipari tröszttől megfélemlítve) csupán annak megvágott, semmitmondó verzióját. Bergmann nem látva más lehetőséget arra, hogy forrását és a sztorit megmentse kitálal a Wall Street Journal-nak a CBS gyakorlatáról. Ekkor a CBS kénytelen viszakozni és sugározni a teljes anyagot.

A mostani eset lényegében ugyanaz, erről álljon itt az InfoRádió híre:

„Don Rather évtizedek óta dolgozott a CBS-nél, és egyike volt az amerikai újságírás meghatározó alakjainak. Nyolc héttel a 2004-es elnökválasztás előtt újonnan előkerült bizonyítékok alapján foglalkozott azzal, hogy George W. Bush szolgálata a Texasi Légi Nemzeti Gárdában jelképes volt, alig csinált valamit. Ez azért volt ideális beosztás számára, mert garantálta, hogy nem kell harcolnia az akkoriban dúló vietnami háborúban. A Fehér Ház nehezményezte az ügy napvilágra kerülését, konzervatív bloggerek pedig azt állították, hogy a bizonyítékként szolgáló dokumentumok hamisak. A CBS visszakozott, azt állítva, hogy nem lehet bizonyítani az iratok valódiságát. Don Rathert egy nappal George Bush újraválasztása után kirúgták a csatornától. Az újságíró szerződésszegéssel vádolja korábbi munkaadóját, a per várhatóan 2009 elején kezdődik. Don Rather 70 millió dollárt követel a CBS-től.

A korábbi sztárriporter hangsúlyozza: a dokumentumokban szereplő információkat nem cáfolták, sem az elnök, sem a környezete; a CBS egyszerűen megtört a politikai nyomás alatt, szerinte azért, mert a következő elnöki időszakban több fontos médiaszabályozási döntés is esedékes volt.

Hiszik? Merik? Teszik?

Hozzáteszi: az ügy kivizsgálására létrehozott bizottságot a republikánusokkal nyíltan szimpatizáló emberekből állították össze, hogy kiengeszteljék a Fehér Házat.

A keresetben további vaskos állítások is szerepelnek. Eszerint a CBS sokáig megakadályozta, hogy a bagdadi Abu Graib börtönbeli fogolykínzásokról szóló anyag adásba kerüljön, és csak akkor adtak erre engedélyt, amikor kiderült, hogy Seymour Hersh is foglalkozik a témával. Ám még ekkor is csak megszorításokkal mehetett le az anyag.
Don Rather azt is állítja, hogy otthonában felhívta őt Richard Meyers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának akkori elnöke (a fegyveres erők vezetője), hogy ne sugározzák az összeállítást, mert az veszélyeztetné a nemzetbiztonságot.

Ami George Busht illeti, azt remélte, hogy a katonai szolgálatával kapcsolatos kínos epizód feledésbe merül, ezzel szemben valószínűleg ismét a címlapokra kerül. Az elnök nemrég fejezte ki sajnálkozását az iraki háborút megelőző hírszerzési tévedések miatt, de megítélésének talán a közel-keleti beavatkozásnál is többet ártott a gazdasági válság, amelynek okai az ő elnöksége idején alakultak ki.“

Amerika a szabadság földje, a lehetőségek hazája, a szabad sajtó eszméjének szószólója tehát nem nagyon tudja tartani azt a gyakorlatot, amelyet amúgy alkotmányában is erősen hangsúlyoz. A mostani perben – természetesen – a keresetben foglalt vádak még nem nyertek bizonyítást. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az ilyen kellemetlen, vagy titkos információk milyen csatornákon jutnak el mégis a közönséghez. Mert vagy a személyes kurázsi az, amely végigviszi a majdnemlehetetlent, vagy az internet anonim fórumai terjesztik el a híreket.

A két esethez pedig mit szólhatnék: maximum azon örülhetünk sírva, hogy nem csak kis hazánkban van nehéz dolga a tényfeltáró újságírónak….