Akcióban a MikulásGyár

A Mikulásgyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztítószereket, ruhákat, játékokat vár adományként. Kiemelten fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így kérjük, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot stb. A Mikulásgyár nagyon szívesen fogad használt ruhákat, játékokat, könyveket is, ám arra kérjük az adományozókat, hogy olyan ruhákat, játékokat, könyveket hozzanak, amelyeket maguk és gyermekük is szívesen fogadna. Az ajándékokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják.

Fontos újdonság, hogy a Magyar Posta közreműködésével idén a kisebb településen élőknek is lehetősége nyílik az ünnepek közeledtével adományokkal segíteni a rászorulókat. Az adakozók bármelyik postán leadhatják csomagjaikat a MikulásGyárnak, ahonnan a Magyar Vöröskereszthez juttatja azokat a posta. Az adományokat az ország valamennyi postáján ingyen lehet feladni. A dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR.

Helyszínek:

központi sátor a Felvonulási téren, a Műcsarnok mellett
plázák:
* Duna Plaza
* Csepel Plaza
* Alba Plaza, Székesfehérvár
* Debrecen Plaza
* Győr Plaza
* Kanizsa Plaza
* Kaposvár Plaza
* Miskolc Plaza
* Nyír Plaza
* Szeged Plaza
* Szolnok Plaza
* Zala Plaza

Nyitva tartás:

A Felvonulási téren: 12:00 és 22:00 között
A Plazákban:           10:00 és 20:00 között

Ajándékaikat a Felvonulás téren a nap 24 órájában várjuk!

Részletekért kattints ide!

“Adni öröm” – élelmiszereket gyűjt a Máltai Szeretetszolgálat

Az idei évben is megrendezésre kerül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszergyűjtő akciója az ‘Adni öröm’, a Magyarországon egyre nagyobb számban élő szegény, beteg, elesett, valamint a nagycsaládos, létminimum alatt élő embertársaink megsegítésére. Az élelmiszer gyűjtés december 15 (kedd) és 20 (vasárnap) között, naponta reggel 8 és este 20 óra között zajlik.

Helyszínek:

Bp. XVIII., Határ úti metroállomásnál lévő EUROPARK-ban lévő
INTERSPAR áruház

Bp. XX.  Pesterzsébet, Széchenyi u. városközpontban lévő
INTERSPAR áruház.

Bp. III. Óbuda, Bécsi úti EUROCENTER-ben lévő INTERSPAR
áruház.

Esetenként egyéb budapesti áruházak is (pl. a Batthyány téren). Figyeljétek a hirdetéseket!

“Csészényi gondoskodás program” – egy kis kávé és odafigyelés

A Douwe Egberts Omnia kávé és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2010. január végéig tartó akciójának keretében a rászorulóknak egy pár jó szó mellett egy csésze kávéval is igyekeznek kedveskedni az önkéntesek. Mi egyrészt kávéfogyasztásunkkal támogathatjuk a kezdeményezést, másrészről pedig személyes jelenlétünkkel is segíthetünk, hiszen a máltai csoportok rendszeresen szerveznek összejöveteleket a gondoskodás jegyében. Részleteket itt találtok!

Egyrészt a plakát hatásos, mert tömören mutatja meg azt, amit szóban elmagyarázni nehéz. Vizuális eszközeit tekintve ez a plakát jó, szerintem. De én valamiért nem örültem neki, hogy ez a plakát van szemben velem. Te, aki ezt olvasod, tudod mi az a gender? Én sokáig nem tudtam. Ne félj ez nem vallomás lesz. Mármint nem a párom nemére vonatkozólag.

Gyakorlaton olyan munkám volt, ami kikerülhetetlenné tette a gender témát. Azt, amit ez a plakát olyan zseniálisan megjelenít. De ettől a plakáttól nem voltam boldog. Nem az alkotóját kárhoztatom: ez egy eltalált ábrázolás. Csak nem tudtam eldönteni, miért van ott, és miért néz rám még sok helyről. Ami a plakáton megjelenik, azt igyekszem most szavakba önteni. Mert a kép tömör, mindenki mást gondol róla. Egy kép ezért nagyon sokat mond. Én csak azt mondom el, mi van rajta, szerintem.

Eddig, ha neméről (gender) kérdeztek egy emberi lényt, férfiként vagy nőként határozta meg magát. A modern elméletek azonban az emberek nemének két fogalmát ismerik: a biológiai nemiséget (szexus), amely nőt vagy férfit jelent, ill. a társadalmi szerepeket leírót, talán ez a gender. A gender idáig gyűjtőfogalom volt: mindazt jelezte, ami a kultúra, társadalom és természet interakciójából fakadóan egy-egy embert jellemzett. Az új tendencia az, hogy a gender kizárólag kultúrafüggő, és mint ilyen egyéni és társadalmi folyamatoktól függően keletkező vagy eltűnő trend. Ez azt jelenti, hogy a szexus (anatómiai nem) adott, de a társadalmi nem (a gender) önálló, független egyéni választás eredménye. A választás – ahogy a plakáton is látszik – nem pusztán két opció között történik: mert lehet valaki heteroszexuális, homoszexuális, ill. leszbikus és lehet transzszexuális, biszexuális is. Ezek, összesítve négy-hatféle gender-identitást jelentenek. Ez – elméleti síkon – természet (anatómia) és kultúra éles szétválasztása. Eszerint a nem a társadalmi szinten divatos sztereotípiák és tulajdonítások összesége. Ez ésszerű elképzelés, olyan szempontból, hogy rámutat, hogy a nők évszázadokon keresztül alacsonyabb rendűként való kezelése, kiszorítása a közügyekből, műveltségből, felsőoktatásból biológiai alapon alaptalan volt. Az elmélet azóta tovább ment: eszerint a női-férfi anatómiából nem csak a kétféle női-férfi nemi szerep levezethető, hanem hat. A jelenlegi állás az, hogy két szélsőséges nézet csap össze rendszeresen, legyen szó melegfelvonulásról, örökbefogadásról, regisztrált élettársi kapcsolatról, esélyegyenlőségről, kvótáról, esélyegyenlőségről és így tovább.

A radikális genderelmélet hirdetői szerint ki kellene kiálltani a genderjogokat, azaz a hatféle gender-identitás legyen egyenrangú. A radikálisan konzervatív modell szerint a dolgoknak ezzel ellentétesen kellene alakulniuk: a két nemnek (szexus) a biológiai szülségleteiknek megfelelő, előre rögzített, a történelem során változatlan társadalmi funkciókkal bíró szerepeik vannak. Triviálisan: nőnek konyhában a helye stb…

Szerintem egyik elméletnek sincs igaza. Szerintem egy társadalom, egy ország fejlődése, versenyképessége az összes emberi erőforrás ésszerű és fenntartható felhasználásán múlik. Mindenkinek – szülessen nőnek vagy férfinak – a közélet és a magánélet valamennyi területén szerepet kell vállalnia. Szerintem az egyenlőség az, ami – ésszerű keretek között – magában foglalja a különbözőséget. Annak örültem volna, ha olyan plakátokat látok, amilyeneket Bécsben: vicces plakátok hirdették a házimunka megosztásának gyakorlatát. Így lehet, hogy pl. normálisabb gyerekeket lehet nevelni és a nők is lépést tarthatnak szakmájuk fejlődésével. Vagy mentorközpontok hirdetései néznének rám, ahol a munkaerőpiacon nehezebben érvényesülő csoportok számára teremtenek lehetőségeket. Vagy végre egy kutatónő, vagy nemzetiségi tudós mosolyogna ránk, mert vannak ők is Magyarországon, minden a munkáját hivatásként végző ember is példakép akár van gyermeke, akár nincs. És lehet az is, akinek a gyermekei jelentik a hivatását. És lehet az is, aki sokadszorra képzi át magát, mert ez már szükségszerű része az életnek és van olyan is aki egy életen át ugyanazt csinálja és így tovább. Sokféleképpen lehet teljes és hasznos életet élni, mindenki máshogy csinálja, hát lehessen különbözni. Ennek a plakátnak azért nem örültem, mert egyoldalú. Javasolhatnánk, hogy tegyenek mellé egy radikálisan konzervatívat is. Akkor megvalósulna a szép magyar objektivitás, ami többnyire zátonyra futatt mindenféle párbeszédet. Szerintem megkérdezzünk, kutassunk, aztán plakátoljunk. Próbáljuk meg azokat is megkérdezni, akiket érint a kérdés. Mindenkit, és végre nem ideológiai alapon hozzáállni minden ilyen kérdéshez. Mindennek van reális tétje. Az esélyegyenlőség reális tétje szerintem a versenyképességünk…

A lakosság hatvan százaléka, tehát egész aktívnak mondható, de „kegyeikért“ számos program verseng. A negyven százaléknyi passzív arány pedig nagyon sok. Azon gondolkodtam , mi lehet ennek a hátterében: mert nem szívesen könyvelném el az egészet úgy, mint a lakosság igénytelenségének fokmérőjét és morzsolgatnám könnyeim a kultúra végső letűnésének réme miatt.

Az emberek azt hiszem, alapvetően kíváncsiak, de számtalan információval látják el őket. A legtöbbért semmit sem kell tenniük. Sőt, a legtöbb elől inkább menekülni igyekeznek. A szabadidő aktív eltöltésért, főleg, ha az valamilyen kulturális program pedig áldozni kell: időt, pénzt, energiát. A pihenésnek pedig számtalan egyszerűbb módja is adott.

Ahhoz, hogy egy-egy kulturális célpont – nevezetesen a múzeumok – magukhoz vonzzák az embereket, ahoz erősen motiválni kell a leendő látogatókat. Persze számít a távolság, a tartalom és a ráfordítandó összeg is. A múzeumok, azt hiszem időben és ügyesen ismerték fel ennek a jelentőségét és megújulni látszik, az amúgy nehezen mozdítható hagyomány. A kommunikáció, a kultúra promóciója új értelmet nyert: manapság a nagyobb kiállítások kampányait profik készítik. Legutóbb Londonban jártamkor, az Undergound folyósóin a pesti Medici kiállítás plakátjai vigyorogtak rám és én boldogan áradoztam a nemzetközi csapatnak. A felhajtás többnyire nagy. A csoda hol hosszabb, hol rövidebb ideig tart. Mindennek nagyon örülök ( én valamiért múzeum-fan vagyok☺).

Mindezzel együtt három problémám van a jelenlegi helyzettel: az egyik az, hogy a kampány ilyenkor csodáról szól, attól hangos az ország és az egész inkább egy egzotikus lényeket felvonultató karnevált idéz és mérhetetlen összegekbe kerül. A második ebből adódik: nem mindegyik hely engedheti ezt meg magának: a kisebb, speciális gyűjteményt bemutató vagy helyi múzeumok üresen konganak betérők híján. Azok a helyek, amelyekhez a legjobban lehetne kötődni, mert olyat rejtenek, ami az ott élőnek, azzal foglalkozónak különösen fontos lehetne, hogy megismerje a múltját, és megértse a jelenét. A harmadik már egészen bosszant: a múzeumi belépődíjakat egyidejűleg -főként „csoda-szezonban“- csúnyán megemelték. Ezzel együtt nem látok több, újabban megvásárolt, restaurált anyagot a csoda kiállítóhelyek állandó – a csoda dicsfénye mellet – csendesen meghúzódó tárlatain. Pedig szakember, aki dolgozhatna velük, azt hiszem bőven akad.

Erre sok szempontból gyógyír volt a Reneszánsz Év, amit hol dicsérnek, hol bírálnak, de mindenesetre elképesztő gazdagsággal és fókuszált figyelemmel fordult afelé, ami a miénk, amit meg kell ismernünk, amire büszkék lehetünk. Ezért kívánok boldog Új –reneszánsz- Évet! Remélem a kiállítások, múzeumok promotálása, látogatottsága ezután kiegyenlítettebb, átlagosan jobb lesz. (Jött az ünnepi bélyeg is márciusban, annak rendje s módja szerint…) Persze értem, hogy nemzetközi szinten is versenyben vagyunk és az árpád kor a nyugati kollégáknak nagyon keveset mond. De ne főként nekik, és a bankok nagy örömére rendezzünk „kulturális svédasztalokat“: jobban mondva a svédasztalnál falatozhasson a nyírségi kisiskolás és a helyi néprajzi, vagy a kisebb technikatörténeti gyűjtemény is. És az sem árt, ha a csoda ideszállítása helyet körülnéznék, mi az ami háznál van. A „nagyoktól“ pedig tanuljanak a kisebb helyek is: az ő módszereiket kisebb méretben is lehet hasznosítani. Folytatni kell azt, ami elindult és ami nagyon örvendetes, hogy lassan élő a múzeum: nem hideg, túl tágas, frusztrálóan tiszteletet parancsoló kötelező program többé, hanem továbbélő, tanító – megkockáztatom: szórakoztató – tárháza, annak ami a miénk.

Mivel – ettől függetlenül – a kampányoknak komoly költségei vannak és sok „gyöngyszem“ ilyet nem engedhet meg magának, a magam szerény eszközeivel: egy-egy blogbejegyzéssel igyekszem – random válogatásban – rájuk is felhívni a figyelmet. Remélve, hogy a sorozatban bemutatott múzeumok azért felkeltik egy-egy kíváncsi figyelmét.