A gyógyturizmusban egyre több vállalkozó kiugrási lehetőséget lát Magyarországon. Kérdés, hogy az amúgy is ellentmondásokkal teli iparágat hogyan érintik a 2010-es költségvetési változások. Ugyanis a kormány úgy tervezi, jövőre elveszi a fürdővárosok önkormányzatától is az idegenforgalmi adótámogatás felét. Egyes önkormányzatok tanácstalanok, mások viszont egyelőre még bizakodóak a jövőre nézve.

Az ország dél-alföldi térségében Gyula a legismertebb nemzetközi fürdőhely. A város az ország 10 kiemelt fürdővárosa között található. Nyáron itt barangolva úgy érzi az ember, mintha nem is Magyarországon járna: a bevásárlóközpontban, az étteremben, de még a történelmi Várfürdőben is idegen nyelven társalognak az emberek, sőt, a parkolóban szétnézve, kétharmada az autóknak román rendszámú. „Ez nem meglepetés – meséli Baranyó Géza, a helyi turisztikai bizottság elnöke –, hiszen miután Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, a határközelség miatt Gyula szerepe felértékelődött.”

A kisváros költségvetésében körülbelül 60 millió forintos kiesést jelent az adótámogatás felének megszűnése. Az önkormányzatok által beszedett idegenforgalmi adó minden forintját két forinttal egészítette ki eddig az állam. Ezt a kiegészítését a városok szabadon felhasználhatták. A 2010-es évtől kezdve azonban már csak egy forinttal egészíti ki az állam ezt az összeget.

A Magyar Fürdővárosok Szövetsége szerint, ha az önkormányzatok jövőre elvesztik a támogatás felét, nem tudják majd eltartani gyógyfürdőiket. A szövetség titkára – Szabó Zoltán – úgy véli, a költségvetési támogatás csökkentése a turisztikai övezetekben aránytalan és igazságtalan elvonást jelent. Ebben az esetben felmerül a kérdés, hogy mennyire használható még ki ez az iparág.

Gyulán van még lehetősége a vállalkozóknak tovább terjeszkedni, de nincs rá szükség, inkább a minőségi szolgáltatásokra lenne igény. A Várfürdő négycsillagos ellátást nyújt, viszont a szállásadók nem tartják a tempót a fürdő fejlődésével – értékeli a helyzetet Baranyó Géza – „Névlegesen ugyan létezik, de nincs tényleges gyógyszálló a városban, ezen kellene a jövőben változtatni.”

A vendégek száma és a vendégéjszakák ellentmondása

A KSH október 5-i gyorstájékoztatója alapján elmondható, hogy a vendégek számában elmaradnak a gyógy- és wellness szállodák a többi szállástípustól. Ezzel ellentétben a vendégéjszakák számának nagy arányát a gyógyalapú- és a wellness-szállók tudhatják magukénak.

Az egyik oka ennek az ellentmondásnak a kereslet: eddig sokan külföldre jártak. Ezek az emberek csak most ismerték fel, hogy Magyarországon esetleg egy olcsóbb, más típusú terápiával is kezelhető a betegségük, mint amilyen külföldön elérhető. Gyulán a fekvőbetegek körülbelül 30%-a Romániából érkezik, annak ellenére, hogy a gyógyászat színvonala átlagos az európai viszonyokhoz képest.

Aki gyógyászati kezelésre jön, az körülbelül 1 hetet tölt el a városban, de aki csak wellness-szolgáltatásokat keres, az 2-3 napnál többet nem tölt el itt – vélekedik a gyulai turisztikai bizottság elnöke. Mivel a fogyasztók gyógyászati célokkal fordulnak elsősorban a gyógyszállodákhoz, gyakrabban fordul elő, hogy egyedül mennek ilyen helyekre. A betegeknek általában javasolják is az orvosok, hogy látogassák fel ezeket a helyeket, ha már a rehabilitáció adott időszakában vannak. De természetesen ez nem minden beteget, csupán egy szűk réteget érint.

A másik ok, amiért a szállodakihasználtság és a vendégéjszakák aránya ellentmondásban áll egymással, az a magas komplex kritériumrendszer, melyeket minden esetben teljesíteni kell. A legnagyobb kihívás a megfelelő személyzet biztosítása, hiszen arra van a legnagyobb szükség – magas szintű szakmai képzettség, szakértelem, jó kommunikációs készség, kiegyensúlyozottság az elvárás velük szemben. Annak tudatában, hogy a turisták számára vonzóbbak azok a helyek, ahol biztosítottak a magasfokú minőségi követelmények, magától értetődő lenne, hogy az egészségturizmus mint olyan felülmúlja a hagyományos turisztikai formákat. De ez nem így van. Hiányzik a marketingkommunikáció fontosságának felismerése, és ezért az utazni és egyben gyógyulni vágyók nem értesülnek a gyógyturisztikai lehetőségekről. Mindemellett az adótámogatás visszavonása a beruházókat és a vállalkozókat is kivonja a gyógyturisztikai piacról.

Gyulán a folyamatos fejlesztések jelentenek vonzerőt a befektetőknek és a vállalkozóknak. „Jelenleg a Várfürdő egy 2,5 milliárd forintos beruházás elé néz, október 19-én pedig elfogadta az önkormányzati testület, hogy egy 140 millió forintos projekt keretén belül megépüljön Magyarország legnagyobb szaunája”. - ismerteti az aktualitásokat Baranyó Géza. Az önkormányzat marketingre több tízmillió forintot költ évente, ezáltal gyakorlatilag a gyulai vállalkozások helyett reklámozzák a város szolgáltatásait. Ez nem utolsó szempont a helyi vállalkozók számára.

Utópia

Szakemberek szerint a forgalmat biztosan növelné a jövőben, ha az egészségbiztosítók vagy az állam részben finanszíroznák ezeket a kezeléseket, de egyelőre a turisztikai és az egészségügyi szektor együttműködése aligha fog megvalósulni, amint azt az állam előirányzott költségvetési csökkentése is mutatja.

A szakértők bevonása hasznára válna ennek az iparágnak, hiszen a Pető-módszer, a Bioptron-kezelés és a súlyfürdő – mely mind magyar találmány – nemzetközi szinten már elterjedt, ezért a magyar pozíció erősítésének érdekében szükség lenne a különböző “spa-trendek” vizsgálatára és elemzésére is. Ezáltal az ország aktívan tudna bekapcsolódni a világpiaci körforgásba.

Gyulához hasonló település nem sok van az országban: itt található egy gyógyfürdő, egy megyei kórház, s mindemellett a Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézete is, tehát minden adott lenne ahhoz, hogy az egészségügyi és turisztikai szektor együttműködése megvalósuljon. Baranyó Géza azonban ezt most még távolinak tartja, hiszen véleménye szerint egyelőre mindenkit a saját területe foglal el, és nincs egy profi szervezet, amely fejlesztéseket generálna ez ügyben.

A kereslet kiszélesedett, itthon az egészségügy és a turizmus is szerkezeti átalakuláson megy keresztül, nem csoda, hogy egyre többen sürgetik az orvosi tevékenységen alapuló gyógyturizmus további fejlesztését.

A turisztikai iparág a legtöbb embert foglalkoztatja világszerte. A turizmus jelenleg a globális GDP 10%-át adja. A becslések szerint – 9,6%-os éves növekedési rátájával 2017-re a világ második legmeghatározóbb iparágaként fog megjelenni. A globális turizmus jövőbeli kihívásaként az egyes országok csökkenő gazdasági aktivitása, a romló üzleti környezet, valamint a magas üzemanyagárak jelennek meg. Éppen ezért a figyelem középpontjában most már nem a hagyományos turisztikai célok szerepelnek, hanem egyre többen próbálkoznak valamilyen gyógyturisztikai formát megvalósítani, például távol keleti terápiák és gyógymódok megjelenésével – már a hazai szállodákban is. Nemzetközi szinten dinamikus fejlődés tapasztalható. Különösen a wellness-cikkek iránt érdeklődnek a turisták, de a kereslet mindegyik komponens tekintetében erőteljes növekedésnek indult. Magyarországra nézve Ausztria jelentheti a legnagyobb konkurenciát. Bár mi még csak a sereghajtók táborát gyarapítjuk, a szakemberek így is látnak fantáziát a gyógyturizmus fejlesztésében hazánkban is. A termálvízkészletünk alapján ígéretes állam vagyunk: az ország területének 80 százaléka alatt termálvíz található. Eddig Magyarországon 1 289 termálforrást kutattak fel, és 385 településen működik termál, illetve gyógyvizű fürdő. Ahhoz képest, hogy a hőforrások megfelelő infrastruktúrája csak az elmúlt években épült ki, ez hatalmas kiugrási lehetőség. A gazdasági válság begyűrűzése lehetőséget teremt a hazai gyógyturisztikai szolgáltatóknak, hogy újrapozicionálják magukat és a nemzetközi piacra is betörhessenek. Ezért meglepő, hogy egy hirtelen mozdulattal a kormányzat ketté szeretné vágni a támogatásokat, ezzel eltántorítva hazánktól a beruházókat.

Akcióban a MikulásGyár

A Mikulásgyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztítószereket, ruhákat, játékokat vár adományként. Kiemelten fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így kérjük, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot stb. A Mikulásgyár nagyon szívesen fogad használt ruhákat, játékokat, könyveket is, ám arra kérjük az adományozókat, hogy olyan ruhákat, játékokat, könyveket hozzanak, amelyeket maguk és gyermekük is szívesen fogadna. Az ajándékokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják.

Fontos újdonság, hogy a Magyar Posta közreműködésével idén a kisebb településen élőknek is lehetősége nyílik az ünnepek közeledtével adományokkal segíteni a rászorulókat. Az adakozók bármelyik postán leadhatják csomagjaikat a MikulásGyárnak, ahonnan a Magyar Vöröskereszthez juttatja azokat a posta. Az adományokat az ország valamennyi postáján ingyen lehet feladni. A dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR.

Helyszínek:

központi sátor a Felvonulási téren, a Műcsarnok mellett
plázák:
* Duna Plaza
* Csepel Plaza
* Alba Plaza, Székesfehérvár
* Debrecen Plaza
* Győr Plaza
* Kanizsa Plaza
* Kaposvár Plaza
* Miskolc Plaza
* Nyír Plaza
* Szeged Plaza
* Szolnok Plaza
* Zala Plaza

Nyitva tartás:

A Felvonulási téren: 12:00 és 22:00 között
A Plazákban:           10:00 és 20:00 között

Ajándékaikat a Felvonulás téren a nap 24 órájában várjuk!

Részletekért kattints ide!

“Adni öröm” – élelmiszereket gyűjt a Máltai Szeretetszolgálat

Az idei évben is megrendezésre kerül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszergyűjtő akciója az ‘Adni öröm’, a Magyarországon egyre nagyobb számban élő szegény, beteg, elesett, valamint a nagycsaládos, létminimum alatt élő embertársaink megsegítésére. Az élelmiszer gyűjtés december 15 (kedd) és 20 (vasárnap) között, naponta reggel 8 és este 20 óra között zajlik.

Helyszínek:

Bp. XVIII., Határ úti metroállomásnál lévő EUROPARK-ban lévő
INTERSPAR áruház

Bp. XX.  Pesterzsébet, Széchenyi u. városközpontban lévő
INTERSPAR áruház.

Bp. III. Óbuda, Bécsi úti EUROCENTER-ben lévő INTERSPAR
áruház.

Esetenként egyéb budapesti áruházak is (pl. a Batthyány téren). Figyeljétek a hirdetéseket!

“Csészényi gondoskodás program” – egy kis kávé és odafigyelés

A Douwe Egberts Omnia kávé és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2010. január végéig tartó akciójának keretében a rászorulóknak egy pár jó szó mellett egy csésze kávéval is igyekeznek kedveskedni az önkéntesek. Mi egyrészt kávéfogyasztásunkkal támogathatjuk a kezdeményezést, másrészről pedig személyes jelenlétünkkel is segíthetünk, hiszen a máltai csoportok rendszeresen szerveznek összejöveteleket a gondoskodás jegyében. Részleteket itt találtok!

Ahogyan közelednek az ünnepek, s velük együtt a vizsgák, mindig elérkezik az a pont, amikor úgy érzi az ember, hogy elég volt. Nem kell több élénkítés, kihívás, csak egy kis pihenés. De mégis hogyan, ha a neheze még csak most jön?

Slow Life: a mozgalom lényege, hogy fékezzünk le, s éljünk tartalmas életet. A túlzott élettempó nemcsak felületessé teszi a hétköznapokat, hanem egy olyan állapotba is kerget bennünket, ahol már a munkamánia tüneteit észlelhetjük magunkon. Mik is ezek? Állandó szorongás, idegesség, teljesítménykényszer, öröm nélküli robotolás. Észre sem vesszük és a testünk már nem úgy reagál, ahogyan szokott, egyre nyűgösebbé válunk, míg végül elérjük a kiégés állapotát. A padlóról pedig nehéz talpra állni, főleg ha addigra már egy felelős pozícióba küzdöttük fel magunkat, aminek következtében valóban kevés időt tudunk a lelkünk rendbe tételére szánni.

A lassítás nem feltétlenül jár teljesítménycsökkenéssel. Éppen ellenkezőleg! Az a lényege, hogy növeljük a hatékonyságunkat és intenzívebben éljünk a jelenben. Először talán elég csak összehasonlítanunk egy “tanulós” napunk eredményét egy olyanéval, amikor elhatároztuk, hogy egy délelőttbe sűrítjük a kötelező köröket, a délutánt viszont már lazítással töltjük. Persze, kell ehhez a módszerhez  lelkierő, de kit ne motiválna az, hogy olyanra is lesz ideje, amire gondolni sem mert előtte.  A Slow Work ennél azonban még többet kíván. Arra szólít fel, hogy a hatékonyságról alkotott fogalmunkat is alakítsuk át! Erre példa, hogy miként értékelünk egy parki sétával eltöltött fél órát vagy egy húszperces feltöltődést egy kényelmes fotelben. Talán kihagyjuk ezeket a mozzanatokat az életünkből, mert úgy gondoljuk feleslegesek, pedig gyakran szellemi felfrissülésünket sokkal jobban elősegítik, mint az élénkítő italok. Ihletet is általában a csendesebb, nyugodtabb pillanatokban kapunk, akkor viszont mire várunk még?

A Slow Food mozgalom a gyorséttermek elleni harcban nyert megfogalmazást. Ami azonban most számunkra érdekes lehet, az nem feltétlenül a junk food – tradicionális ételek párbaja. Sokkal inkább egy szemléletmódváltás, aminek szerves része, hogy jól elkülönülő élettereket alakítsunk ki magunk körül. Így ugyanis az étkezések nem csupán nyűgös, muszáj-pillanatok lesznek, amin jobb minél előbb túl lenni, hanem az életünknek tartalmas komponensei. A koliban nehéz megvalósítani, hogy mindennek megtaláljuk a helyét magunk körül, viszont a tudatosság és a tisztán tartott konyha csodát tehet. :)

Ha eltelik az advent, végre szeretteinkkel szusszanhatunk egyet a karácsonyfa alatt. A Slow Karácsony talán kicsit erőltetett kifejezés, azonban így is segíthet nekünk az örömteli ünneplésben. A hangulatteremtéshez, elcsendesedéhez ugyanis idő kell, ami aztán sokszorosan kamatozik az élmény átélésével! Remélem nem fogjátok ezt sajnálni magatoktól!

Egyrészt a plakát hatásos, mert tömören mutatja meg azt, amit szóban elmagyarázni nehéz. Vizuális eszközeit tekintve ez a plakát jó, szerintem. De én valamiért nem örültem neki, hogy ez a plakát van szemben velem. Te, aki ezt olvasod, tudod mi az a gender? Én sokáig nem tudtam. Ne félj ez nem vallomás lesz. Mármint nem a párom nemére vonatkozólag.

Gyakorlaton olyan munkám volt, ami kikerülhetetlenné tette a gender témát. Azt, amit ez a plakát olyan zseniálisan megjelenít. De ettől a plakáttól nem voltam boldog. Nem az alkotóját kárhoztatom: ez egy eltalált ábrázolás. Csak nem tudtam eldönteni, miért van ott, és miért néz rám még sok helyről. Ami a plakáton megjelenik, azt igyekszem most szavakba önteni. Mert a kép tömör, mindenki mást gondol róla. Egy kép ezért nagyon sokat mond. Én csak azt mondom el, mi van rajta, szerintem.

Eddig, ha neméről (gender) kérdeztek egy emberi lényt, férfiként vagy nőként határozta meg magát. A modern elméletek azonban az emberek nemének két fogalmát ismerik: a biológiai nemiséget (szexus), amely nőt vagy férfit jelent, ill. a társadalmi szerepeket leírót, talán ez a gender. A gender idáig gyűjtőfogalom volt: mindazt jelezte, ami a kultúra, társadalom és természet interakciójából fakadóan egy-egy embert jellemzett. Az új tendencia az, hogy a gender kizárólag kultúrafüggő, és mint ilyen egyéni és társadalmi folyamatoktól függően keletkező vagy eltűnő trend. Ez azt jelenti, hogy a szexus (anatómiai nem) adott, de a társadalmi nem (a gender) önálló, független egyéni választás eredménye. A választás – ahogy a plakáton is látszik – nem pusztán két opció között történik: mert lehet valaki heteroszexuális, homoszexuális, ill. leszbikus és lehet transzszexuális, biszexuális is. Ezek, összesítve négy-hatféle gender-identitást jelentenek. Ez – elméleti síkon – természet (anatómia) és kultúra éles szétválasztása. Eszerint a nem a társadalmi szinten divatos sztereotípiák és tulajdonítások összesége. Ez ésszerű elképzelés, olyan szempontból, hogy rámutat, hogy a nők évszázadokon keresztül alacsonyabb rendűként való kezelése, kiszorítása a közügyekből, műveltségből, felsőoktatásból biológiai alapon alaptalan volt. Az elmélet azóta tovább ment: eszerint a női-férfi anatómiából nem csak a kétféle női-férfi nemi szerep levezethető, hanem hat. A jelenlegi állás az, hogy két szélsőséges nézet csap össze rendszeresen, legyen szó melegfelvonulásról, örökbefogadásról, regisztrált élettársi kapcsolatról, esélyegyenlőségről, kvótáról, esélyegyenlőségről és így tovább.

A radikális genderelmélet hirdetői szerint ki kellene kiálltani a genderjogokat, azaz a hatféle gender-identitás legyen egyenrangú. A radikálisan konzervatív modell szerint a dolgoknak ezzel ellentétesen kellene alakulniuk: a két nemnek (szexus) a biológiai szülségleteiknek megfelelő, előre rögzített, a történelem során változatlan társadalmi funkciókkal bíró szerepeik vannak. Triviálisan: nőnek konyhában a helye stb…

Szerintem egyik elméletnek sincs igaza. Szerintem egy társadalom, egy ország fejlődése, versenyképessége az összes emberi erőforrás ésszerű és fenntartható felhasználásán múlik. Mindenkinek – szülessen nőnek vagy férfinak – a közélet és a magánélet valamennyi területén szerepet kell vállalnia. Szerintem az egyenlőség az, ami – ésszerű keretek között – magában foglalja a különbözőséget. Annak örültem volna, ha olyan plakátokat látok, amilyeneket Bécsben: vicces plakátok hirdették a házimunka megosztásának gyakorlatát. Így lehet, hogy pl. normálisabb gyerekeket lehet nevelni és a nők is lépést tarthatnak szakmájuk fejlődésével. Vagy mentorközpontok hirdetései néznének rám, ahol a munkaerőpiacon nehezebben érvényesülő csoportok számára teremtenek lehetőségeket. Vagy végre egy kutatónő, vagy nemzetiségi tudós mosolyogna ránk, mert vannak ők is Magyarországon, minden a munkáját hivatásként végző ember is példakép akár van gyermeke, akár nincs. És lehet az is, akinek a gyermekei jelentik a hivatását. És lehet az is, aki sokadszorra képzi át magát, mert ez már szükségszerű része az életnek és van olyan is aki egy életen át ugyanazt csinálja és így tovább. Sokféleképpen lehet teljes és hasznos életet élni, mindenki máshogy csinálja, hát lehessen különbözni. Ennek a plakátnak azért nem örültem, mert egyoldalú. Javasolhatnánk, hogy tegyenek mellé egy radikálisan konzervatívat is. Akkor megvalósulna a szép magyar objektivitás, ami többnyire zátonyra futatt mindenféle párbeszédet. Szerintem megkérdezzünk, kutassunk, aztán plakátoljunk. Próbáljuk meg azokat is megkérdezni, akiket érint a kérdés. Mindenkit, és végre nem ideológiai alapon hozzáállni minden ilyen kérdéshez. Mindennek van reális tétje. Az esélyegyenlőség reális tétje szerintem a versenyképességünk…

Megérkezés
A leggyakoribb, hogy a turisták vonattal érkeznek Linzbe, így a város gondoskodott arról, hogy már az első földet érésükkor is egy LINZ ’09 feliratba botoljanak. Felfestették ezt a bejárókra, aluljárókra, még a lábunk alá is, így semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy jó helyen járunk.

Info-dömping
Olyan nincs, hogy valaki itt egy programról lemarad, hiszen külön újságjuk van ez év alkalmából, s rengeteg brosúra és magazin, amelyek a tájékozódásban segítenek. Emellett egy Linz09 Infocenter és néhány belvárosi info-oszlop is útba igazít bennünket.

Linz09 Infocenter

Múzeumok, kiállítások
Ezekről majd később, az elkövetkező hetekben, hónapokban olvashattok. Mindenesetre az sokat elárul a linziekről, hogy felhúztak a Duna-partra két múzeumot, bővítik a Schloss-t és még néhány csarnokot és koncertközpontot is felvettek a térképre. Mivel csak pár hónapja érkeztem, nem mondanám biztosra, hogy mindegyik most épült. De annyi bizonyos, hogy a Schloss-t még nem fejezték be – bár csak ezt az egyet nem.

Ars Electronica Center Lentos Kunstmuseum

Színház, koncertek
E téren elfogult vagyok, mert rendelkezem egy olyan igazolvánnyal, amellyel ingyen nézhetek meg majd’ minden színházi eseményt: operát, operettet, balettot és színdarabot. A koncertekre is kedvezmény jár, bár néha az is ingyen van. Így ha még valaki nem tudja, hogy mit csináljon a következő félévben, még nem késő, hogy Linzbe jelentkezzen!

Egy kellemetlen emlék árnyékolja be csupán lelkesedésemet, mégpedig az alkalmazottak kommunikációja. S itt engedjetek meg egy kis kitérőt!

Sprechen Sie auf Englisch?
Az osztrákok első idegen nyelvként angolt tanulnak. Többen jól is beszélik, s lelkesek, amikor rádöbbennek, hogy turista vagyok és olyankor még egy német kérdésre is angolul válaszolnak. Az idősebbek azonban már kevésbé jók e téren, bár tisztelet a kivételnek. Ilyenkor csak az a lehetőség marad, hogy németül szólalok meg (szívás annak, aki nem tud). Így történt ez a színházban, az egyik vasúti információnál és egy Galériában is. Csakhogy ilyenkor elszabadul a pokol. Egy másodperc töredék része alatt rám zúdítanak egy csomó információt, többek között a választ is, s persze nem Hochdeutsch-ban, hanem a helyi dialektusban. Lassítani nem tudnak, s furán néznek rám, amikor jelzem nekik, hogy nem értem, mit mondanak. Ennél már csak az volt bosszantóbb, amikor a nevemet kellett megmondanom. Hát lebetűztem, s mindezek után közölte velem a hölgy, hogy ezt nem lehet kimondani.

Pub, étterem, kávézó
Hm. Próbáltam itt már jó pár éttermet és egyebeket, de jellegzetes osztrákot még nem. De azt hiszem, nem bennem van a hiba, ugyanis elvétve találni csak olyan vendéglátóhelyet Linzben, ami a helyieké lenne. A cukrászdák persze mások, abban a linziek éllovasok (Linzer), de minden egyébben hátul kullognak. Nos, eddig megfordultam már török, mexikói, olasz, görög és spanyol étteremben (mondjuk ez utóbbi Grazban volt). Kínaiban és ázsiaiban nem, mert azért jó néha mások hibájából tanulni. (A kínaitól hárman lettek rosszul, az ázsiaitól ketten. Engem ez már meggyőzött.)
Mondjuk az is igaz, hogy én lisztérzékenyként más szemszögből nézem az ételeket. S apropó. Az orvosom szerint, Ausztriában nem lehet gond ebből, mert ez egy kultúrország. Hát de, sajnos igen. S nem csak ebből a szempontból, de egyáltalán a figyelmesség, vendégközpontúság és egyéb kérdésekben is a magyarok sokkal, de sokkal jobbak a linzieknél!
Az egyik igazi osztrák kocsma, Further Stube, azonban figyelmet érdemel. A hely itt az egyetemnél, a város szélén található, a semmi közepén, így persze más mentalitást képvisel. Ha láttatok már alpesi Kneipe-t, akkor tudjátok, miről beszélek. Az étlapon rengeteg sör, néhány kevésbé jó osztrák bor és persze egy-két hazai étel. A kocsma kellős közepén pedig egy farönk, amelybe a tradíció szerint fél kézzel és a kalapács helyes végével, kissé már pityókásan szöget vernek. Viel Spaß!

Parkok, szabadidő
Linz ebben a kérdésben nagyon ott van – a város több mint 50 százaléka zöldterület. Kellemes parkok, egy gyönyörű botanikus kert és néhány domb várja az idelátogatókat. Azt meg kell jegyeznem, hogy bár iparvárosról van szó, a környezetvédelemre nagy hangsúlyt fektetnek. El is nyertek egy legtisztább iparvárosi címet, s amellett más beruházásokkal is igyekeznek erősíteni e téren (ld. Solar City).

Botanikus Kert és a Városi Népliget

S végül: Közlekedés és Fahrscheine, bitte!
Az osztrák alkalmazottakkal nem érdemes kekeckedni. Tudják mi a rend és azt be is vasalják rajtunk. Ha valakinek utazáskor nincs jegye, s rajtakapják, 50 euro és még a jegy árát is felszámolják. Ha egyszer bezárulnak a kombinó ajtajai, nincs visszaút, s aki kint maradt, az lemaradt. Még akkor is, ha emberünk csak szerencsétlenül a tömeg végére sodródott. Minden precízen, pontosan megtervezett: a megállóknál kijelző jelzi, mikor jön a busz, villamos, egyebek és jegyet mindenütt lehet venni, így nem lehet kifogásunk. Ami viszont külön öröm minden diák számára: márciustól már itt is járnak éjszakai villamosok.

Széll Tomi

• 1. Fűtsd a szobát
  A háztartások energiafelhasználásnak közel 70%-ára a fűtés miatt van szükség, ez az MCC jellegéből adódóan nálunk valószínűleg még több is ennél. Tehát ezen a területen tudunk spórolni is a legtöbbet. Fontos, hogy az utca felé a lehető legkevesebb hő szökjön ki. Ezért a fűtési szezonban a lehető legkevesebbszer nyissuk ki az ablakunkat! Ha hat hónapon keresztül gyakran hagyod résre nyitva az ablakodat, akkor tavaszig akár 1 tonna felesleges CO2-ot is képezhetsz. Ha a radiátort megfelelően állítottad be, akkor naponta néhány perc szellőztetés is bőven elég, hiszen a colis nyílászárók mellett egyébként is egész nap cserélődik a levegő :)
• 2. Segíts a hűtődön
  Egy hűtőszekrény is sok energiát használ, ezen azonban sokféleképpen lehet segíteni. Először is ne rakd a hűtőt meleg helyre. Ha a radiátor vagy sütő mellett van, akkor akár kétszer annyit is fogyaszthat mint egyébként. Az se segít, ha direkt napfény éri, mert ekkor is sokkal nehezebb dolga lesz hidegen tartania magát. Ha teát, vagy forró ételt szeretnél lehűteni, akkor várd meg, amíg kigőzölög. Néhány percig kint hagyva őket nem fognak hamarabb megromlani, de így legalább a hűtő polcán mellettük lévő ételeket nem melegíted fel. Nem is beszélve a megspórolt hűtési energiáról. A hűtőket nem érdemes legmagasabb teljesítményükön használni. Ha egyes részein már megfagynak az ételek, akkor pazarlóan használjuk, ráadásul a fagyás és az olvadás közben a dolgaink gyorsabban meg is romlanak
• 3. Forrald a vizet – de okosan!
  Ha fazékban főzöl, tegyél rá fedőt, ezzel akadályozva meg a hőáramlást! Ekkor lejjebb is veheted a főzőlapot. Ezt az energiát tisztán megspórolod, ahelyett, hogy a levegőbe engednéd.
  A vízforralót is lehet felelőtlenül használni. Ha mindig több vizet raksz bele, mint amennyit éppen felhasználsz, akkor a víz később kihűl, és hiába forraltad fel. Emellett ha így használod a készüléket akkor hamarabb fog vízkövesedni is.
• 4. Legyél te készenlétben
  Az elektromos készülékek készenléti (standby) módban is energiát használnak fel. Akkor kerülnek ilyen módba amikor kikapcsoljuk, de nem áramtalanítjuk őket. Használj lekapcsolható elosztót, vagy húzd ki a nem használt eszközeidet! A töltő zsinórokkal is vigyázni kell. A mobiltöltő, a laptop töltője és más, transzformáló adapterekkel ellátott zsinórok akkor is vesznek fel energiát, amikor nem folyik át rajtuk áram, ezért miután levetted róluk a készüléked, húzd ki ezeket is a falból! (Arról nem is beszélve, hogy potenciálisan tűzveszélyes is lehet egy ilyen készülék, ha zárlatos lesz…)
• 5. Kapcsold le
  Ha már nem tartózkodsz egy szobában, kapcsold le a világítást. Példának az okáért, a konyhai lámpasor összesen több mint 300W teljesítménnyel megy, és gyakran senkinek se világít. Ha nincs szükséged rá ne világíts ki egy teljes szobát, csak azt a sarkot ahol tartózkodsz! A számítógépeket is kapcsold ki amikor nem használod! A folyamatosan bekapcsolt asztali számítógép legalább három, hagyományos izzó teljesítményével jár. Ráadásul ha folyamatosan bekapcsolva tartod, akkor hamarabb el is fog romlani.
• 6. Közlekedj városiasan
  Budapest nem a környezettudatos közlekedéséről híres, de talán te is tehetsz valamit. Gondold át, hogy hova szoktál menni nap mint nap, és tedd fel magadnak a kérdést: járhatnék ezen az útvonalon gyalog vagy biciklivel is?
• 7. Mérlegelj
  Óriási mennyiségű energiát használunk el a gyorsfagyasztott ételek elkészítésére és tárolására. Emellett ezeknek az ételeknek az alapanyagai sokszor meglehetősen messziről származnak. Ha többször eszel friss dolgokat, azzal nem csak a közérzeteden javíthatsz, hanem az ökológiai lábnyomodat is csökkentheted!
]]> http://mediakok.mcc.hu/2009/03/06/het-tanacs-hogy-hogyan-allj-at-egy-energiakimelobb-eletmodra/feed/ 0 http://mediakok.mcc.hu/2009/01/16/boldog-uj-%e2%80%93reneszansz-evet/ http://mediakok.mcc.hu/2009/01/16/boldog-uj-%e2%80%93reneszansz-evet/#comments Fri, 16 Jan 2009 09:47:48 +0000 Cicaful http://mediakok.mcc.hu/?p=598 Nemrég közvéleménykutatáson kérdezték meg az embereket a szabadidejük eltöltéséről a szentendrei Skanzen megrendelésére a GFK munkatársai. Az eredmény az lett, hogy szabadideje eltöltéséhez a magyarok mintegy 40%-a egyáltalán nem választ sem kulturális, sem turisztikai célpontot, a rokoni, baráti kör meglátogatásán és a bevásárlóközpontok felkeresésén kívül szinte soha nem mozdul ki. A felmérésből az is kiderült, hogy a szabadidős tevékenységek piacán egyszerre versengenek a kulturális
tevékenységek (a múzeumok, színházak, mozik, koncertek látogatása)és a kirándulás, túrázás célpontjai.

A lakosság hatvan százaléka, tehát egész aktívnak mondható, de „kegyeikért“ számos program verseng. A negyven százaléknyi passzív arány pedig nagyon sok. Azon gondolkodtam , mi lehet ennek a hátterében: mert nem szívesen könyvelném el az egészet úgy, mint a lakosság igénytelenségének fokmérőjét és morzsolgatnám könnyeim a kultúra végső letűnésének réme miatt.

Az emberek azt hiszem, alapvetően kíváncsiak, de számtalan információval látják el őket. A legtöbbért semmit sem kell tenniük. Sőt, a legtöbb elől inkább menekülni igyekeznek. A szabadidő aktív eltöltésért, főleg, ha az valamilyen kulturális program pedig áldozni kell: időt, pénzt, energiát. A pihenésnek pedig számtalan egyszerűbb módja is adott.

Ahhoz, hogy egy-egy kulturális célpont – nevezetesen a múzeumok – magukhoz vonzzák az embereket, ahoz erősen motiválni kell a leendő látogatókat. Persze számít a távolság, a tartalom és a ráfordítandó összeg is. A múzeumok, azt hiszem időben és ügyesen ismerték fel ennek a jelentőségét és megújulni látszik, az amúgy nehezen mozdítható hagyomány. A kommunikáció, a kultúra promóciója új értelmet nyert: manapság a nagyobb kiállítások kampányait profik készítik. Legutóbb Londonban jártamkor, az Undergound folyósóin a pesti Medici kiállítás plakátjai vigyorogtak rám és én boldogan áradoztam a nemzetközi csapatnak. A felhajtás többnyire nagy. A csoda hol hosszabb, hol rövidebb ideig tart. Mindennek nagyon örülök ( én valamiért múzeum-fan vagyok☺).

Mindezzel együtt három problémám van a jelenlegi helyzettel: az egyik az, hogy a kampány ilyenkor csodáról szól, attól hangos az ország és az egész inkább egy egzotikus lényeket felvonultató karnevált idéz és mérhetetlen összegekbe kerül. A második ebből adódik: nem mindegyik hely engedheti ezt meg magának: a kisebb, speciális gyűjteményt bemutató vagy helyi múzeumok üresen konganak betérők híján. Azok a helyek, amelyekhez a legjobban lehetne kötődni, mert olyat rejtenek, ami az ott élőnek, azzal foglalkozónak különösen fontos lehetne, hogy megismerje a múltját, és megértse a jelenét. A harmadik már egészen bosszant: a múzeumi belépődíjakat egyidejűleg -főként „csoda-szezonban“- csúnyán megemelték. Ezzel együtt nem látok több, újabban megvásárolt, restaurált anyagot a csoda kiállítóhelyek állandó – a csoda dicsfénye mellet – csendesen meghúzódó tárlatain. Pedig szakember, aki dolgozhatna velük, azt hiszem bőven akad.

Erre sok szempontból gyógyír volt a Reneszánsz Év, amit hol dicsérnek, hol bírálnak, de mindenesetre elképesztő gazdagsággal és fókuszált figyelemmel fordult afelé, ami a miénk, amit meg kell ismernünk, amire büszkék lehetünk. Ezért kívánok boldog Új –reneszánsz- Évet! Remélem a kiállítások, múzeumok promotálása, látogatottsága ezután kiegyenlítettebb, átlagosan jobb lesz. (Jött az ünnepi bélyeg is márciusban, annak rendje s módja szerint…) Persze értem, hogy nemzetközi szinten is versenyben vagyunk és az árpád kor a nyugati kollégáknak nagyon keveset mond. De ne főként nekik, és a bankok nagy örömére rendezzünk „kulturális svédasztalokat“: jobban mondva a svédasztalnál falatozhasson a nyírségi kisiskolás és a helyi néprajzi, vagy a kisebb technikatörténeti gyűjtemény is. És az sem árt, ha a csoda ideszállítása helyet körülnéznék, mi az ami háznál van. A „nagyoktól“ pedig tanuljanak a kisebb helyek is: az ő módszereiket kisebb méretben is lehet hasznosítani. Folytatni kell azt, ami elindult és ami nagyon örvendetes, hogy lassan élő a múzeum: nem hideg, túl tágas, frusztrálóan tiszteletet parancsoló kötelező program többé, hanem továbbélő, tanító – megkockáztatom: szórakoztató – tárháza, annak ami a miénk.

Mivel – ettől függetlenül – a kampányoknak komoly költségei vannak és sok „gyöngyszem“ ilyet nem engedhet meg magának, a magam szerény eszközeivel: egy-egy blogbejegyzéssel igyekszem – random válogatásban – rájuk is felhívni a figyelmet. Remélve, hogy a sorozatban bemutatott múzeumok azért felkeltik egy-egy kíváncsi figyelmét.

]]> http://mediakok.mcc.hu/2009/01/16/boldog-uj-%e2%80%93reneszansz-evet/feed/ 0 http://mediakok.mcc.hu/2009/01/03/a-szolasnak-a-szabadsaga/ http://mediakok.mcc.hu/2009/01/03/a-szolasnak-a-szabadsaga/#comments Sat, 03 Jan 2009 00:54:29 +0000 Cicaful http://mediakok.mcc.hu/?p=565
A minap sajátos déjà vu élményem volt aktuális sajtószemlém kapcsán: a leköszönő amerikai elnök, George Bush kínosra sikeredett búcsújáról szóló tudósítás volt a dolog oka. Nem mondható túl népszerű elnöknek most sem és a januárban induló garantáltan hangos és igen kellemetlen per miatt, ez valószínűleg nem javul majd. Ugyanis hamarosan elkezdődik a CBS televízió korábbi munkatársa által kezdeményezett per, amelyben az elnök számára igen kínos ügyet vesznek elő. Ez már önmagában is érdekes lenne. Miért a dejá vu? Vajda Évával egy féléven keresztül beszéltünk a médiaetikáról. Meg is néztük az Insider című filmet. Ami nem fikció: egy 1995-ben megtörtént hasonló, CBS háza táján történt eseményt dolgoz fel. A mostani eset az előzőhöz kísértetiesen hasonlít. Szóval megint rájár a rúd a CBS hírnevére.

A bennfentes története is érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet: akkor a CBS tájékoztatási kötelezettségét a befolyásos dohányipari lobbi miatt nem teljesítette. Az újságíró Lowell Bergman a CBS sikersorozatának a 60 Minutes producere egy névtelen forrású, számára értelmezhetetlen iratcsomó miatt keresi fel a későbbi főhőst, Jeffrey Wigand-et, aki az egyik dohányipari óriás cég elnökhelyettese volt. A frissen – a piacra dobott termékek káros hatásai miatt aggódó – kirúgott szakember először elzárkózik a szakértősködéstől is, majd mégis kitálal a 60 Minutes-nek. A tét nagy: köti az extra titoktartási szerződés (amelyet szorult anyagi helyzetére és családjára való tekintettel volt kénytelen elfogadni) és kilépése után életveszélyes fenyegetéseket is kap. Az interjút, melynek tartalma nem kevesebb, mint a tény, hogy a dohányipari termékek függőséget okoznak és, hogy ezt a gyártók is tudják, sőt olyan anyagot kevernek a dohányba, amely fokozza ezt a hatást és hogy a dohánygyárak vezetői hazudtak a Kongresszusnak, amikor a meghallgatáson, mindezt tagadták. Az interjút először nem hajlandó leközölni a CBS vezetése a jogi kockázatokra hivatkozva (valójában a felvásárlással fenyegető dohányipari tröszttől megfélemlítve) csupán annak megvágott, semmitmondó verzióját. Bergmann nem látva más lehetőséget arra, hogy forrását és a sztorit megmentse kitálal a Wall Street Journal-nak a CBS gyakorlatáról. Ekkor a CBS kénytelen viszakozni és sugározni a teljes anyagot.

A mostani eset lényegében ugyanaz, erről álljon itt az InfoRádió híre:

„Don Rather évtizedek óta dolgozott a CBS-nél, és egyike volt az amerikai újságírás meghatározó alakjainak. Nyolc héttel a 2004-es elnökválasztás előtt újonnan előkerült bizonyítékok alapján foglalkozott azzal, hogy George W. Bush szolgálata a Texasi Légi Nemzeti Gárdában jelképes volt, alig csinált valamit. Ez azért volt ideális beosztás számára, mert garantálta, hogy nem kell harcolnia az akkoriban dúló vietnami háborúban. A Fehér Ház nehezményezte az ügy napvilágra kerülését, konzervatív bloggerek pedig azt állították, hogy a bizonyítékként szolgáló dokumentumok hamisak. A CBS visszakozott, azt állítva, hogy nem lehet bizonyítani az iratok valódiságát. Don Rathert egy nappal George Bush újraválasztása után kirúgták a csatornától. Az újságíró szerződésszegéssel vádolja korábbi munkaadóját, a per várhatóan 2009 elején kezdődik. Don Rather 70 millió dollárt követel a CBS-től.

A korábbi sztárriporter hangsúlyozza: a dokumentumokban szereplő információkat nem cáfolták, sem az elnök, sem a környezete; a CBS egyszerűen megtört a politikai nyomás alatt, szerinte azért, mert a következő elnöki időszakban több fontos médiaszabályozási döntés is esedékes volt.



Hiszik? Merik? Teszik?

Hozzáteszi: az ügy kivizsgálására létrehozott bizottságot a republikánusokkal nyíltan szimpatizáló emberekből állították össze, hogy kiengeszteljék a Fehér Házat.

A keresetben további vaskos állítások is szerepelnek. Eszerint a CBS sokáig megakadályozta, hogy a bagdadi Abu Graib börtönbeli fogolykínzásokról szóló anyag adásba kerüljön, és csak akkor adtak erre engedélyt, amikor kiderült, hogy Seymour Hersh is foglalkozik a témával. Ám még ekkor is csak megszorításokkal mehetett le az anyag.
Don Rather azt is állítja, hogy otthonában felhívta őt Richard Meyers tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának akkori elnöke (a fegyveres erők vezetője), hogy ne sugározzák az összeállítást, mert az veszélyeztetné a nemzetbiztonságot.

Ami George Busht illeti, azt remélte, hogy a katonai szolgálatával kapcsolatos kínos epizód feledésbe merül, ezzel szemben valószínűleg ismét a címlapokra kerül. Az elnök nemrég fejezte ki sajnálkozását az iraki háborút megelőző hírszerzési tévedések miatt, de megítélésének talán a közel-keleti beavatkozásnál is többet ártott a gazdasági válság, amelynek okai az ő elnöksége idején alakultak ki.“

Amerika a szabadság földje, a lehetőségek hazája, a szabad sajtó eszméjének szószólója tehát nem nagyon tudja tartani azt a gyakorlatot, amelyet amúgy alkotmányában is erősen hangsúlyoz. A mostani perben – természetesen – a keresetben foglalt vádak még nem nyertek bizonyítást. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az ilyen kellemetlen, vagy titkos információk milyen csatornákon jutnak el mégis a közönséghez. Mert vagy a személyes kurázsi az, amely végigviszi a majdnemlehetetlent, vagy az internet anonim fórumai terjesztik el a híreket.

A két esethez pedig mit szólhatnék: maximum azon örülhetünk sírva, hogy nem csak kis hazánkban van nehéz dolga a tényfeltáró újságírónak….

]]> http://mediakok.mcc.hu/2009/01/03/a-szolasnak-a-szabadsaga/feed/ 1 http://mediakok.mcc.hu/2008/12/30/beszelgetes-deli-gergovel/ http://mediakok.mcc.hu/2008/12/30/beszelgetes-deli-gergovel/#comments Tue, 30 Dec 2008 08:04:57 +0000 Anikó http://mediakok.mcc.hu/?p=436

…egy díjról, a szabadságról és a terveiről

Gergő, Collegiumunk igazgatóhelyettese ez év novemberében azon tíz fiatal tehetség között foglalhatott helyet, akiknek a köznevelés területén kifejtett áldozatos munkáját Junior Prima Díjjal ismerték el. Ennek apropóján kérdeztem őt, s miközben lebilincselve hallgattam gondolatait a mai oktatás helyzetéről és a szabadságról – közben fel sem fogtam, hogy pár héten belül már búcsúznunk kell. Ám szívből remélem, hogy valóban nem örökre.

„2003 decembere óta a Mathias Corvinus Collegium igazgatóhelyettese […] Szigorúan szakmai alapú nevelőmunkájának eredményeképpen a kisközösségek és a nemzet iránt elkötelezett, azért tenni akaró, európai színvonalú szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalok kerülnek ki a Collegium falai közül. Gergely a díjat az utóbbi évek során az oktatás és képzés területén nyújtott szakmai munkájának eredményeképpen érdemelte ki.”

/Részlet a Junior Prima Díj 2008 Magyar oktatás és köznevelés kategóriájában díjazott Deli Gergely bemutatásából/

Téged ki jelölt a Junior Prima Díjra?

Engem Várszegi Asztrik jelölt, aki egy másik alapítványból ismer közelebbről, ahol a Mathias Corvinus Collegiumon kívül dolgozom. Ez a Bencés Alapítvány, amely a Tihanyinál jóval kisebb. Mi szervezzük minden évben a Bencés Bált, amely egy nagy jótékonysági esemény. Mára elég rangos társadalmi eseménnyé nőtte ki magát, az Operabál után ez a legnagyobb ültetett bál. Minden bejövő forintot jótékonysági célra fordítunk.
Elég sokat dolgozunk itt együtt a Bencés renddel, így Asztrik atyával is. Tehát amikor ő, Prima Primissima díjasként jelölhetett valakit a Junior díjra, minket kérdezett meg. A barátaim engem ajánlottak. Bár ekkorra már mindenki más a bencés fiatalok közül, aki az oktatás területén tevékenykedik, már elment külföldre.
A jelölés még tavaly megtörtént. De ekkor nem kerültem be a díjazottak közé, egy ponttal maradtam le. Idén viszont fenntartották a jelölést, én azonban erről nem tudtam. Így mikor kaptam a hívást Hamburgban, hogy idén nyertem, az nagyon nagy meglepetés volt.

Te nem gondoltál arra, hogy külföldre mész?

De, csak ez nagyon nehéz. Az akadémiai pálya mindenhol egy nagyon szűk terület. Külföldön is hatalmas harc megy érte, főleg ott, ahol anyagilag is megbecsülik. Nehéz kimenni, pontosabban nehéz kimenni jó helyre. De már megfordult a fejemben és próbálkozni is fogok.

Az itteni munkáddal elégedett vagy?

Azért hagyom abba, mert már nem vagyok vele elégedett. Sajnos most nagyon sok sebből vérzik a Collegium rendszere. Ugyan már nagyon sokat gondolkoztam róla, de én most nem tudok megfelelő mennyiségű energiát belefektetni. Abbahagyom, mert már nem tudtam lelkiismeretesen végezni azt, amit itt kellett volna. Elfáradtam.
Az elején nagy erőbedobással csináltam és volt is egy felszálló ága a közös munkánknak. Akkor sok mindennel meg is voltam elégedve. A Collegium is sok mindent elért, de ma már nincsen bennem olyan lendület, ami most főként az egyetemi program reformjához kellene. Úgy éreztem, ehhez új ember kell, mert én már nem tudom vállalni. Az utódom egy külsős, Szalai Zoltán lesz, akit majd hamarosan nektek is be fogunk mutatni.

Most merre felé indulsz el?

Egyelőre most a másik munkámat hagyom meg biztos pontnak. Győrben vagyok egyetemi tanársegéd. Azért szerencsés ez a hely, mert egy héten másfél napot foglal le az életemből, így elég komoly szabadságot enged. Teljesen én oszthatom be a munkaidőmet, az órák kivételével. A szabadság pedig nekem nagyon fontos, ezért is választottam az akadémiai pályát, hiába hogy jóval alacsonyabbak a kereseti lehetőségek Magyarországon. De nekem ez a szabadság nagyon sokat ér és pótolja ezt a hiányt.
Egyébként nagyon szeretek oktatni. Győrben azért is jó, mert kis egyetem, kevesen vannak egy órán, általában 10-15 fő. Ugyan nem a legtehetségesebb diákok vannak ott, de nagyon szorgalmasak és a jogban hosszú távon ez bizonyos értelemben fontosabb, mint hogy valakinek jó képességei vannak. A jog nem ragad csak úgy az emberre, nagy figyelem kell hozzá és le kell ülni tanulni. Nagyon ritkán mutatkozik meg, ha valaki tehetséges benne, inkább a szorgalom számít. Persze az igazán zseniális jogtudósoknál a tudományos és gyakorlati életben is megmutatkozik tehetségük, de nagyon kevés embernek van arra lehetősége, hogy ezt megvillantsa. A gyakorlati jogi munkák többsége ugyanis rutin munka.

Amikor joghallgatónak jelentkeztél gondoltad volna, hogy az oktatás területén maradsz majd?

Igazából nem. Pont azért mentem jogásznak, mert a földtől elrugaszkodott embernek ismertem magam. Nagyon érdekelt a filozófia és a pszichológia. Filozófiából OKTV-ztem is, pszichológiai felvételire pedig készültem is. Akkor még külön felvételi volt, az óvónőképzők pszichológiai tankönyveiből kellett tanulni. A jungi pszichológia nagyon megérintett.
Tudtam, hogy én egy nagyon elméleti alapról indulok és egy „őrült”, idealisztikus képem van a világról. Gondoltam, a jogi egyetem éppen azért lenne jó, mert olyan képességeimet fejlesztené, amelyek még nem annyira erősek. Például a gyakorlati érzék, földhöz ragadtság. És ez bejött. Csak nem biztos, hogy ez volt a jó választás.
A gimnáziumban az volt az elképzelésem, hogy egy teljes embert képzek magamból. Próbáltam jól tanulni, de nem csak azokból a tárgyakból, amelyek érdekeltek, hanem matekból, fizikából és kémiából is – a történelem és a magyar mellett, ami kellett a felvételihez. Így próbáltam megteremteni magamban egy teljességet szakmailag. Mellette pedig sportoltam, nagyon intenzíven. Könnyű atletizáltam, hogy legyen ennek az egésznek egy fizikai oldala is. Minderre pedig nagyon jól megvolt a lehetőség Pannonhalmán. Jó tanárok voltak és mellette erős volt az atlétika is, a várkörökkel. Jártam versenyekre és tartottam egy időben atlétikából az iskolai rekordot is.
De mindez az egyetem alatt széthullott. Sajnos a sport nagyon kimaradt az életemből, ezt tényleg nagyon sajnálom. A jogi egyetemen ezt nem nagyon forszírozzák.
Másrészt azért mentem jogra, mert volt egy családi hagyomány is. Nagyapám mindkét részről jogász volt, egyikük ügyész, másikuk vállalati jogtanácsos. Anyai részről pedig még több jogász is volt a családban. Dehogy mi az a jog, azért azt nem nagyon tudtam. Mi még nem voltunk annyira tudatosak a felvételinél, mint manapság a fiatalok. S mivel régen nem is volt ennyi szak, mindenki a klasszikus pályákra ment. Pannonhalmáról pedig nem volt szokás új szakokat választani, így az alternatívákat sem ismertem jól.
Mai fejjel egyébként közgázra mennék, az szinte biztos.

Ilyen beállítottsággal?

Igen. Pont a szabadság miatt. A jog nagyon lefoglalja az embert, nagyon sok energiáját leköti, gyakran feleslegesen. Ha még hasznos lenne, azt mondanám, megéri. Ráadásul borzasztóan alacsony szinten oktatnak, még az ELTÉ-n is, ami az ország legjobb jogi kara. Egy-két kiemelkedő tanár heroikus teljesítményén múlik, hogy néhány értelmes dolgot is lehet tanulni.
Ebbe belefárad az ember, én legalábbis belefáradtam. A harmadik évtől úgy nyomtam már végig, hogy igazából nem sok fantáziát láttam már benne. Igyekeztem a lehető legkisebb energia befektetéssel a lehető legnagyobb eredményt elérni. Ez meg is látszott az eredményeimen.
Másodiktól pedig már úgy csináltam az egyetemet, hogy elkezdtem egy újságnak fordítani. Ez egy gazdasági magazin volt, amelytől később már mint vezető-szerkesztő jöttem el. Ez azért sok energiámat lefoglalta.
Negyediktől már dolgoztam itt a Titkárságon is. Az államvizsgákat is úgy csináltam végig, hogy reggel nyolctól délután egyig, kettőig itt dolgoztam és utána mentem tanulni a vizsgákra.
Azért az egyetemen is próbáltam a pozitív lehetőségeket kihasználni, ezt mindenki másnak is nagyon ajánlom. Így menjetek külföldre, ez muszáj. Erasmusszal, CEMS-szel vagy bármivel, amivel tudok. Minél többször. Magyarországon nagyon kevés az olyan egyetem, ahol érdemes maradni. Ha az ember külföldi barátokat szerez, már megérte. De kint láthatja azt is, hogy ott milyen modellek vannak, hogyan oktatnak, mit követelnek. Olyan jogász ismerősöm is van, aki szintén utálta ezt az itthoni képzést, kiment Németországba és azt annyira megszerette, hogy most ott oktat.
A jogtudomány amúgy nagyon csodálatos dolog, csak ez nem tűnik ki a hazai oktatásból.

Nem is voltak olyan tanáraid, akiknél ezt érezted volna?

De, persze. Volt egy-két óra, amit nagyon szerettem. A Római jogi Tanszéken például volt egy fiatal oktató, akinél római jogi szövegek olvasását tanultam az első két évben. Ő nagyon felkészült, teológiai ismeretekkel is rendelkező tanár volt. Ugyanígy a német jogi szaknyelvi órákat is nagyon szerettem. A pszichológia jogászok iránt pedig a korábbi érdeklődésem miatt fordultam.
A nagy tanár-élményeim amúgy a doktori iskolában jöttek. A Pázmány doktori iskolájában fantasztikus tanáregyéniségeket ismerhettem meg.

Például kiket?

Például Péteri Zoltánt. Én még Gáspárdy tanár urat is ismerhettem. Ő is egy fantasztikus ember volt, hatalmas szaktudású és nagyon jó tanár.

Mivel foglalkozol a doktori iskolában?

Egy összehasonlító jogi témám van, a jó erkölcs tilalmába ütköző jogügyletekkel foglalkozom. Egyrészt történeti, másrészt összehasonlító jogi oldalról közelítem meg. Előbbi azt jelenti, hogy a római jogban is igyekeztem ezt a témát kikutatni, a középkori jogi forrásokkal együtt. Utóbbi pedig egy hatályos rész, ahol a francia, német és magyar szabályozást hasonlítom össze.

Mikor szeretnéd befejezni?

Most januárra tervezem, már 70 százalékos készültségen áll a dolgozatom. Így jövőre már szeretném megszerezni a doktori fokozatot.

Most, hogy innen elmész, ezeket a munkáidat szeretnéd folytatni?

Igen, a tanári állást biztos, hogy megtartom. De próbálok külföldre is elmenni. Ha ez nem sikerült, akkor szeretnék kicsit a szakmában dolgozni. Mivel történeti tárgyakat tanítok, római jogot, nagyon érzem, hogy már felejtem a hatályos jogi szabályozást. Látom, hogy az oktatás érdekességét, színvonalát emelné, ha tudnám a római jogi intézményeket a hatályos jogi megoldásokhoz kapcsolni. Habár sokfelé voltam szakmai gyakorlaton, de azért úgy gondolom más az, ha az ember már az irodában dolgozik.
Hosszú távon pedig biztos, hogy a non-profit szféra, ahol szeretnék dolgozni. Az is elképzelhető, hogy egy idő után visszajövök ide a Collegiumba. Azért nem szeretnék minden kapcsolatot megszakítani a Collegiummal, rendes alumnusként szeretnék még itt maradni.

Ha most elképzelnéd, tíz év múltán hogyan látnád magadat?

Legszívesebben egyetemi oktatóként látnám magamat, valamelyik külföldi egyetemen.

S melyik nyelvterületen?

Német vagy angol. De igazából az angol nyelvterület elég tág megfogalmazás, mert angolul oktatnak már a Távol-Keleten, Dél-Afrikában és Dél-Amerika egyes országaiban is. Szóval ez nemcsak az USÁ-t vagy Kanadát jelenti, hanem nagyon sok mást is.
Vagy még úgy tudom elképzelni magam, hogy egy fejlődő országban, egy karitatív szervezetnél dolgozom.

Jogászként tudnál többet adni egy társadalmi szervezetnek, vagy az eddigi tapasztalataid, a beállítottságod az, ami a non-profit szférához köt?

Hát, a non-profit szférában jól jön, ha valaki jogász, mert például egy átlagos magyar szervezet ritkán tud egy jogászt megfizetni. Ha viszont nemzetközi szinten nézzük, előbbinek nincsen túl sok jelentősége. Amit ugyanis az alapképzésben kapunk, az egy használhatatlan tudás. Az Erasmusos félévem alatt Koppenhágában például arról jóval többet tanultam, hogy a fejlődő országoknak hogyan kell segítséget nyújtani, mint itthon. Ugyanakkor nagy nemzetközi szervezeteknél igen komoly jogi munka folyik. Ehhez tehát meg kell szerezni a szükséges tudást.

Ezt hol tehetjük meg?

Külföldön van lehetőség erre, specializálódva az osztott rendszerű képzésben. Sok területről el lehet jutni a non-profit szférába, vagy az olyan –a magyar jogászoknak még ezoterikusnak tűnő jogterületre-, mint a sportjog.

Szabad firtatnom a családi állapotodat is?

Kapcsolatban vagyok, most már több, mint három éve. Barátnőm jelenleg kint tanul Dániában, egy neki való szakon, multimédia designe-on. Még nem tudom, hogyan juthatnék ki hozzá, de az is lehet, hogy együtt nézünk egy helyet külföldön, vagy hazajövünk. De ez utóbbit szeretném most legkevésbé.

Még a bencés éveidre visszatekintve: volt ott valaki, aki mély nyomot hagyott benned, esetleg máig a példaképed?

Volt, igen, több ember is. De nem igazán példaképeim ők, hanem nagy hatással voltak rám. Így Csóka Gáspár atya, aki történelmet tanított nekünk. A Pannonhalmi Levéltárnak is ő a vezetője. Nagyon tetszett az a világ, amelyben ő dolgozik és tetszett a történelemfelfogása is. Az órái is jók voltak, mindig nagyra tartottam az emberi tartását és hogy véleményéhez mindig tartotta magát. Néhány tanácsát igyekeztem betartani, de voltak olyan életvezetési tanácsai is, amelyeket viszont nem tudtam betartani. Ő például azt mondta, hogy egy férfi 25 év alatt még ne menjen háztűznézőbe☺. Néhány szerelmi krízis során eszembe jutott ez és valahol igazat is adok neki, hogy nagyon sok sebet ejt a felkészületlenségünk. Főleg a fiúké egy komoly kapcsolatban. Ezért mondhatta ő a 25 évet, amely egyébként a római jogban is a felnőttség korhatára volt, bár nem tudom, hogy ezt ő tudta-e.
Ő segített abban is, hogy megtanultam valamennyire okleveleket és kódexeket olvasni. Ez például elkerülhetetlen volt a mostani kutatásomnál is.

Merre jártál kutatásaid során? Hamburgba is emiatt mentél?

Igen. Sokfelé sikerült eljutnom. Hosszabb ideig voltam Münchenben, ahol az olimpiai faluban laktam. Nem messze attól a helytől, ahol az izraeli sportolókat túszul ejtették. Voltam Pisában is, itt nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó a pisai egyetem, sok középkori anyaguk van. A nyáron pedig Párizsban voltam és ott egy jog-összehasonlító intézetben dolgoztam. Legutoljára pedig Hamburgban jártam, ami szintén egy nagyon jó hely volt.

Kinek a segítségével tehetted meg mindezt?

Tagja vagyok egy kutatócsoportnak, ők küldtek ki Münchenbe és Pisába. Párizsba Péteri professzor úron keresztül jutottam ki, Hamburgba pedig magam pályáztam.
Emellett volt néhány rövidebb tartózkodásom is. A legszebb Szicíliában volt, amikor Katániában töltöttem egy hetet egy római jogi világkongresszuson. Ez fantasztikus élmény volt.

A karácsonyt hol töltöd?

Karácsonykor a családdal leszek.

Pécsett?

Nem. Pécsi születésű vagyok, de a szüleim már Bátorterenyén élnek. Velük leszek Szenteste, másnap pedig együtt karácsonyozom a barátnőmmel.

Akkor kellemes ünnepeket kívánok és köszönöm a beszélgetést!

Én is nagyon szépen köszönöm! Békés karácsonyt és boldog új kívánok Nektek!

]]> http://mediakok.mcc.hu/2008/12/30/beszelgetes-deli-gergovel/feed/ 0 http://mediakok.mcc.hu/2008/12/28/celebkepzo-avagy-18-as-karikat-a-kereskedelmi-televiziokra/ http://mediakok.mcc.hu/2008/12/28/celebkepzo-avagy-18-as-karikat-a-kereskedelmi-televiziokra/#comments Sun, 28 Dec 2008 12:51:36 +0000 Borsincka http://mediakok.mcc.hu/?p=426 „Anyu, ha nagy leszek, én is celeb szeretnék lenni”- hallottam a buszon egy gyermek szájából. Lássuk csak, mit is jelent ez: c-e-l-e-b. Az angolszász celebrity, vagyis magyarán szólva „ünnepelt” rövidített változata. Tehát azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a sztár – szintén angolszász eredetű star, magyarul csillag – szinonímájaként definiálhatnánk a legegyszerűbben ezt a viszonylag újkeletű kifejezést. Ennek ellenére én mégis megkockáztatom, hogy ez mégsem ugyanaz, hanem kettő, egymást nem teljesen fedő fogalommal állunk itt szemben, melyek ezáltal nem is kölcsönösen megfeleltethetőek: aki celeb, az nem feltétlenül sztár, és vica versa. Miért van ennek az egésznek jelentősége? Mert úgy hiszem, ebben az egy szóban manifesztálódik a médiának egy egyre nyilvánvalóbb tendenciája, amelyre és társadalmi következményeire nagyobb figyelmet kellene fordítanunk.

Az említett tendencia a bulvárosodás mentén ragadható meg a legegyszerűbben. Hisz miről is van itt szó: egyre nagyobb a tartalomszolgáltatók, legfőképpen a televízióban a bulvár jellegű témákkal foglalkozó műsorok száma. Mivel foglalkozik a bulvár: a hírességek, filmcsillagok és közéleti személyiségek életének azon részével, amely alapvetően nem tartozna a nyilvánosságra, vagyis a magánéletükkel, valamint a közszereplések bakijait illetve esetenként botrányos mivoltát rágja át. Ennek mint tudjuk, nagy történelmi múltja van, az emberek mindig is szerettek pletykálkodni, kinevetni és mások életében vájkálni, nincs ebben semmi meglepő, megvetendő sem feltétlen.

Van még az az hatás is, amit a nem is olyan rég oly nagy sikerrel vetített valóságshow-k, talkshow-k és kibeszélőshow-k használtak ki nagyon ügyesen, hogy az emberek szeretnek viszontlátni szintén „hétköznapi”, egyszerű embereket és azok mindennapi konfliktusait, mert azonosulhat velük, vagy éppen lenézheti őket, kinek hogy.No most: az elmúlt egy-két évben ennek a két dolognak egy különösfajta keverékét állították elő, illetve akkorra érte el kis hazánkat: a tehetségkutató műsorok. Ez a páratlan ötlet, ez a sztár és kisember összekapcsolódási pontját fogta meg, hiszen azt követhettük végig, hogy senkikből hogyan lesznek valakik, illetve még nagyobb senkik, ez mindent vitt. Nézettség, pénz, minden. És ez indította be a gépezetet, illetve ez csak elősegítette a folyamat bizonyossá válását, miszerint a magyar média végérvényesen hibridképzővé vált. Olyan illetőket értek a hibrid szó alatt, akiket ismerünk ugyan a média révén, de gyakorlatilag fogalmunk sincs, hogy hogyan kerültek oda. Fogalmunk sincs, hogy az a személy mit keres a képernyőn, hiszen nem sztár. A sztároknak, mint csillagoknak ugye, megvan az a remek tulajdonságuk, hogy valamiben jók. Jó színészek, zenészek, táncosok, vagy jó sportolók, satöbbi. És szóval akkor vannak ezek az emberek, akik meg egyszerűn azért híresek, mert valahogyan belekerültek a média gépezetbe és ezáltal az ismertségi körbe, de egyszerűen semmihez sem értenek. Kik ők? Ők a celebek.

Tehát a lényeges különbség a sztár és celeb fogalma között meglátásom szerint az, hogy amíg egy sztár általában letesz az asztalra valamit (természetesen itt is vannak kivételek), addig egy celeb inkább csak valamilyen mulatságos, vagy esetleg túl átlagos vagy átlagon aluli képességgel rendelkezik, vagy akár furcsa viselkedési, öltözködési sajátossággal rendelkezik. Hogy miből vonom le ezeket az önkényes következtetéseket? Szemet szúróan evidens, hogy ez egy öncélú és önfenntartó rendszer. A „Celeb vagyok, ments ki innen” műsor azzal adja el magát, hogy a nyilvánosság számára ismert személyeket vonultatja fel olyan körülmények között, amelyben lehetőleg kijön mindenkiből az állat, de legalábbis az „ember”. Felbukkannak az értelmezésem szerinti „sztárok” a műsorban, de nem mint „sztárok”, nem valamiféle képesség illetve tudás birtokában lévő emberekként hanem egyszerűen csak mint kirakati bábuk. Hasonlóképp a „hal a tortán” és még sorolhatnám, amelyek mind-mind olyan műsorok, melyekben semmi szellemi táplálék nem kerül terítékre, csak a sztárok és a celebek „celebsége” magasztolódik az égig. És az újra és újra megújrázott tehetségkutatók – melyek szóhasználata az én teóriámat támasztja alá, hisz mindkét nagy műsor a csillag illetve a sztár szót merik használni, ami valószínűbb, hogy megfontolt pr-menedzsment következménye inkább, mint a naivitásé – ontják magukból az újabbésújabbhalatortánok és celebvagyokmentskiinnenek alanyait, és a kör nemhogy bezárul, de nőttön-nő, tágul és lassan mindent elnyel.

Nehéz kérdés, hogy a folyamatot hogyan lehetne megállítani, hiszen a média így gyakorlatilag saját magát generálja: hírességet csinál, hogy aztán közvetíthessen róla. A gazdasági érdek és az igény felől megközelíteni a dolgot sajnos mindig túl kényes: azért csinálják, mert van rá igény, és azért nézik ezt, mert ezt adják. Lassan nem fogjuk tudni, hogy mi másra lehetne igényünk, mert már emlékünk sem lesz más opciókról. A kereskedelmi televíziók teljhatalomban vannak, mást nemigen néznek az emberek.

Visszatérve a cikk elejére, a társadalmi következmények igen súlyosak lehetnek, hiszen elég torz képet vetít az életről a celebség fogalma a nézők elé – és itt gondoljunk a gyerekekre. Akarunk egy olyan országban élni, ahol a következő generáció életcélja a médiában való értelmetlen szereplés lesz? Illetve lehet, hogy helytállóbb lenne az a kérdés, hogy tudnánk-e úgy élni, hisz korántsem biztos, hogy ilyen mentalitással és értékrenddel az ország továbbra is működne. Főleg amikor a helyzet amúgy sem a legfényesebb. Javaslom a 18-as karikát, de legalább a szülői felügyeletet a kereskedelmi csatornák összes műsorára.

]]> http://mediakok.mcc.hu/2008/12/28/celebkepzo-avagy-18-as-karikat-a-kereskedelmi-televiziokra/feed/ 1