Utazás

Lassan a szemeszter végéhez érünk, így hát következzen egy összeállítás 2009 kulturális fővárosból, mindazokról az élményekről, amelyek leginkább megfogtak az elmúlt négy hónapban.

1. Dornröschen

Tschaikowsky Csipkerózsikája több mint egy tündérmese. A linzi balett társulat a Bruckner Orchesterrel karöltve egy csodálatos előadást készített ebből a remekműből. Egyedül azt sajnáltam, hogy a díszlet végig sötét volt – habár a jelmezek valamelyest ellensúlyozták ezt a komorságot.

2. Ars Electronica Center

Linz jövő kiállítása egy egész délutánra le tudja kötni a nagyérdeműt. Az Ars Electronica Center legtöbb érzékszervünket megmozgatva vonultatja fel az elmúlt évek feltalálóinak újításait. Többek között robotokat láthatunk, melyek küzül az egyik felismer téged, majd rád mosolyog vagy szomorú képet vág. Aztán egy műszerrel felvételeket tudnak készíteni a szemünk belsejéről – hátborzongató, de amellett, hogy érdekes találmányról van szó, igen hasznosnak is mondható az orvostudományban. Aztán ki lehetett próbálni a levegőben rajzolást 3 dimenziósan – tudom, ezt így elég nehéz elképzelni, inkább látni kell. S van még egy különleges képernyő is, amelyen számok úsznak el előttünk. Igazából ez tetszett a legjobban, mert ennek a játéknak az volt a lényege, hogy rá kellett csapni a számokra, s ha jól csináltuk, a szám kimerevedett előttünk, s megjelent alatta egy történet, az adott számhoz kapcsolódóan.
tovább a cikk folytatására »

Ugyan még csak április van, mégis egyre közeledünk 2010-hez, amikor az Európa Kulturális Fővárosa címet Pécs veszi át Linztől és Vilniustól. A következőkben a linzi vendégszeretetbe nyerhettek némi bepillantást, amely remélem a pécsieknek is jó tanulság lesz.

Megérkezés
A leggyakoribb, hogy a turisták vonattal érkeznek Linzbe, így a város gondoskodott arról, hogy már az első földet érésükkor is egy LINZ ’09 feliratba botoljanak. Felfestették ezt a bejárókra, aluljárókra, még a lábunk alá is, így semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy jó helyen járunk.

Info-dömping
Olyan nincs, hogy valaki itt egy programról lemarad, hiszen külön újságjuk van ez év alkalmából, s rengeteg brosúra és magazin, amelyek a tájékozódásban segítenek. Emellett egy Linz09 Infocenter és néhány belvárosi info-oszlop is útba igazít bennünket.

Linz09 Infocenter

Múzeumok, kiállítások
Ezekről majd később, az elkövetkező hetekben, hónapokban olvashattok. Mindenesetre az sokat elárul a linziekről, hogy felhúztak a Duna-partra két múzeumot, bővítik a Schloss-t és még néhány csarnokot és koncertközpontot is felvettek a térképre. tovább a cikk folytatására »

Brothel…He is happy there, especially when he works there. […] Toulouse-Lautrec is not a client but belongs to the house. „Models are like dry tinder”, he said, „these here are alive…I do not dare to pay them the same 100 sous per session I give to models, and yet… God knows, they are worth it.”
Thadée Natanson, 1951.

Bár rajongónak legkevésbé sem mondanám magam, néha azért szeretek megnézni egy-egy kiállítást. Linzben viszont nehéz úgy élni, hogy ügyet sem vetek a programok plakátjaira. 2009-ben Európa Kulturális fővárosaként a Duna menti iparváros ugyanis új jelmezt öltött magára. Inkább műkedvelőként, s nem pedig ipari óriásként akar tetszelegni a nagyközönség előtt. Féléves itt tartózkodásom során igyekszem megfigyelni, vajon tényleg sikerül-e neki.

Az első benyomás – a Toulouse-Lautrec kiállítás

Aki szereti a századvégi Párizs hangulatát, annak ezt a programot mindenképpen ajánlom. Toulouse-Lautrec-t én eddig csak a Moulin Rouge című filmből ismertem, de bíztam benne, hogy képeiben megtalálom ugyanazt a bohém életet, amely a filmben úgy megragadott. A kiállítás címe, Der intime Blick, igen találó. Sokat sejtet abból a színekben, érzelmekben gazdag és szexuálisan túlfűtött művészetből, amelyet a festő magáénak tudhat. Meglepetésemre azonban Toulouse-Lautrec képei ennél szélesebb témakört ölelnek fel.
tovább a cikk folytatására »

Cikket írni Törökországról? Azt gondoltam egyszerű lesz, elolvasom az útinaplóm, ami augusztus 4-e óta hever egy óriási kupac HVG alatt, és beszúrok pár izgalmasabb, de még publikusnak tekinthető részletet… Elolvastam, és teljesen tanácstalan vagyok. Több száz oldalt írtam a 3 és fél hét alatt, ami egy gazdmatostól nem rossz teljesítmény! Arról meséljek, amit láttam, amit átéltem, amit éreztem, arról ami megdöbbentett, vagy arról ami lenyűgözött? Talán a városok, tengerpartok, emberek, buszok, ételek, beszélgetések, mecsetek hangulatát kellene valahogy megragadnom, de hogyan…

Július 11-e, Isztambul
Épp a Konyali étterem előtti füves részen ücsörgök a Topkapi Palotában, a hátam egy fának döntve, mellettem egy hideg ásványvíz, és pár perce még egy sült rizspudingot eszegettem a szorosra néző teraszon. Ma egyedül vágtam neki a városnak, mert a fiúk nem tudtak időben felkelni a tegnapi koncert után (ami talán a törökösített rock kategóriába eshetne).
10-kor az Istikal Caddesin megvettem a szokásos reggeli börököt és az ayront, majd átsétálva a hídon, viszonozva a horgászok merhabáját, mint minden reggel beugrottam az Új Mecsetbe, és a lábszagtól ájuldozva csodáltam a török élet elidegeníthetetlen részét képező vallási elvakultságot.

Nem próbáltam leplezni turista mivoltom, úgy is lehetetlen lett volna, vállaltam, hogy egy útikönyvet szorongatva és a térképet böngészve egy gyámoltalan, elveszett, hajadon (!), szerencsétlen európai nőnek tűnök. Néha kértem útbaigazítást, és sokszor kérdés nélkül is megpróbáltak „segíteni”. Nem hagytam…
tovább a cikk folytatására »

Január 13.

Az új esztendő a Dávid szobortól (Piazza della Signorina, Firenze) 20 méterre ért minket egy “vudkától” ünneplő erasmusos lengyel lánycsapat, két magyar (lakótársam és én) társaságában. Az olaszok szilvesztere gyakorlatilag a 10 órától hajnali 4-ig az utcán mászkálásból áll, 10-től éjfélig nincs más program (a koncertek éjfélkor kezdődnek) mint azt az ipari mennyiségű és minőségű petárda- és tűzijáték-állományt elhasználni, amit összevásárolnak. Természetesen megvan mindennek az ára, ez nem a biztonságról híres, 2 évvel ezelőtt nagyon örültek, hogy nem volt halálos áldozata a szilveszternek, idén sajnos megint volt. Éjfélkor pezsgőeső következik, ami konkrétan nedves utakat, sőt pocsolyákat jelent. tovább a cikk folytatására »

November 30.

Délután fel 5-kor egy indián telefonközpontban lefixáltunk egy milánói hétvégét egy ismerősömmel. Az indian phone center azonban megérdemli, hogy bemutassam, mert minden olasz városban van legalább egy belőle, az indian időnként lehet african is. A lényeg, hogy a bevándorlók haza telefonálási illetve internetezési igényeit elégíti ki, általában az adott kultúra zenéjével és szokásaival. A múlt héten pl. egy afrikai srác 5 körül lévén leterítette az imaszőnyegét a hely közepére, és Mekka felé fordulva imádkozni kezdett.

A változatosság kedvéért most is szakadt az eső, bár Milánó nemcsak a divat, hanem a kellemetlen idő egyik központja is. Ezért csütörtökön Veneto régió felé vettük az irányt, hátha oda nem követ a fekete felhő, de igen. Az Arena pedig, ami nyilván kisebb, mint a Colosseum, de épebben megmaradt és én jobban el tudom képzelni az ottani spectaculumokat, CSAK aznap zárva volt. Úgyhogy megkerestük Júlia erkélyét (olaszul Giulietta), megfogdostuk az udvarban található szobor mellét, amely a hagyomány szerint szerencsét hoz… tovább a cikk folytatására »

Isztambul… Boszporusz… Anatólia… esetleg kurdok és persze az elmaradhatatlan EU-csatlakozás. Miután már elhessegettük a kálvini kebab nyújtotta gasztronómiai élvezetek hívogató képét, ezek azok a kulcsfogalmak, amelyek Törökország neve hallatán eszünkbe jutnak. Történelmi vetületet adván a dolognak felötlik Nándorfehérvár, Mohács és még egy sereg jeles esemény, melyek valahol a karlócai békénél véget érnek, és a sort jobb esetben még a Kossuth-emigrációval – kütahyai alkotmánnyal fejelhetjük meg.

Törökország az első világháború végével kilép a magyar közönség látóköréből (javarészt azért, mert a történelemtankönyvek Mustafa Kemal rövid méltatása után itt befejezik a téma taglalását), s megmarad a turistalátványosságok és kurd terroristák hazájának.
Pedig – nem várt fordulatként – a kép ennél jóval összetettebb, s érdemes néhány szót szólni (természetesen a teljesség igénye nélkül) a ma Törökországáról, s tisztában lenni néhány dologgal, mielőtt még diszkriminálnánk mind a nyári utazásaink célországai, mind a lehetséges EU-tagországok közül. tovább a cikk folytatására »

November 22.

Milyen is volt Róma? Megvan az az előnye is, hogy minden út oda vezet, ezért nem kell elmagyarázni, hogy hol van, miről híres, másrészt csak 4 órára van Pisától, ami egy olyan regionális vonattal (legalsó kategória árban és minőségben is), ami az otthoni IC-ket teljes testhosszal veri, nem is sok.

Az időjárás gyönyörű volt, attól eltekintve, hogy a három napból kettőn 90%-ban esett az eső, míg azon a napon, amikor csak délután eredt el, a napos időszakban a vatikáni múzeumban voltunk…

A Szent Péter bazilikához vezető sorban találkoztunk egy olyan találmánnyal, ami megerősít abban, hogy nyitott szemmel kell turistáskodni. Ugyanis odavágódott hozzánk egy megnyerő fiatalember és olyan exkluzív ajánlatot prezentált, mint még senki más: 30 euróért bevisz a Szent Péter bazilikába (ingyenes a bejárás), bevisz a Vatikáni Múzeumba és a Sixtusi Kápolnába (a kettő egy helyen van, diákjegy: 8 €) és még angol nyelven idegenvezetést is kapunk, a sorból is kiállhatunk, amúgy meg rohanjunk, mert 15.30kor bezár a múzeum. tovább a cikk folytatására »

1. A virágárus lányok és öreg nénik Magyarországon, itt fiatal pakisztáni férfiak. És agresszívak.
2. A focimeccsre több tízezer ember megy ki, nem pedig pár múltba révedő szurkoló.
3. Az olaszok később kelnek (munkakezdés 9:30) és később fekszenek (éjfél után).
4. Bármilyen diplomával Doktornak szólítanak.
5. Az általános iskolai tanárok is Professzorok.
6. Később van az ebéd (fél egy, egy körül a fél tizenkettő helyett) és simán eltart egy órát, negyedóra alatt benyomják a kaját, de aztán háromnegyed órát beszélgetnek az asztalnál.
7. A munkahelyi étkezőben felszolgálnak sört és a munkatársak isznak is pizza mellé.
8. A caldo az nem hideg (cold), hanem meleg. tovább a cikk folytatására »

Mindig szívesen megyek el egy olyan városba, ahol a történelmi emlékek jobban megmaradtak, ezért megtapasztalhatom a város egykori hangulatát. Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy az időt visszaforgatva láthatom az ott élő embereket. Ezáltal az ő bölcsességüket és tapasztalataikat is magamba szívom. Persze ez csak képzelgés. De azért jól esik.

Ezt lehet érezni Krakkóban is. Bár erre az egyik legmegfelelőbb hely a városon belül a főtér lenne, azonban a turisták és az árusok zaja és kavalkádja miatt itt nem nyílik lehetőség az álmodozásra. Ekkor az ember befordul valamelyik csöndes kis utcába, ahol jobban kettesben maradhat a várossal. (Persze ehhez el kellett szakadni a többiektől is.) Ilyenkor párbeszédbe kezd a város és a képzeletem. Én magam pedig csöndesen hallgatom.

Rengeteg ember lépkedhetett itt, ment a pékhez, munkába, orvoshoz. Én pedig egy másik városból és országból jöttem, hogy ezalatt a pár nap alatt megfejtsek az egykor és a most itt élő emberek életéből valamit. tovább a cikk folytatására »