MCC MédiaBlog » Collegium

Interjú Balázs Mariannal

Nereka — Thu, 12 Mar 2009 05:41:29 +0000

Egy régi tartozásunkat törlesztjük most azzal, hogy bemutatjuk Balázs Mariann-t számotokra. Az interjúban az eddigi karrierjéről, a collegiumi munkájáról és terveiről kérdeztük őt.

- Családi állapotod?
- Egy férj, egy kislány
- Kedvenc helyed?
-Tengerpart
- Kedvencek ételed?
- Túrógombóc.
- Mivel töltöd a szabadidődet?
- Családommal, kertészkedéssel.
- Mondj egy pozitív és egy negatív dolog magadról!
- A jég hátán is megélek, viszont nehezen kelek fel reggel.

- Mit mondanál el magadról a MédiaBlog hasábjain?
- Solymáron élek hosszabb-rövidebb megszakításokkal születésemtől fogva, közép-illetve felsőfokú tanulmányaimat Budapesten végeztem a Kaffka Margit Gimnáziumban, a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, majd a Külkereskedelmi Főiskola másoddiplomás képzésének PR szakirányán.

Tanítottam németet, szerveztem nyelvtanfolyamokat, foglalkoztam – a mai divatos kifejezéssel élve – sajátos nevelési igényű, részképesség-zavaros kisiskolásokkal – fejlesztő pedagógusi munkakörben, családsegítő központban és kórházban, tehát szociális, egészségügyi területeken; az állami nonprofit szektor minden zegzugát megismerhettem a rendszerváltást követő években. Tanulmányaimat szinte mindig munka mellett végeztem. A Külkert akkor kezdtem el, amikor váltottam; elhatároztam, hogy megismerem a másik, forprofit oldalt is, így kerültem egy osztrák-német érdekeltségű külkereskedelmi céghez. Ezután megint jött egy fordulat; a nyomdaipar és grafika világa. Kisebb magyar cégeknél, lelkes kis csapatokban dolgoztam, azt hiszem, ez áll alkatomhoz a legközelebb. Ezek a munkatapasztalatok váltak meghatározóvá, amikor a főiskolán kiderült, hogy az általam megcélzott szakirány harmadik évre megszűnt. A PR-t pedig érdekesnek, hozzám közelálló területnek találtam, nem esett nehezemre belevágni.

Hat évvel ezelőtt született meg kislányom, akkortájt költöztünk ki újra Solymárra. Azt hiszem, jó döntés volt, még akkor is, ha sokat kell utaznom a munkahelyemig. Szabadidőm nagy részét kitöltik a családi programok, van egy kis „ültetvényünk” is, amit közösen gondozunk tavasztól őszig, kvázi „biogazdálkodunk”, főleg, mi lányok, mert a férjem inkább „városi” ember…

- Van esetleg mottód?
- Nincs különösebb mottóm, azt hiszem, a legfontosabb alapelv az életemben az erőszakmentesség. Külkeres szakdolgozatom témája is egy olyan alapítvány kommunikációs kampányának elemzése volt, amely a családon belüli erőszak ellen lép fel. Nagyon fontosnak tartom anyaként azt, hogy úgy neveljem a gyermekemet, hogy megtanulja, a konfliktusoknak nem lehet megoldási módja az erőszak, sem fizikai, sem verbális, sem semmilyen más megnyilvánulási formája. Szerintem, nekünk, anyáknak nagy a felelősségünk, mert olyan mintát mutatunk a gyermekeinknek, amely egész életükre kihat. Ezt fogják követni később, párkapcsolataikban, munkahelyükön, beosztottként és vezetőként, tanárként, gazdasági szakemberként, politikusként….

- Korábban milyen jellegű munkahelyeken dolgoztál, és hogyan kerültél hozzánk?
- Legutolsó munkahelyem a GYES után egy olasz cég magyarországi képviselete volt, ahol elsősorban pénzügyi területen dolgoztam, és nagyon hamar rájöttem, hogy ez a munkakör hosszú távon nem fog lelkesíteni. Bakóczy Szilvia, a Középiskolás Program vezetője, akit régóta, közös pedagógiai múltunknak köszönhetően ismerek, 2007 novemberében szólt, hogy a Collegiumban helyettesíteni kellene egy kolléganőt, aki hosszabb időre, külföldre utazik. Aztán kiderült, hogy nem csak egy hónapról lenne szó…

- Mikor csatlakoztál a Titkárság csapatához, és milyen ügyekben fordulhatunk hozzád, illetve fogsz hozzánk fordulni?
- Hivatalosan 2008 januárjától dolgozom a Collegiumban. Ami a konkrétumokat illeti, és ami éppen most aktuális; az egyetemi és középiskolai kampánysorozatunk, ebben nagy segítséget jelentett, jelent folyamatosan az együttműködésetek. Sokan segítettek tavaly felhívásunk egyetemi levlistákra történő eljuttatásával, vagy éppen a kampányplakátok kihelyezésével az egyetemeken.

A Középiskolás Program kiadványai is jórészt jelenlegi hallgatóink segítségével jutottak el az ország számos középiskolájába. Ez utóbbi azért is nagyon értékes számunkra, mert a legjobb referencia a potenciális hallgatók, vagy éppen a tanárok számára éppen Ti vagytok, és személyes közbenjárásotok elég hatékonynak bizonyul. A felvételi statisztikákat vizsgálva akár az egyetemi, akár a középiskolás felvételizők körében, az a tapasztalatunk, hogy éppen a Ti, illetve volt tanáraitok személyes meggyőző ereje „csábította” intézményünkbe a felvételizők többségét. A kommunikációs csatornák annyira zajosak, hogy ebből a hangzavarból a Ti egyéni hangotok gyakran jobban kihallatszik, mint egy színes plakát üzenete vagy egy hirdetés az újságban.

Természetesen PR-esként a titkársági munka szinte minden területére kell, hogy legyen némi rálátásom, tudnom kell, hogy mit teszünk, mit üzenünk. Nagyon fontos lenne, hogy minden felmerülő kérdéssel vagy ötlettel, javaslattal bátran forduljatok hozzánk.

- Mit tartasz kiemelt feladatodnak, célodnak a Collegiumban?
- Az általános PR feladatokon, bizalomépítésen, a hírnév és arculat ápolásán túl elsősorban a Collegium rendszeres rendezvényeinek megszervezésében, lebonyolításában kell együttműködnöm a Collegium vezetőségével, értve ez alatt az évnyitók, évzárók, karácsonyi ünnepségek, újabban tanári összejövetelek megszervezését. A Szerda Esti előadókkal sok esetben első körben a titkárság veszi fel a kapcsolatot; felkérem őket, tájékoztató anyagokat küldök számukra. Aktívan részt veszek a Collegium kommunikációs kampányainak, elsősorban az egyetemi felvételi kampánynak a megszervezésében.

Bakóczy Szilvivel az Alumnusok vacsoráján

A honlapon található információk frissítése is feladatom, védnökeink, támogatóink, és alumnusaink számára hírleveleket készítek, illetve közreműködök minden egyéb kiadványunk létrehozásában is.

Az alumnusokkal való kapcsolattartás túlmutat természetesen a hírlevelekben történő tájékoztatáson. Számukra is rendezünk évente két alkalommal összejövetelt; az egyik a nyári informális találkozó, amely egy kötetlenebb borozás, vagy éppen – mint tavaly is – egy koktélparti, és télen, Karácsony előtt egy formálisabb, ünnepélyesebb vacsora. Ezekről a honlapon találtok hírt és képeket is. Ezek (a kicsi stáb miatt) izgalmas, ám nagyon hálás feladatok. Ebben az évben Karácsonykor már zenekart is meghívtunk a rendezvényre.
További tervünk, hogy megalapítjuk az MCC Alumni Törzsasztalát, amely nagyjából havi rendszerességgel kínál majd végzett hallgatóink számára kötetlen kapcsolattartós, -építős együttléteket, és amelynek előbb vagy utóbb minden jelenlegi MCC-s tagja lehet.

Remélem, hogy a jövőben mind több öregdiák fog bekapcsolódni a Collegium munkájába; a múlt félévben is, és most tavasszal is indultak/indulnak kurzusok alumnusok közreműködésével, és többen vettek részt már Szerda Estén vagy a középiskolás képzés keretében megrendezett szombati programokon. Ennek a félévnek az újdonsága a reményeink szerint két alkalommal megrendezésre kerülő Alumni est, amelyből az elsőre éppen néhány napja került sor.

Az új operatív igazgató, Szalai Zoltán személye nagyon sok szempontból megújulást hozott a titkárság életébe, így az én munkámba is. Nagyobb figyelmet fordítunk a forrásteremtésre; ez ettől a félévtől kezdve nem merül ki az 1%-os kampány lebonyolításában. Igyekszünk kurzusaink költségeinek fedezéséhez is szponzorokat keresni, és amint tapasztalhattátok, már a Bálhoz is sikerült természetbeni támogatókra találnunk.

A honlap megújítása régóta terv, de az elmúlt időszak változásai, és a jövőbeni reformok miatt ezt a témát egy kicsit jegeljük. Itt most természetesen a „nagy” honlapról beszélek, amelyet a „külvilágnak” szánunk, és nem a Moodle alapú MCC Információs Rendszerről, amely egyre több feladatot lát el, és rövid idő alatt élő és hasznos belső kommunikációs felületté vált.

- Van-e valami kérésed vagy közlendőd a hallgatók felé, amit itt is közzétennél?
- Tulajdonképpen a fentiekből már kiderül. Legyetek aktívak a Collegium népszerűsítésében, hogy minél több tehetséges és rászoruló fiatal kerülhessen be képzési programjainkba.
Ezen kívül minél több ötletet és kezdeményezést várunk. Programok, rendezvények, konferenciák, ahol a közösség épülhet, a látókörötök bővülhet.
Az új operatív igazgatót, engem és bárkit a titkárságon megkereshettek közvetlenül, nagyon nyitottak és segítőkészek vagyunk.

További infók röviden:
Végzettség:
BTF- tanítónő-német nyelvoktató,
BGF Külkereskedelmi Főiskola
– Közgazdász Public Relations szakirányon
bmariann@collegium.hu
Amikor megtalálhatunk:
Hétfőn: 9:00-17:00
Keddtől pénetkig: 9:00-15:30

Hét tanács, hogy hogyan állj át egy energiakímélőbb életmódra

Vendegszerzo — Fri, 06 Mar 2009 06:22:41 +0000

A következőkben összegyűjtöttem azokat a legegyszerűbb dolgokat, amivel energiát takaríthatsz meg. Csökkentsük tehát együtt az ökológiai lábnyomunkat! Nem csak unokáink fogják megköszönni, hanem a Coli energiaszámláit is csökkenthetjük.
(És csak most, csak nektek: a bejegyzés végén ajándék videóval :) )

Széll Tomi

1. Fűtsd a szobát
A háztartások energiafelhasználásnak közel 70%-ára a fűtés miatt van szükség, ez az MCC jellegéből adódóan nálunk valószínűleg még több is ennél. Tehát ezen a területen tudunk spórolni is a legtöbbet. Fontos, hogy az utca felé a lehető legkevesebb hő szökjön ki. Ezért a fűtési szezonban a lehető legkevesebbszer nyissuk ki az ablakunkat! Ha hat hónapon keresztül gyakran hagyod résre nyitva az ablakodat, akkor tavaszig akár 1 tonna felesleges CO2-ot is képezhetsz. Ha a radiátort megfelelően állítottad be, akkor naponta néhány perc szellőztetés is bőven elég, hiszen a colis nyílászárók mellett egyébként is egész nap cserélődik a levegő :)

2. Segíts a hűtődön
Egy hűtőszekrény is sok energiát használ, ezen azonban sokféleképpen lehet segíteni. Először is ne rakd a hűtőt meleg helyre. Ha a radiátor vagy sütő mellett van, akkor akár kétszer annyit is fogyaszthat mint egyébként. Az se segít, ha direkt napfény éri, mert ekkor is sokkal nehezebb dolga lesz hidegen tartania magát. Ha teát, vagy forró ételt szeretnél lehűteni, akkor várd meg, amíg kigőzölög. Néhány percig kint hagyva őket nem fognak hamarabb megromlani, de így legalább a hűtő polcán mellettük lévő ételeket nem melegíted fel. Nem is beszélve a megspórolt hűtési energiáról. A hűtőket nem érdemes legmagasabb teljesítményükön használni. Ha egyes részein már megfagynak az ételek, akkor pazarlóan használjuk, ráadásul a fagyás és az olvadás közben a dolgaink gyorsabban meg is romlanak

3. Forrald a vizet – de okosan!
Ha fazékban főzöl, tegyél rá fedőt, ezzel akadályozva meg a hőáramlást! Ekkor lejjebb is veheted a főzőlapot. Ezt az energiát tisztán megspórolod, ahelyett, hogy a levegőbe engednéd.
A vízforralót is lehet felelőtlenül használni. Ha mindig több vizet raksz bele, mint amennyit éppen felhasználsz, akkor a víz később kihűl, és hiába forraltad fel. Emellett ha így használod a készüléket akkor hamarabb fog vízkövesedni is.

4. Legyél te készenlétben
Az elektromos készülékek készenléti (standby) módban is energiát használnak fel. Akkor kerülnek ilyen módba amikor kikapcsoljuk, de nem áramtalanítjuk őket. Használj lekapcsolható elosztót, vagy húzd ki a nem használt eszközeidet! A töltő zsinórokkal is vigyázni kell. A mobiltöltő, a laptop töltője és más, transzformáló adapterekkel ellátott zsinórok akkor is vesznek fel energiát, amikor nem folyik át rajtuk áram, ezért miután levetted róluk a készüléked, húzd ki ezeket is a falból! (Arról nem is beszélve, hogy potenciálisan tűzveszélyes is lehet egy ilyen készülék, ha zárlatos lesz…)

5. Kapcsold le
Ha már nem tartózkodsz egy szobában, kapcsold le a világítást. Példának az okáért, a konyhai lámpasor összesen több mint 300W teljesítménnyel megy, és gyakran senkinek se világít. Ha nincs szükséged rá ne világíts ki egy teljes szobát, csak azt a sarkot ahol tartózkodsz! A számítógépeket is kapcsold ki amikor nem használod! A folyamatosan bekapcsolt asztali számítógép legalább három, hagyományos izzó teljesítményével jár. Ráadásul ha folyamatosan bekapcsolva tartod, akkor hamarabb el is fog romlani.

6. Közlekedj városiasan
Budapest nem a környezettudatos közlekedéséről híres, de talán te is tehetsz valamit. Gondold át, hogy hova szoktál menni nap mint nap, és tedd fel magadnak a kérdést: járhatnék ezen az útvonalon gyalog vagy biciklivel is?

7. Mérlegelj
Óriási mennyiségű energiát használunk el a gyorsfagyasztott ételek elkészítésére és tárolására. Emellett ezeknek az ételeknek az alapanyagai sokszor meglehetősen messziről származnak. Ha többször eszel friss dolgokat, azzal nem csak a közérzeteden javíthatsz, hanem az ökológiai lábnyomodat is csökkentheted!

HűtőRazzia – avagy a közlegelők tragédiája

Borsincka — Thu, 19 Feb 2009 10:53:38 +0000

A következő műsorszám a nyugalom megzavarására alkalmas képi hatásokat tartalmaz!

Akik használják az A/földszinti folyosó hűtőit, azok mindenképp olvassák el. Különösen az utolsó részt!

Talán még emlékeztek egy körlevelemre egy-két hónapról ezelőtt, amikor is beszámoltam a lejárt tejekkel való hadakozásomról. Akkor körülbelül 8 liter romlott tejet távolítottam el kettő darab hűtőből.

Nos, gyilkos dolog ha az embernek sok vizsgája van, mert a rengeteg tanulás és stressz bizonyára lekorlátozza, hogy hány dologra vagyunk képesek odafigyelni. Viszont legalább annyira rossz, ha az embernek már nincs több vizsgája, és olyan perverziókra is marad ideje, hogy megvizslassa, mik is vannak a közös hűtőben, miért is nincs benne soha elég hely.

Az utóbbi én rám vonatkozik. Elkövettem azt a hibát, hogy a folyosómon található két hűtő egyikét elkezdtem kipakolni. 2009. 01. 27. 15:20 perckor.

Leírhatnám a dolog menetét, ahogy a fölső polcoktól előretörtem magam az alsóbb, egyre masszívabb rétegeket képező ételhalmok között, amíg is végülis eljutottam a penészrétegig, ami az egész hűtő levegőjét mérgezte. Az eredeti tervem az volt, hogy a kollégium összes hűtőjével megcsinálom ezt, és egy összegzett kutatást végzek a téma kapcsán, de kimerültem.

Gyorsan elmondanám az észrevételeket, majd lejjebb olvashatjátok a táblázatot a finomabbnál finomabb ínyencségekről amit találtam.

Egy dolgot leszögeznék: nem vagyok felháborodva. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ha valami szétrohad a hűtőben, az tényleg kárt tehet másik kajában, úgyhogy kérem, hogy aki ezt a hűtőt használja, az jobban figyeljen oda. Van egy olyan sejtésem, hogy a mellett lévő fridzsider hasonlóan rossz állapotban van, vagy ha nem még rosszabban. Az ugyanis annyira tele van, hogy a teliség semmi másra nem enged következtetni, mint hogy ami a mélyén van, az már rég elfeledett.

Visszatérve az aktuális hűtőre, a képeken láthatjátok, hogy egy egész polcot sikerült felszabadítani.

Az üres polcon látható barna foltok a különböző „levek” és gombák, amelyek összegyűlhettek a sok rothadó kaja leple alatt. Arra kérnék valami lelkes vállalkozót, esetleg többet, akik sok alább felsorolt hűtőtartalomban a tulajdonukra leltek, hogy takarítsák ki.

Például az, aki a következő zacskótartalomban ráismer a saját, október eleji bevásárlására:
Darbokban lévő, agyonpenészedett kenyér
10.13-án lejárt kefír
1 db nyalóka

Vagy esetleg az, aki szereti a medve sajtot és a szalámit, meg az egyéb fajta sajtokat, és ezekből egy jó nagy zacskónyit felejtett el jórég, amiből mostanra folyt a penészes lé.Nem folytattam közelebbi vizsgálatot a tartalmat és dátumot illetően, gumikesztyű és maszk hiányában.

Akinek nem inge, ne vegye magára.

Pusztán önszorgalomból is neki lehet állni takarítani…

Na de akkor jöjjön a lista, érdekesség gyanánt. Minden sor elején az adott termék lejárati idejét láthatjátok.

2008.
04.14. – majonéz, még ehetőnek tűnik
10.07. – 500 gr csomagolt paradicsom – bontatlanul agyonpenészedve
11.14. – margarin
11.21. – 2 db tojás
12.18. – sült sonka
12.21. – medve sajtkrém
12.23. – 2 db bontatlan kefír
12.25. – parasztkolbász

2009.
01.11. – 2 db tojás, az egyik kifolyva
01.11. – paradicsom
01.12. – görög narancs adag
01.16. – tej
01.23. – tej
01.23. – körözöttes túró

Statisztikai veszteség

Ezek mellett volt még néhány bontott tej, ami még nem járt le ugyan, de hát… Volt még dátum nélküli penészes hús és sajt, és egy zacsi 2 db alufóliás agyonpenészedett szendviccsel.

Statisztikai veszteség

És akkor mentsük ami még talán menthető, nagyon kérem, hogy a következő dolgokat nézze meg aki úgy gondolja van köze a dologhoz:

09.19. – 12 db könnyű és finom joghurt – tényleg lehet hogy ezek 2008-ban lejártak? Ezt még én magam sem hiszem el, hogy ezek azóta ott lennének, hogy kollégista vagyok :D
10.18. – hatalmas vödör csalamádé amiben alig van
12.12. egy üveg sprotni, az még valószínűleg ehető
01.19. – bontatlan szalámivég
01.11. – kínai kel

Egy régóta kallódó zacskó, benne mák vagy valamilyen por, nemtudom

Egy üveg víz, dehogy minek?

Egy behatárolhatatlan lejárati idejű zacskó salátába való dolgokkal

Valami műanyag doboz, vagy zsír van benne vagy valami puding

Egy üveg kevéske olajjal

2 db gyanús paprika

Köszönöm a figyelmet, további jó étvágyat kívánok mindenkinek.

MCC’s TOP 5

Tóth Márton — Tue, 06 Jan 2009 00:33:27 +0000

A győztes könyv

Mint emlékezhettek, az ősz folyamán már cseszegettem a társaságot olyan idióta kérdésekkel, melyek kedvenc könyveitekre, filmeitekre kérdeztek rá. Az eddig beérkezett címekből összeállítottam az 1-10. helyezettek listáját.
Egyelőre 28-an adtak választ. Ez azt jelenti, 28×5 könyv-, illetve 28×5 filmcímet kaptam. (Nekik ezúton is köszönöm a részvételt.) Ez részben elegendő ahhoz, hogy közzétegyem a részeredményeket; a koli összlétszámához képest viszont talán kevéske.

Van-e értelme ennek az egésznek? A kérdés jogos, természetesen bennem is felmerült. A legkönnyebb dolga talán annak van, aki öt könyvet olvasott és öt filmet látott életében. Mivel óriási anyagból lehet meríteni, viszonylag kevés egyezés van a beküldött címek között. Néhány dologra azonban mindenképpen jó ez a felmérés. Felhívja a figyelmet olyan alkotásokra, amelyek kívül esnek a látószögünkön – netán még sohasem hallottunk róluk.

Rengeteg elemzési lehetőséget jegyeztem fel magamnak. Ezekre majd akkor kerítek sort, ha több címet kaptam. Érdekes lesz például megfigyelni, mekkora a kötelező irodalom aránya, illetve a magyar és a kortárs filmeké. Létre lehetne hozni egy adatbankot az összes címmel. S végül az írók/filmrendezők versenye is ez. Egy alkotói rangsor felállítását is tervezem.

Egyelőre álljon itt a részeredmény. Azok a Collegisták, akik eddig nem küldték be kedvenceiket, még megtehetik. Sőt: kérem, tegyék meg. Tegyük reprezentatívabbá a felmérést!

Könyvek:
Pillanatnyilag Orwell vezet, az ezüstérem Kunderáé. Őket követi, kissé leszakadva az eredetileg talán más súlycsoportba szánt Biblia, Bulgakovval, Keyes-szel és Tolkien megfilmesített könyvével holtversenyben. Egyelőre tehát óriási a tülekedés a dobogón, ahonnan épphogy lecsúsztak a magyarok: Madách és Márai. Érdekes, hogy Coelhonak épp ez a műve ért be a top tenbe. Márai az egyetlen író, aki két művével is be tudott kerülni az elitlistába.
Természetesen tisztában vagyok vele, mekkora ökörség lóversenyt csinálni a nagy klasszikusok között, de azért jólesik.
Persze a versenynek nincs vége; a hajsza folytatódik! Várom a további címeket. Taszítsuk le együtt a trónról Orwelléket!

1. George Orwell: 1984. (16 pont)
2. Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége. (13 pont)
3. Biblia. (8 pont)
4. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita. (8 pont)
5. Daniel Keyes: Virágot Algernonnak. (8 pont)
6. J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura. (8 pont)
7. Madách Imre: Az ember tragédiája. (7 pont)
8. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek. (7 pont)
9. Kurt Vonnegut: Éj anyánk. (7 pont)
10. Paulo Coelho: Veronika meg akar halni. (6 pont)
11. Márai Sándor: Az igazi. Judit …és az utóhang. 6( pont)

(Az első helyre írt könyv/film 5 pontot, a második 4, a harmadik 3, a negyedik 2, az ötödik 1 pontot kapott.)

Filmek:

A filmeknél még szorosabb a verseny. Két közismert hollywoodi produkció áll az élen.

Jelenet a legnépszerűbb filmből

A két, pillanatnyilag bronzérmes film közül egyiket sem láttam. Az élet szép esetében ezt kifejezetten sajnálom – igyekszem majd pótolni. A tanút egy pont választotta el a dobogótól. Nagy örömömre Bergman-film is bekerült a tízesbe. Az Üvegtigrisen csodálkoztam, a Die Hard után elhatároztam, innentől nem csodálkozom semmin. Persze ezt ne vegyétek komolyan; különben is elhatároztam, hogy nem fogok véleményt nyilvánítani, csak ismertetem az eredményt.

1. Schindler listája (Steven Spielberg, 1993) [8,9; 74 szavazat] 11 pont.
2. Forrest Gump (Robert Zemeckis, 1994) [9,8; 168 szavazat] 10 pont.
3. Az élet szép (Roberto Benigni, 1997) [9,4; 43 szavazat] 9 pont.
4. Vissza a jövőbe (Robert Zemeckis, 1985) [9,6; 134 szavazat] 9 pont.
5. A tanú (Bacsó Péter, 1969) [9,7; 60 szavazat] 8 pont.
6. Fanny és Alexander (Ingmar Bergman, 1982) [9,8; 11 szavazat] 8 pont.
7. Üvegtigris (Rudolf Péter-Kapitány Iván, 2001) [7,4; 92 szavazat] 7 pont.
8. Die hard (John McTiernan, 1988) [9,2; 87 szavazat] 7 pont.
9. Közelebb (Mike Nichols, 2004) [8,6; 40 szavazat] 6 pont.
10. Igazából szerelem (Richard Curtis, 2003) [9; 222 szavazat] 6 pont.
11. Az én kis falum (Jiri Menzel, 1985) [9,3; 21 szavazat] 6 pont.

(A szögletes zárójelben a port.hu adatai: pontszám 10-ből; leadott szavazatok száma.)

Én magam egyébként a top 10 (valójában a holtversenyek miatt 11) könyv közül hetet olvastam, a filmek közül hatot láttam.

Végezetül még egyszer megkérek mindenkit, aki eddig nem szavazott, hogy tegye meg január hónapban!

MCC Basketball Operations 2008 Autumn

Tóth Márton — Wed, 31 Dec 2008 09:20:11 +0000

Elmúlt karácsony, közeleg az újév, legfőbb ideje, hogy hírt adjunk a collegiumi kosárcsapat eredményeiről. Nyáron nem tétlenkedtek a csapat játékosügynökei: a tavalyi bajnoki ezüstérem és kupagyőzelem után az idei évben a duplázást, azaz a bajnoki győzelmet és a kupa ismételt megszerzését tűztük ki célul.

Bár már a tavalyi keretünk is nagyon erős volt, úgy gondoltuk, sosem árt, ha tovább erősödik a játékosanyag. Ennek megfelelően szerződtettük Pálinkó Gábort, a Kunszentmiklós NB II-es csapatának vezéregyéniségét, s Pápay Mihályt, az agilis és bámulatos kezdősebességgel bíró kiscsatárt, aki a szintén NB II-es Budai XI SE alapembere. A távozók névsora is két névre rúg: a halálos tempódobásairól elhíresült Bendik Tamás, már végzett collegistánk idén nem erősíthet minket. Mayer Gábor, domináns cserecenterünk pedig ideiglenesen visszavonult – bár hivatalosan még nem jelentette be.

Balikó Attila az NB I/B-ben szereplő Salgótarjánhoz igazolt. A súlyos kilométerekben mérhető távolságot ősszel csak egyetlen alkalommal sikerült leküzdenie, akkor viszont hozta megszokott formáját egy izmos dupla-duplával.

Szenteleki Laci is klubot váltott, a szintén NB I/B-s Budafokot választotta. A földrajzi adottságok ez esetben lényegesen kedvezőbbek, így Budapest remekbeszabott tömegközlekedése nyújtotta nagyszerű lehetőségeket és autójának teljesítményét kihasználva Laci legtöbb meccsünkön jelen tudott lenni, s ezzel erősíteni tudta a csapatot.

A többiek maradtak klubjaikban: Pajor Dávid, az NB II/C pontkirálya; Turbók Ádám, a középpálya motorja, Deák Z, a minden hájjal megkent irányító, satöbbi.

Pétervári János és jómagam idén nem vállaltunk NBII-es kerettagságot. Jani ősz óta futballkarrierjére (is) koncentrál, jómagam pedig épp a Los Angeles Clippers ajánlatán rágódtam, mikor közbejött egy fránya sérülés Albertirsán, mintegy a helyi vagányokkal való küzdelem mellékhatásaként. Így dilemmám gyorsan megoldódott.

Végezetül, de nem utolsósorban két Zoltánunkról: Varga nevű kollégánk mellékállásban tovbbra is a senior bajnokságban (is) pattogtat, Vargha GH fedőnevű erőcsatárunk pedig Dunaújvárosban tanul, fenyít, partyzik. Kosárcsapat arrafelé nem nagyon van, ezért karrierjének egyedüli letéteményese a mi szerény, ellenben világverő alakulatunk. Néha ellátogat hozzánk, olyankor jó a hangulat. A csapat eképpen való bemutatása után lássuk az őszi találkozókat.

8 mérkőzés várt ránk ősszel. A mérkőzések lekötése nem a legszerencsésebben sikerült (és a többiek szerint ebben én voltam a ludas; mindezt cáfolom): november 12. és december 8. között kellett lejátszanunk őket. Ez kissé talán erőltetett menetnek tűnik, de sikerült a problémák felé kerekedni. Bírtuk a sorozatterhelést. A másik negatívum az volt, hogy minden meccsünket idegenben kellett játszanunk. Az ellenfelek szurkolóitól megrakott csarnokok bizony megremegtették volna mások lábát – mi viszont kőkemények maradtunk, ahogy lentebb olvashatjátok majd.

7 győzelemmel és 1 vereséggel zártuk a félévet, utóbbi betudható annak, hogy az ominózus meccsen több kulcsjátékosunkat is nélkülöznünk kellett.

Az első két meccset viszonylag simán hoztuk:
MAFC Schönherz – Budai XI-MCC /A 87 – 97,
TFSE – Budai XI-MCC /A 68 – 90.

A harmadik sajnos buktával végződött:
ÁFDSE /A – Budai XI-MCC /A 88 – 72.

A következő meccsen kiköszörültük a csorbát (erre Janit leszámítva mindenki el tudott jönni, Gábor itt mutatkozott be – lányok sikongatásától volt hangos a Hauszmann utcai Sportpalota):
MAFC Kármán /B – Budai XI-MCC /A 76 – 101.

A Közleket nagyon lehengereltük – brutális meccs volt:
Közlek Henger – Budai XI-MCC /A 95 – 145.

A szezon legizgalmasabb meccse volt – mintha én írtam volna a forgatókönyvet. Mindkét csapat hat fővel jelent meg a helyszínen, ami előre jelezte: itt még nagy móka is lehet. Lett is. Jani a második negyedben ellépett futsalledzésre. Öten maradtunk. Jó szokásomhoz híven 4-5 perccel a vége előtt kipontozódtam. Ekkor még mentünk vagy hússzal, a végére azonban feljöttek egy pontra. Közben azonban ők is megfogyatkoztak, olyannyira, hogy végül 4 a 3 ellen fejeztük be a meccset. Forró volt a pite. Említtessék meg: ezen a meccsen a csapat 50%-át „valódi” MCC-sek alkották. Ilyen se lesz többet. ☺
MAFC Kármán /A – Budai XI-MCC /A 95 – 98.

A KRE elleni meccseink mindig botrányba fulladtak eddig, most is pattanásig feszültek az idegek, de a bírók higgadtak maradtak, így az ellen megúszta egy-két technikaival. A meccs végkimenetele nem lehetett kétséges:
KRE-BTK Soli Deo Gloria – Budai XI-MCC /A 95 – 109.

Az utolsó meccs elvben az első hely sorsáról döntött volna. Az ELTE Gyíkokkal tavaly is meggyűlt a bajunk, úgyhogy nehéz meccsre számítottunk. Ehhez képest még csak át sem kellett öltözni a győzelemhez. A meccs napján ugyanis kaptam egy telefonhívást a Gyíkoktól: el akarták halasztani a meccset sérülésekre hivatkozva. Eddig oké lett volna, csakhogy elfelejtették értesíteni a szövetséget, s ezt mi sem tudtuk. Teltek-múltak a napok, a szövetség bepipult, s 20-0-s végeredménnyel nekünk adta a meccset. Így hát:
ELTE Gyíkok – Budai XI-MCC/A 0-20.

Ez tehát 2008 őszének rövid krónikája. Tavasszal valószínűleg gyakrabban jelentkezem majd, legalább egyszer azonban mindenképpen. Kellemes vizsgaidőszakot, jó szórakozást, sportoljatok ti is sokat; akik januárban is járnak majd futni, azok között kisorsolunk majd két meccs utáni alsógatyát és négy pár büdös zoknit Jani és jómagam kollekciójából.

Beszélgetés Deli Gergővel

Anikó — Tue, 30 Dec 2008 08:04:57 +0000

…egy díjról, a szabadságról és a terveiről

Gergő, Collegiumunk igazgatóhelyettese ez év novemberében azon tíz fiatal tehetség között foglalhatott helyet, akiknek a köznevelés területén kifejtett áldozatos munkáját Junior Prima Díjjal ismerték el. Ennek apropóján kérdeztem őt, s miközben lebilincselve hallgattam gondolatait a mai oktatás helyzetéről és a szabadságról – közben fel sem fogtam, hogy pár héten belül már búcsúznunk kell. Ám szívből remélem, hogy valóban nem örökre.

„2003 decembere óta a Mathias Corvinus Collegium igazgatóhelyettese […] Szigorúan szakmai alapú nevelőmunkájának eredményeképpen a kisközösségek és a nemzet iránt elkötelezett, azért tenni akaró, európai színvonalú szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalok kerülnek ki a Collegium falai közül. Gergely a díjat az utóbbi évek során az oktatás és képzés területén nyújtott szakmai munkájának eredményeképpen érdemelte ki.”

/Részlet a Junior Prima Díj 2008 Magyar oktatás és köznevelés kategóriájában díjazott Deli Gergely bemutatásából/

Téged ki jelölt a Junior Prima Díjra?

Engem Várszegi Asztrik jelölt, aki egy másik alapítványból ismer közelebbről, ahol a Mathias Corvinus Collegiumon kívül dolgozom. Ez a Bencés Alapítvány, amely a Tihanyinál jóval kisebb. Mi szervezzük minden évben a Bencés Bált, amely egy nagy jótékonysági esemény. Mára elég rangos társadalmi eseménnyé nőtte ki magát, az Operabál után ez a legnagyobb ültetett bál. Minden bejövő forintot jótékonysági célra fordítunk.
Elég sokat dolgozunk itt együtt a Bencés renddel, így Asztrik atyával is. Tehát amikor ő, Prima Primissima díjasként jelölhetett valakit a Junior díjra, minket kérdezett meg. A barátaim engem ajánlottak. Bár ekkorra már mindenki más a bencés fiatalok közül, aki az oktatás területén tevékenykedik, már elment külföldre.
A jelölés még tavaly megtörtént. De ekkor nem kerültem be a díjazottak közé, egy ponttal maradtam le. Idén viszont fenntartották a jelölést, én azonban erről nem tudtam. Így mikor kaptam a hívást Hamburgban, hogy idén nyertem, az nagyon nagy meglepetés volt.

Te nem gondoltál arra, hogy külföldre mész?

De, csak ez nagyon nehéz. Az akadémiai pálya mindenhol egy nagyon szűk terület. Külföldön is hatalmas harc megy érte, főleg ott, ahol anyagilag is megbecsülik. Nehéz kimenni, pontosabban nehéz kimenni jó helyre. De már megfordult a fejemben és próbálkozni is fogok.

Az itteni munkáddal elégedett vagy?

Azért hagyom abba, mert már nem vagyok vele elégedett. Sajnos most nagyon sok sebből vérzik a Collegium rendszere. Ugyan már nagyon sokat gondolkoztam róla, de én most nem tudok megfelelő mennyiségű energiát belefektetni. Abbahagyom, mert már nem tudtam lelkiismeretesen végezni azt, amit itt kellett volna. Elfáradtam.
Az elején nagy erőbedobással csináltam és volt is egy felszálló ága a közös munkánknak. Akkor sok mindennel meg is voltam elégedve. A Collegium is sok mindent elért, de ma már nincsen bennem olyan lendület, ami most főként az egyetemi program reformjához kellene. Úgy éreztem, ehhez új ember kell, mert én már nem tudom vállalni. Az utódom egy külsős, Szalai Zoltán lesz, akit majd hamarosan nektek is be fogunk mutatni.

Most merre felé indulsz el?

Egyelőre most a másik munkámat hagyom meg biztos pontnak. Győrben vagyok egyetemi tanársegéd. Azért szerencsés ez a hely, mert egy héten másfél napot foglal le az életemből, így elég komoly szabadságot enged. Teljesen én oszthatom be a munkaidőmet, az órák kivételével. A szabadság pedig nekem nagyon fontos, ezért is választottam az akadémiai pályát, hiába hogy jóval alacsonyabbak a kereseti lehetőségek Magyarországon. De nekem ez a szabadság nagyon sokat ér és pótolja ezt a hiányt.
Egyébként nagyon szeretek oktatni. Győrben azért is jó, mert kis egyetem, kevesen vannak egy órán, általában 10-15 fő. Ugyan nem a legtehetségesebb diákok vannak ott, de nagyon szorgalmasak és a jogban hosszú távon ez bizonyos értelemben fontosabb, mint hogy valakinek jó képességei vannak. A jog nem ragad csak úgy az emberre, nagy figyelem kell hozzá és le kell ülni tanulni. Nagyon ritkán mutatkozik meg, ha valaki tehetséges benne, inkább a szorgalom számít. Persze az igazán zseniális jogtudósoknál a tudományos és gyakorlati életben is megmutatkozik tehetségük, de nagyon kevés embernek van arra lehetősége, hogy ezt megvillantsa. A gyakorlati jogi munkák többsége ugyanis rutin munka.

Amikor joghallgatónak jelentkeztél gondoltad volna, hogy az oktatás területén maradsz majd?

Igazából nem. Pont azért mentem jogásznak, mert a földtől elrugaszkodott embernek ismertem magam. Nagyon érdekelt a filozófia és a pszichológia. Filozófiából OKTV-ztem is, pszichológiai felvételire pedig készültem is. Akkor még külön felvételi volt, az óvónőképzők pszichológiai tankönyveiből kellett tanulni. A jungi pszichológia nagyon megérintett.
Tudtam, hogy én egy nagyon elméleti alapról indulok és egy „őrült”, idealisztikus képem van a világról. Gondoltam, a jogi egyetem éppen azért lenne jó, mert olyan képességeimet fejlesztené, amelyek még nem annyira erősek. Például a gyakorlati érzék, földhöz ragadtság. És ez bejött. Csak nem biztos, hogy ez volt a jó választás.
A gimnáziumban az volt az elképzelésem, hogy egy teljes embert képzek magamból. Próbáltam jól tanulni, de nem csak azokból a tárgyakból, amelyek érdekeltek, hanem matekból, fizikából és kémiából is – a történelem és a magyar mellett, ami kellett a felvételihez. Így próbáltam megteremteni magamban egy teljességet szakmailag. Mellette pedig sportoltam, nagyon intenzíven. Könnyű atletizáltam, hogy legyen ennek az egésznek egy fizikai oldala is. Minderre pedig nagyon jól megvolt a lehetőség Pannonhalmán. Jó tanárok voltak és mellette erős volt az atlétika is, a várkörökkel. Jártam versenyekre és tartottam egy időben atlétikából az iskolai rekordot is.
De mindez az egyetem alatt széthullott. Sajnos a sport nagyon kimaradt az életemből, ezt tényleg nagyon sajnálom. A jogi egyetemen ezt nem nagyon forszírozzák.
Másrészt azért mentem jogra, mert volt egy családi hagyomány is. Nagyapám mindkét részről jogász volt, egyikük ügyész, másikuk vállalati jogtanácsos. Anyai részről pedig még több jogász is volt a családban. Dehogy mi az a jog, azért azt nem nagyon tudtam. Mi még nem voltunk annyira tudatosak a felvételinél, mint manapság a fiatalok. S mivel régen nem is volt ennyi szak, mindenki a klasszikus pályákra ment. Pannonhalmáról pedig nem volt szokás új szakokat választani, így az alternatívákat sem ismertem jól.
Mai fejjel egyébként közgázra mennék, az szinte biztos.

Ilyen beállítottsággal?

Igen. Pont a szabadság miatt. A jog nagyon lefoglalja az embert, nagyon sok energiáját leköti, gyakran feleslegesen. Ha még hasznos lenne, azt mondanám, megéri. Ráadásul borzasztóan alacsony szinten oktatnak, még az ELTÉ-n is, ami az ország legjobb jogi kara. Egy-két kiemelkedő tanár heroikus teljesítményén múlik, hogy néhány értelmes dolgot is lehet tanulni.
Ebbe belefárad az ember, én legalábbis belefáradtam. A harmadik évtől úgy nyomtam már végig, hogy igazából nem sok fantáziát láttam már benne. Igyekeztem a lehető legkisebb energia befektetéssel a lehető legnagyobb eredményt elérni. Ez meg is látszott az eredményeimen.
Másodiktól pedig már úgy csináltam az egyetemet, hogy elkezdtem egy újságnak fordítani. Ez egy gazdasági magazin volt, amelytől később már mint vezető-szerkesztő jöttem el. Ez azért sok energiámat lefoglalta.
Negyediktől már dolgoztam itt a Titkárságon is. Az államvizsgákat is úgy csináltam végig, hogy reggel nyolctól délután egyig, kettőig itt dolgoztam és utána mentem tanulni a vizsgákra.
Azért az egyetemen is próbáltam a pozitív lehetőségeket kihasználni, ezt mindenki másnak is nagyon ajánlom. Így menjetek külföldre, ez muszáj. Erasmusszal, CEMS-szel vagy bármivel, amivel tudok. Minél többször. Magyarországon nagyon kevés az olyan egyetem, ahol érdemes maradni. Ha az ember külföldi barátokat szerez, már megérte. De kint láthatja azt is, hogy ott milyen modellek vannak, hogyan oktatnak, mit követelnek. Olyan jogász ismerősöm is van, aki szintén utálta ezt az itthoni képzést, kiment Németországba és azt annyira megszerette, hogy most ott oktat.
A jogtudomány amúgy nagyon csodálatos dolog, csak ez nem tűnik ki a hazai oktatásból.

Nem is voltak olyan tanáraid, akiknél ezt érezted volna?

De, persze. Volt egy-két óra, amit nagyon szerettem. A Római jogi Tanszéken például volt egy fiatal oktató, akinél római jogi szövegek olvasását tanultam az első két évben. Ő nagyon felkészült, teológiai ismeretekkel is rendelkező tanár volt. Ugyanígy a német jogi szaknyelvi órákat is nagyon szerettem. A pszichológia jogászok iránt pedig a korábbi érdeklődésem miatt fordultam.
A nagy tanár-élményeim amúgy a doktori iskolában jöttek. A Pázmány doktori iskolájában fantasztikus tanáregyéniségeket ismerhettem meg.

Például kiket?

Például Péteri Zoltánt. Én még Gáspárdy tanár urat is ismerhettem. Ő is egy fantasztikus ember volt, hatalmas szaktudású és nagyon jó tanár.

Mivel foglalkozol a doktori iskolában?

Egy összehasonlító jogi témám van, a jó erkölcs tilalmába ütköző jogügyletekkel foglalkozom. Egyrészt történeti, másrészt összehasonlító jogi oldalról közelítem meg. Előbbi azt jelenti, hogy a római jogban is igyekeztem ezt a témát kikutatni, a középkori jogi forrásokkal együtt. Utóbbi pedig egy hatályos rész, ahol a francia, német és magyar szabályozást hasonlítom össze.

Mikor szeretnéd befejezni?

Most januárra tervezem, már 70 százalékos készültségen áll a dolgozatom. Így jövőre már szeretném megszerezni a doktori fokozatot.

Most, hogy innen elmész, ezeket a munkáidat szeretnéd folytatni?

Igen, a tanári állást biztos, hogy megtartom. De próbálok külföldre is elmenni. Ha ez nem sikerült, akkor szeretnék kicsit a szakmában dolgozni. Mivel történeti tárgyakat tanítok, római jogot, nagyon érzem, hogy már felejtem a hatályos jogi szabályozást. Látom, hogy az oktatás érdekességét, színvonalát emelné, ha tudnám a római jogi intézményeket a hatályos jogi megoldásokhoz kapcsolni. Habár sokfelé voltam szakmai gyakorlaton, de azért úgy gondolom más az, ha az ember már az irodában dolgozik.
Hosszú távon pedig biztos, hogy a non-profit szféra, ahol szeretnék dolgozni. Az is elképzelhető, hogy egy idő után visszajövök ide a Collegiumba. Azért nem szeretnék minden kapcsolatot megszakítani a Collegiummal, rendes alumnusként szeretnék még itt maradni.

Ha most elképzelnéd, tíz év múltán hogyan látnád magadat?

Legszívesebben egyetemi oktatóként látnám magamat, valamelyik külföldi egyetemen.

S melyik nyelvterületen?

Német vagy angol. De igazából az angol nyelvterület elég tág megfogalmazás, mert angolul oktatnak már a Távol-Keleten, Dél-Afrikában és Dél-Amerika egyes országaiban is. Szóval ez nemcsak az USÁ-t vagy Kanadát jelenti, hanem nagyon sok mást is.
Vagy még úgy tudom elképzelni magam, hogy egy fejlődő országban, egy karitatív szervezetnél dolgozom.

Jogászként tudnál többet adni egy társadalmi szervezetnek, vagy az eddigi tapasztalataid, a beállítottságod az, ami a non-profit szférához köt?

Hát, a non-profit szférában jól jön, ha valaki jogász, mert például egy átlagos magyar szervezet ritkán tud egy jogászt megfizetni. Ha viszont nemzetközi szinten nézzük, előbbinek nincsen túl sok jelentősége. Amit ugyanis az alapképzésben kapunk, az egy használhatatlan tudás. Az Erasmusos félévem alatt Koppenhágában például arról jóval többet tanultam, hogy a fejlődő országoknak hogyan kell segítséget nyújtani, mint itthon. Ugyanakkor nagy nemzetközi szervezeteknél igen komoly jogi munka folyik. Ehhez tehát meg kell szerezni a szükséges tudást.

Ezt hol tehetjük meg?

Külföldön van lehetőség erre, specializálódva az osztott rendszerű képzésben. Sok területről el lehet jutni a non-profit szférába, vagy az olyan –a magyar jogászoknak még ezoterikusnak tűnő jogterületre-, mint a sportjog.

Szabad firtatnom a családi állapotodat is?

Kapcsolatban vagyok, most már több, mint három éve. Barátnőm jelenleg kint tanul Dániában, egy neki való szakon, multimédia designe-on. Még nem tudom, hogyan juthatnék ki hozzá, de az is lehet, hogy együtt nézünk egy helyet külföldön, vagy hazajövünk. De ez utóbbit szeretném most legkevésbé.

Még a bencés éveidre visszatekintve: volt ott valaki, aki mély nyomot hagyott benned, esetleg máig a példaképed?

Volt, igen, több ember is. De nem igazán példaképeim ők, hanem nagy hatással voltak rám. Így Csóka Gáspár atya, aki történelmet tanított nekünk. A Pannonhalmi Levéltárnak is ő a vezetője. Nagyon tetszett az a világ, amelyben ő dolgozik és tetszett a történelemfelfogása is. Az órái is jók voltak, mindig nagyra tartottam az emberi tartását és hogy véleményéhez mindig tartotta magát. Néhány tanácsát igyekeztem betartani, de voltak olyan életvezetési tanácsai is, amelyeket viszont nem tudtam betartani. Ő például azt mondta, hogy egy férfi 25 év alatt még ne menjen háztűznézőbe☺. Néhány szerelmi krízis során eszembe jutott ez és valahol igazat is adok neki, hogy nagyon sok sebet ejt a felkészületlenségünk. Főleg a fiúké egy komoly kapcsolatban. Ezért mondhatta ő a 25 évet, amely egyébként a római jogban is a felnőttség korhatára volt, bár nem tudom, hogy ezt ő tudta-e.
Ő segített abban is, hogy megtanultam valamennyire okleveleket és kódexeket olvasni. Ez például elkerülhetetlen volt a mostani kutatásomnál is.

Merre jártál kutatásaid során? Hamburgba is emiatt mentél?

Igen. Sokfelé sikerült eljutnom. Hosszabb ideig voltam Münchenben, ahol az olimpiai faluban laktam. Nem messze attól a helytől, ahol az izraeli sportolókat túszul ejtették. Voltam Pisában is, itt nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó a pisai egyetem, sok középkori anyaguk van. A nyáron pedig Párizsban voltam és ott egy jog-összehasonlító intézetben dolgoztam. Legutoljára pedig Hamburgban jártam, ami szintén egy nagyon jó hely volt.

Kinek a segítségével tehetted meg mindezt?

Tagja vagyok egy kutatócsoportnak, ők küldtek ki Münchenbe és Pisába. Párizsba Péteri professzor úron keresztül jutottam ki, Hamburgba pedig magam pályáztam.
Emellett volt néhány rövidebb tartózkodásom is. A legszebb Szicíliában volt, amikor Katániában töltöttem egy hetet egy római jogi világkongresszuson. Ez fantasztikus élmény volt.

A karácsonyt hol töltöd?

Karácsonykor a családdal leszek.

Pécsett?

Nem. Pécsi születésű vagyok, de a szüleim már Bátorterenyén élnek. Velük leszek Szenteste, másnap pedig együtt karácsonyozom a barátnőmmel.

Akkor kellemes ünnepeket kívánok és köszönöm a beszélgetést!

Én is nagyon szépen köszönöm! Békés karácsonyt és boldog új kívánok Nektek!

Bloggerunió – Update

Via — Sun, 14 Dec 2008 23:25:19 +0000

Kedves mindenki, amint láthatjátok magunk is csatlakoztunk a kezdeményezéshez!

A matematikától a memetikáig – interjú Mérő Lászlóval

Dora — Tue, 02 Dec 2008 19:55:00 +0000

Beszélgetés Mérő Lászlóval, az ELTE Gazdaságpszichológiai Szakcsoportjának professzorával pályájáról, az evolúciós marketinggel foglalkozó cége tevékenységéről és a mémekről.

Ön matematika szakon szerzett diplomát. Milyen út vezetett innen a pszichológiához? Hogyan fordult e tudomány felé?

Az elég estleges volt, az az igazság. Egyetem után egy mesterséges intelligencia kutatócsoportba kerültem az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetébe. A mesterséges intelligencia egyáltalán nem haladt úgy akkoriban – ma sem egyébként –, mint ahogy remélni lehetett, csak ma már nem is annyira remélik Eleinte úgy nézett ki, hogy a számítógéppel egy csomó mindent meg lehet csinálni, itt van egy gép, ami logikai műveleteket ilyen gyorsan és megbízhatóan hajt végre. Csakhogy ez nem minden önmagában. Akkor persze matematikusként vagy mérnökként olyan nagyon nem izgatja az embert, hogy ezt hogy csinálja a természet, tehát mondjuk az ember, de ha nem megy, akkor elkezdi érdekelni, így azon kaptam magam, hogy egyre több kognitív pszichológia irodalmat olvasok, és egyre kevesebb műszakit meg matematikait. Ez volt az egyik része, a másik pedig, hogy találkoztam valahol Illyés Sándor professzorral, aki akkoriban alapította a kísérleti pszichológiai tanszéket. Valamilyen buliban. Beszélgettünk, hogy ki mit csinál, és mesélt, hogy az intelligencia öröklődését kutatja most, de ott eléggé bonyolult matematikai modellekkel találkozott, amit nem nagyon ért; mondtam, hogy azt szívesen megnézem, az tanult szakmám, és tényleg elég nívós modellek voltak. Tehát elkezdett ez is érdekelni, és amikor alapította a tanszéket, kérdezte, hogy nincs-e kedvem idejönni. Gondoltam, eltöltök itt egy-két évet, amíg beletanulok a pszichológiába, aztán itt ragadtam.

Amikor a pszichológia területére lépett, nem fogadta el egy az egyben a kanonizált tantervet. Egészen pontosan mit kifogásolt az oktatásban, miért nem akart beiratkozni a pszichológia szakra?

Eleinte be is jártam egy-két órára, az érdekesebbekre, de két okból nem végeztem el. Az egyik, hogy nem látom sok értelmét annak, hogy két diplomát szerezzen valaki. Annak igen, hogy egyre magasabb, tehát hogy speciálisabbat vagy doktorit csináljon. Annak, hogy két diplomát szerezzen, azért nem látom sok értelmét, mert a diploma elsősorban nem is egy szakma, tehát rengeteg embernek változik meg a pályája, hanem egy bizonyosfajta – mondjuk így – értelmiségképzés, amelyhez hozzátartozik egy bizonyos mennyiségű „szívatás”. Például egy orvossal megtanítják a halántékcsont – az os temporale – összes üregének meg dudorának a latin nevét.

Ami bizonyos értelemben szükségtelen?

Hát, még megbetegedni se nagyon tudnak, úgyhogy…De nem szükségtelen, azért nem szükségtelen, mert nem orvos az, aki nem ismeri az emberi test összes porcikáját. Szóval hozzátartozik, egy beavatás szinte, attól lesz orvos, attól lesz szakmabeli, hogy ezen átmegy. Mi sem szerettük a parciális differenciál egyenleteket, és egyetlen olyan évfolyamtársamról nem tudok, aki használta volna pályáján, akár egyet is, de az világos, hogy nem matematikus, aki életében legalább egy ilyet nem oldott meg egyszer.

De ön úgy gondolta, hogy csak egy szakkal csinálja ezt végig.

Egy szakkal ez bőven elég. Az egyetemen azért én nem voltam ilyen szempontból túlzottan éltanuló, tehát minden félévben volt olyan vizsga, amire azt mondtam, hogy ezt csak utóvizsgára vagyok hajlandó megtanulni, és hát többnyire nem lett, sőt, nem lett belőle UV. De bizonyos értelemben máig se tanultam meg egy csomó ilyen „szívatás cuccot”. Pszichológián is volt ilyen tárgy. Jó, a statisztika nagyon nem okozott volna problémát, de mondjuk az élettan már igen.

Mi döntötte el, hogy meghallgatja-e az adott kurzust vagy sem? Gondolok itt konkrét témákra vagy az előadó személyiségére, felkészültségére.

A tanárok meg a témák döntötték el. Inkább emberre mentem, hogy rá kíváncsi vagyok, hogy mit mesél az óráin. Kicsit a témák is, de inkább a tanárok. De mondom, szisztematikusan nem akartam elvégezni…Szóval annak, aki kitűnő tanuló eleve, mert van olyan, sőt vannak közöttük rokonszenvesek is, tehát olyanok, akik nem stréberségből kitűnő tanulók, hanem azért, mert nem érzi magát jól, ha valamit nem tanult meg vagy nem érti; az teljesen rendben van. De hát olyan meg nem vagyok. Annak lehet, hogy érdemes akárhány egyetemet elvégezni, aki ilyen. Az a helyzet egyébként, hogy az emberek egy része vagy akár többsége olyan, hogy elhivatottsága van. Bennem és azt hiszem, elég sok más emberben semmilyen elhivatottság soha nem volt.

A matematika iránt sem?

Aziránt aztán végképp nem. Eléggé adott pálya volt, középiskolai tanulmányi versenyeken meg tudtam oldani a feladatokat, belekerültem egy olyan közegbe, ahol ez természetes, meg olyanok között voltam, akiknek szintén ment. Én tulajdonképpen csak az egyetem vége felé kezdtem el gondolkodni azon, hogy biztos, hogy matematikus akarok én lenni?

Mely szakemberek megállapításait tartotta annak idején irányadónak? Kiktől olvasott?

A legelső pontosan tudom, hogy mi volt…Az első könyv, amin akkoriban gondolkodtam, amikor döntenem kellett, hogy menjek-e a kísérleti pszichológia tanszékre, az Ulrich Neisseré volt, Megismerés és valóság címen jelent meg magyarul. És tényleg egy nagyon érdekes, alapos kognitív pszichológiai könyv, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a pszichológia ilyen is lehet. Csakhogy kérdeztem Illyést, hogy ez egyáltalán pszichológia-e, amire mondta, hogy nagyon is, ilyennek kéne lennie. És ez döntötte el valamennyire, hogy mi legyen…jó, valamennyi Freudot meg Jungot olvastam kamasz koromban, de az úgy nagyon nem ragadott meg, kicsit belemagyarázásnak éreztem ezeket a dolgokat. Most már egyébként valamennyire értem, hogy miről van szó, de azért most se tudományos.

Az álomfejtésekre gondol például? Nem ért velük egyet?

Az a vicc, hogy bizonyos értelemben most már egyetértek, csak nem tudomány egyrészt, nem tudományos, másrészt mindig van olyan, ami lehet, hogy igaz, de valahogy a tudomány nem tudja megragadni.

A memetika nem ilyen?

De, az is ilyen egy kicsit ilyen. Az más okból, nem ezért.

Tudományként tartják számon a memetikát?

Vannak viták és jogosak, főleg azért mert rengeteg baromságot írtak róluk, ami önmagában nem lenne baj, tehát például a relativitáselméletről legalább annyi sületlenséget olvastam, mint a mémekről, csak az a különbség, hogy az addigra meg volt csinálva rendesen. Az egész mém fogalmat vagy gondolatot Richard Dawkins fölvetette egy ragyogó könyvének (Az önző gén) a végén, és hirtelen robbanásszerűen népszerűvé vált úgy, hogy még nem volt megcsinálva, tehát nem volt se ellenőrizve a hipotézis, se kitalálva, hogy ezt hogy lehetne ellenőrizni.
Két dolog áll annak az útjába, hogy a memetikát tudományként elfogadják. Az egyik, hogy a gyors népszerűség riasztotta azokat, akik kínlódni szeretnek vele meg dolgozni, a másik meg Dawkins ateizmusa. Próbáltam Az önző génben keresni ateista mondatokat. Fél mondatok vannak, negyed mondatok, szóval nem lehet idézni belőle két sort, ami egyértelmű ateizmusról tanúskodna, csak átsüt az ateista hite. Ha a felvilágosodás kori tudósok megtették azt, hogy különválasztották a tudományt a hitüktől, akkor legyen szíves egy mai ateista tudós is különválasztani. A modern tudomány attól lett olyan, amilyen, hogy mélyen hívő tudósok különválasztották a tudományt a hittől. És valószínűleg a tudomány ezért alapozta meg a technikát ennyire, mert így állt hozzá.

Az ELTE Gazdaságpszichológiai Szakcsoportjának professzoraként többek között a
memetikát is tanítja.

Hogy tanítom, az túlzás, egy speciálkollégiumot tartok. Főleg azért, mert arra voltam kíváncsi, hogy mit lehet ebből tanítani, és mi az, ami túl híg.

A gének működésének, evolúciójának analógiájára alkotta meg Richard Dawkins a gondolatok evolúciójában szerepet játszó mém fogalmát, mely utánzással reprodukálódik, adódik át. Vagyis Dawkins könyvében felveti, hogy ahogyan a gének képesek másolni (replikálni) önmagukat, ezáltal génkomplexeket, például embereket építve fel, úgy más replikátorok is élnek ebben a világban, így az emberi kúltúrát, gondolatokat felépítő mém. Valójában mik a mémek? Elfogadott-e valamilyen közös tudás a mémek meghatározásáról?

Nem tudom, mik a mémek. Ez egy absztrakció. A memetika ahhoz a mendeli gondolathoz kapcsolódik, hogy külön diszkrét egységek, amiket később géneknek neveztek el, szabályozzák az öröklődést. Hajlamos vagyok úgy fölfogni, hogy könnyen lehet, hogy ez a logika egyszerűen általában minden élőnek logikája. Mendeltől még hetven év volt vagy nyolcvan, amíg felfedezték a géneket, addig az egy absztrakció volt, senki se látott valódi gént, csak úgy jól működött az elmélet például az állattenyésztésben vagy a növénynemesítésben. Tehát génekben gondolkodtak, de 1953-ban fedezték fel egyáltalán a kettős spirált, jó nyolcvan évvel Mendel után. A memetika tekintetében nagyjából ebben a nyolcvan évben vagyunk most valahol. Azt sem tudom, hogy mennyi ideig fog tartani. Tehát amikor beszélünk, mondjuk ahogy akkoriban beszéltek nyolcvan évig génekről, anélkül, hogy tudták volna, hogy miről beszélnek, absztrakt fogalom volt, hát a tudomány olyan nagyon nem irtózik az absztrakt fogalmaktól, megtanultuk már néhányszor, hogy tud az hasznos lenni, de ugyanígy a mém is egy absztrakt fogalom.

De azért vannak rá példák, nem?

Én még egyetlen példát nem láttam. Egy marketinges ember, ha azt mondják neki, hogy mondjon példát, akkor ő mond, az a dolga. De nem tart még ott a memetika, hogy bármire azt mondja, na ez biztosan mém.

Akkor önök pontosan mivel dolgoznak az evolúciós marketinggel foglalkozó, többek között a memetika eredményeit is felhasználó cégüknél?

Mi is absztrakcióval dolgozunk. Persze, sorozatban mondjuk a példákat a mémekre, de hogy azok mémek-e vagy sem, azt nem lehet tudni.
Ugyanazt csináljuk, mint a hagyományos marketing, persze, csak már eleve nem azt kérdezzük, hogy tetszik neki, vagy milyen az attitűdje, vagy mit csinál, hanem azt, hogy mit mond róla. Nem az érdekel például, hogy tetszik-nem tetszik, örül-nem örül, hanem hogyan fordulnak elő az egyes gondolatelemek például abban, amit mond róla. Tehát tulajdonképpen ugyanúgy faktoranalízist használunk, mint egy csomó marketingkutató, szemantikus differenciálokkal dolgozunk, csak fordítva ülünk a lóra.
A memetika mindig is szőnyeg alá söpörte azt a kérdést, ami a leglogikusabb kérdés. Fogadjuk el, hogy a gondolatokban vannak valamilyen kis generátorok, amelyek, mint a gén, generálnak élőlényeket. Méghozzá a génben az a pláne, hogy a legkülönbözőbb fajta élőlényekben tud jelen lenni, tehát mondjuk ha az én szemem barna meg a kutyámé is barna, az ugyanattól a géntől van, csak egyszer egy ilyen, egyszer meg egy olyan csapatban találta magát. Hát ugyanígy akkor lehet, hogy egy-egy mém is sokfajta gondolatban tud megjelenni. A kérdés pedig az lenne, hogy ha a génnek a mém felel meg, akkor mi felel meg az élőlénynek, ami egy túlélőgép? Tehát mik a mémek túlélőgépei?

Én egy kicsit úgy látom a memetika alkalmazását, hogy itt van egy tudományos elméletcsíra, tudományosan még nincs megcsinálva rendesen, az is lehet, hogy kétesnek bizonyul. De a tudományban mindig a következetessége a pláne. Tehát nagyon sokszor előfordult a technika történetében, hogy egy téves tudományos elmélet nagyon jó technikai eredményekre vezetett, pusztán azért, mert következetes volt. És ugyanez van itt is. Úgy tűnik, hogy találunk olyasmit, amit más módszerrel nem találnak meg más kutatók.

Tehát vannak olyan eredményeik, amelyek kifejezetten a memetikához köthetők?

Nem lehet biztosan tudni. Azt sose lehet elválasztani, hogy azért jutottunk olyan eredményre, aminek a megbízó örült, és hasznosnak találta, mert amúgy okosak vagyunk vagy azért, mert a módszer ennyire hatásos. Még a kettő lehet akár interakcióban is egymással.

Tulajdonképpen mi az a néhány kézzelfogható tényező, amitől újdonságot hordoz a módszerük?

Például ez a fajta memetikai faktoranalízis, az, hogy hogyan kérdezzünk, hogy a lehető legtöbb tényt kapjuk. De érdekes, mert talán túlzottan is kötődik a konkrét kutatókhoz, akik egyre inkább azt tapasztalták, hogy ez működik.

A mémek rendszerezése: a definiáló, szimbiotikus, immunhiányos, ellenséges és parazita mémek meghatározása. Mit jelent és miben segít egy konkrét megbízás esetében a fenti csoportosítás?

Egyszerű mémélőlényeket keresünk, mert nem tudjuk pontosan, hogy mik a mémek. Megpróbáljuk a biológiai analógiát továbbvinni. Ahogyan vannak gének, amelyek együtt nagyjából definiálják az illető élőlényt, úgy léteznek mémek, amelyek definiálják a fogalmat, brandet vagy terméket, próbáljuk leírni, amit épp vizsgálunk. Azokat, amelyeket markánsaknak találtuk, megpróbáljuk szortírozni. Egy marketing- vagy PR-kampányban nyilvánvalóan a definiáló mémeket kell erősíteni, mert akkor fog rákoncentrálni arra, ami ez és nem valami másik. Mi az, ami nyíltan ellenséges mém, tehát ami mondjuk elpusztítani akar, a márka definiáló mémjeit próbálja meg valami más márka definiáló mémekkel helyettesíteni? A biológusok is vitatkoznak rajta, hogy a parazitizmus a szimbiózis egy formája-e vagy egy önálló dolog. Mi különvettük azért, mert másképp kell kezelni őket. Tehát ami parazita, azt nem akarjuk beolvasztani nyilván. Az ugyan szimbiotikusan megvan, és nem tudjuk leválasztani például, de azért mégse akarjuk beépíteni. Tehát amennyire lehet, meg kell próbálni izolálni, meg kell próbálni azt, hogy nőjön valaki máson, ne rajtunk. Ha tényleg ennyire ártalmas, tehát hogy a definiáló mémekkel ellentétben van. Ez ilyen szempontból light dolog, inkább az az érdekes, hogy egy brandnek vagy egy új termék esetében például elég nagy nehézség szokott lenni az, hogyan adjunk instrukciókat, hogyan briefeljük (tájékoztassuk) a kreatívokat, akik hozzák a kreatív ötletet, de azt semmi se kontrollálja, hogy az mikor fog működni. Az már teljesen világos minden marketinges számára, hogy nem az számít, hogy tetszett-e egy reklám, mert nagyon sok olyan volt, ami tetszett és az eladások meg csökkentek. Néha meg is tudjuk mondani memetikai elemzéssel, hogy miért.

Bájos, akár a krakkói hejnal!

Vendegszerzo — Sun, 09 Nov 2008 10:28:22 +0000

Mindig szívesen megyek el egy olyan városba, ahol a történelmi emlékek jobban megmaradtak, ezért megtapasztalhatom a város egykori hangulatát. Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy az időt visszaforgatva láthatom az ott élő embereket. Ezáltal az ő bölcsességüket és tapasztalataikat is magamba szívom. Persze ez csak képzelgés. De azért jól esik.

Ezt lehet érezni Krakkóban is. Bár erre az egyik legmegfelelőbb hely a városon belül a főtér lenne, azonban a turisták és az árusok zaja és kavalkádja miatt itt nem nyílik lehetőség az álmodozásra. Ekkor az ember befordul valamelyik csöndes kis utcába, ahol jobban kettesben maradhat a várossal. (Persze ehhez el kellett szakadni a többiektől is.) Ilyenkor párbeszédbe kezd a város és a képzeletem. Én magam pedig csöndesen hallgatom.

Rengeteg ember lépkedhetett itt, ment a pékhez, munkába, orvoshoz. Én pedig egy másik városból és országból jöttem, hogy ezalatt a pár nap alatt megfejtsek az egykor és a most itt élő emberek életéből valamit. Az egyik dolgot magamban, a másikat pedig a többiekkel együtt, mert igenis van, amit csak úgy lehet. Néhány vodka után, énekelve egy ódon épület pincéjében.
Mindenhonnan el kell hozni azt, amit az a hely nyújt, a Wawelből, Auschwitzból, a wieliczkai sóbányából. Ez utóbbi helyről például a gyomrunkban azt a kétkilónyi helyszínen elnyalható sót, ami benne van minden jegy árában. Közös megegyezéssel legközelebb tequilával látogatjuk meg a helyszínt.

Ha már az eszem-iszomnál tartunk, akkor megjegyzem, hogy a magyar konyha nem is olyan nehéz és zsíros, mint ahogy azt mondják, legalábbis a lengyelhez képest egyáltalán nem.

Ha valakinek a cím értelmezésével kapcsolatban lennének kétségei, akkor leírom ezt a számomra is új információt. A hejnal az a dal, amit a krakkói főtér Mária-templomának tornyából minden órában eljátszanak trombitán, a vége előtt ellenben abbahagyják. Persze nem azért, mert sztrájkolnak. (Hehe.) A legenda szerint, ugyanis 1241-ben a tatárok a városra támadtak. Egy őr pedig ezzel figyelmeztette az embereket. Azonban egy nyíl a torkán találta, így nem tudta befejezni. Az ő hősi cselekedete miatt szól minden órában, azonban csak addig, ameddig ő is el tudta játszani, mielőtt meghalt. A hejnal pedig a magyar hajnal szóból ered, mivel a dalt a kapuk hajnali kinyitásakor és a napnyugtai zárásakor is játszották.

Venyige Robi

A kedves, a szimpatikus és a pimasz

Adri — Tue, 28 Oct 2008 18:53:20 +0000

Már egy hete készülök elbeszélgetni Hágát megjárt jogászainkkal, csak hát most épp azt az időszakot élik, hogy gyakorlatilag szétcincálják őket. Interjú a Kossuth Rádióban, mélyhörgés Verebessel a Napkeltében, fogadás az ELTE dísztermében és még ki tudja mivel van tele a naptáruk. Azért rám is sikerült időt szakítaniuk, hogy az eddig sebtében elejtett hírmorzsákat kicsit kipótoljuk a Telders Nemzetközi Jogi Moot Court Versenyen való szereplésükről. Mert hogy Deli Zsófi, Juhász Márti, Pusztai Dávid és – egy idegen légiós – Pálffy Miki egyedülálló módon a verseny történetében 7-ek lettek Magyarország színeiben.

Az alapoknál kezdve, hiszen nem mindenki ismeri a verseny részleteit: mit érdemes tudni a Teldersről, hogy foglalnátok össze a lényegét?

Juhász Márti: A Telders nemzetközi perbeszédverseny – más néven a jogászok Európa-bajnoksága, amit minden évben Hágában rendeznek meg a Nemzetközi Bíróság épületében. Szeptemberben adnak egy jogesetet, amely két fiktív állam jogvitájára épül, és a Nemzetközi Bíróság ügymenetét követve egy írásbeli és egy szóbeli fordulóból áll. Az írásbeli fordulóra januárig van időnk felkészülni és elkészíteni a keresetlevelet, amit aztán áprilisban egy szóbeli forduló követ a Béke Palotában, Hágában – igazi nemzetközi bírók, szakértők és hús-vér jogászok előtt.

Pusztai Dávid: Hozzátenném, hogy mindig megkérdezik, hogy mi az a „Telders”. Ez egy tulajdonnév: egy leideni jogásznak a neve, aki a holokauszt alatt védte a zsidókat, amiért a németek megölték.

Magával a versennyel az ELTE ÁJK által meghirdetett fakultáció keretében kerültetek közelebbi kapcsolatba. Megszabtak valamiféle kritériumot a jelentkezéshez: gondolok itt a nyelvtudásra, szakmai előképzettségre?

Deli Zsófi: Gyakorlatilag nem volt megszabva semmilyen feltétel, minden érdeklődőt szívesen fogadtak. De végül is mondhatjuk úgy, hogy magas mércének kellett megfelelni…(szolid kuncogás)

P. D.: Akkor ezúton szeretném lelkesíteni a jogászokat, mert az egész úgy indult, hogy tavaly ketten jártunk Róna tanár úrhoz Pállfy Mikivel és egy két évvel ezelőtti jogesetet oldogattunk egész évben. Aztán szeptemberben megkerestem Zsófit és Mártit és befűztem őket. Úgy kellett lasszóval fogni az embereket – jó, őket nem kellett kétszer kérni, de jó lenne, ha a következő években nem kellene úgy összehalászni a társaságot.

Nem is jelentkeztek többen a fakultációra?

P. D.: De, két kemény hétig volt még három tagunk, akik nagyon sokáig kitartottak…
J. M.: Elég ad hoc módon alakultunk, és az elején a Tanár úr nem is vett minket komolyan. Mesélte ugyanis, hogy régebben úgy válogatta ki az embereket a szemináriumából. Voltak tizenvalahányan és azokból választotta ki a legtehetségesebb diákokat. Hivatalosan tehát így megy.

A 2004/2005-ös csapatnál például póttagok is voltak…

P. D.: Igen, most már talán nálunk is lesznek. A nyugati csapatoknál is egyébként ez volt a jellemző: a németek voltak vagy nyolcan…

D. Zs.: A leideniek is. Külföldön külön válogatókat tartanak több egyetemen is.

Magyarországon viszont csak az ELTE-n van lehetőség bekapcsolódni a versenybe.

P. D.: Igen, de a másik ilyen nemzetközi versenyt – a Jessup-ot több egyetem is bonyolítja.

D. Zs.: A Pázmány, Szeged, még a CEU is. Idén csak két jelentkező volt, de arra nagyobb az érdeklődés.

Róna (nemzetközi jogi tanszék tanára) tanár urat már említettétek. Kik segítettek még a felkészülésben?

D. Zs.: Az írásbeli részre gyakorlatilag csak Róna tanár úr segített minket.

J. M.: Dr. Tanács János tanár úr pedig a logikai érvelésünk felépítéséhez járult hozzá. A szóbeli résznél – itt jártunk igazán konzultációra – Allan Tatham (a kollégium competition law-t oktató tanára) dr. Varga Erika, dr. Kardos Gábor és dr. Sipos Attila működött közre.

P. D.: Sipos Attila (HungaroControl Zrt Jogi Osztályának vezetője) rágta a szánkba a légjogi szakirodalmat és a Hungarocontrol teljes stábja és szakkönyvtára is a rendelkezésünkre állt. A Hungarocontrol a magyar légi irányítást ellátó Zrt. Mivel a jogesethez a légjoggal kellett behatóbban megismerkednünk, ezért kértük a segítségüket.

J. M.: Stáblistánk van…

D. Zs.: Támogatóink között van a Collegium is, ugye. Ati (Orbán Ati – ha valakinek nem lenne egyértelmű) rengeteget segített nekünk. Az pedig, hogy a 116-os szoba végig nyitva állt előttünk, felbecsülhetetlen támogatást jelentett.

P. D.: A titkárságot pedig last minute akcióként este 10-ig használhattuk, hogy ki tudjuk nyomtatni azt az iszonyú mennyiségű anyagot, amire szükségünk volt a versenyhez.

A nyolc hónapos felkészülés alatt nem csak a konkrét jogesetet kellett boncolgatnotok, hanem a nemzetközi jogról is szereznetek kellett egy átfogó képet…

J. M.: Azzal is megismerkedtünk, mert másod-harmad éven ez nem tantárgy.

No de voltak kellemesebb fázisai is a felkészülésnek: a kisasszondi kalandot a pusztában egy kúriában ide sorolnám. Azt nem mondhatjátok, hogy ez megviselt volna titeket – még ha a vizsgaidőszakban is került rá sor.

J. M.: Teher semmiképp sem. Felüdülés volt.

P. D.: Az volt, csak az volt a baj, hogy napi 8-10 órán át írtuk a memorandumot. De még így is nagyon megérte. Pár héten belül vissza is megyünk, de már csak szigorúan ünnepelni.

Rendeztetek egy főpróbát is a kollégiumban, amelyre laikusok is elmehettek imitálni a Nemzetközi Bíróság plénumát. Az utolsó napokban még sok változtatást eszközöltetek a beszédeiteken, mennyire volt az a végleges verzió, amit mi, kollégisták is hallhattunk?

D. Zs.: Itt igazán nincs végleges verzió. Az a beszéd is, amivel az utolsó pillanatban kiálltunk, bármikor borulhatott. Borult is! A bírák kérdéseitől függött minden.

P. D.: Ha viszont úgy nézzük, hogy mennyire tudtuk elmondani azt az eredeti elgondolást, amit leírtunk, akkor azt mondanám, hogy csak 25%-ban változott a szöveg. Akkor is csak retorikai elemeket tettünk bele. Miki beszéde változott meg nagyon. Az utolsó este írtuk át az egészet, amit végül nagyon jól sikerült előadnia.

Hiszen nem csak mint jogászok, hanem mint szónokok is jelen voltatok a versenyen. Mennyire gyakoroltátok be a fellépést? Kialakítottatok felvett szerepeket? A hírek szerint ugyanis a Tanár úr náci kiképző tiszthez és kedves óvónénihez hasonlította egyikteket-másiktokat.

D. Zs.: Igen, Róna tanár úr azt mondta, hogy valósítsuk meg önmagunkat és ragaszkodjunk az egyéniségünkhöz. Sajnos nekem el kellett válnom a személyiségemtől. (heves fejrázások a csapattagoktól + sokat sejtető vigyor) A második bírónál valóban kihoztam az igazi náci típusú megnyilvánulásaimat, míg az elsőnél egy kedves és szimpatikus, pimasz jogi képviselőt kellett alakítanom, ami távol áll az egyéniségemtől…

P. D.: Külön zsűri volt arra, akik kizárólag a szónoki képességeket pontozták. Ők azt mondták, hogy a magyarok kifejezetten azzal tűntek ki, hogy színt vittek az előadásukba. Tehát nem egy száraz, jogászi monológot adtunk elő, tele volt érzelmi töltettel. A logikai gondolatmenetét is kiemelték az előadásunknak, mert egyszerű volt, világos és érthető. Ezzel gyakorlatilag az anyanyelvű csapatokat is megvertük a nyelvi hátrányok ellenére.

D. Zs.: És mi gyakran hozzászóltunk az ellenfeleink beszédeihez. Mert voltak, akik csak kiálltak és a bíróra koncentráltak.

Kikkel kerültetek szembe a verseny során?

J. M.: Mi, felperesekként két anyanyelvi csapattal: először a skótokkal, azután a leideniekkel. Alperesi oldalon pedig a spanyolokkal és a görögökkel. De elég nemzetközi a társaság, tehát a nemzeti színek mögött ott voltak az írek, angolok… Nem kifejezetten homogén társulások voltak. A nemzeti karakterek eléggé globalizáltra sikeredtek.

Érződött valamilyen megkülönböztetés Kelet és Nyugat között – akár tudásszintben, akár a bírák, csapatok hozzáállásában?

D. Zs.: Voltak olyan nemzetek, akik nagyon barátságosak voltak, például akik a gröningeni egyetemről jöttek. Először a dánok, akikkel együtt voltunk elszállásolva, és a németek tűntek úgy, hogy eléggé fennhordják az orrukat. Aztán végül mögöttünk végeztek, és a dánok utána odajöttek gratulálni az utazás reggelén. Ott kicsit megfordult a kocka. De nekem alapvetően jó benyomásaim voltak.

P. D.: Összességében nekem is, a bírák részéről sem éreztem ilyet. Bár azért Leidennek nagyon lejtett a hazai pálya. A végeredményben pedig jócskán felborult a papírforma. A hollandok, angolok sehol nem voltak.

Hogy a piszkos anyagiakról is szó essen: milyen díjakkal motiválták a versenyzőket?

P. D.: Könyvekkel. Szakirodalommal. Egy sort jelent az önéletrajzban… Ez a verseny tényleg már csak magáról a részvételről szól, nem az azt követő anyagi juttatásokról. A nevezési díj is egy horribilis összeg: 1400 € volt. Ahhoz képest, amit hozzánk vágtak: 3-4 monográfiát, meg 8-9 folyóiratot, ez núdli. Nem ez a lényeg.

Az egyetem mennyire ismerte el az eredményeteket?

P. D.: Ezt még nem lehet megmondani. Híre van tanárok, diákok között is. De igazából kari szinten csak szeptemberben szokták az ilyen teljesítményeket honorálni.

Az egyetem NATO-termében viszont egy elég nagyszabású fogadást adtak a tiszteletetekre, ahol a külügyminiszter is megjelent. Ez azért ígéretes gesztus az egyetem részéről.

P. D.: Az nem az egyetem, hanem a tanszék gesztusa volt. Ők eddig is támogattak.

Jövőbeli terveiteket azért biztos befolyásolta ez a tapasztalat. Nemzetközi jogi demonstrátorság? Vagy az egy hajszállal ismertebb nemzetközi perbeszédversenyen – Jessup-on való megmérettetésben gondolkoztatok-e?

D. Zs.: Szeretnénk külföldön tanulni, a tanárunk is Oxfordban fog tanítani a közeljövőben, ahová mi is igyekszünk kijutni. De a rákövetkező évben mindenképp megpróbáljuk a Jessup-ot is. Róna tanár úr már előre is elvállalta a felkészítésünket.

J. M.: Mindannyian a nemzetközi joggal szeretnénk foglakozni, aztán majd meglátjuk, hogy pontosan melyik szeletével. Még nagyon az elején vagyunk és csak légjogot tanultunk hivatalosan.

Aztán csöng a telefon, hogy a Lánchíd Rádióhoz ki menjen nyilatkozni. Még szerencse, hogy végére értem a mondandómnak. Minden esetre már most bejelentkezek egy két évvel távolabbi időpontra, hogy az amerikai sikereikről is időben tudjak majd pár sort írni. Ki tudja akkor is mivel lesz tele a naptáruk?