Posts Tagged ‘beszámoló’

Brothel…He is happy there, especially when he works there. […] Toulouse-Lautrec is not a client but belongs to the house. „Models are like dry tinder”, he said, „these here are alive…I do not dare to pay them the same 100 sous per session I give to models, and yet… God knows, they are worth it.”
Thadée Natanson, 1951.

Bár rajongónak legkevésbé sem mondanám magam, néha azért szeretek megnézni egy-egy kiállítást. Linzben viszont nehéz úgy élni, hogy ügyet sem vetek a programok plakátjaira. 2009-ben Európa Kulturális fővárosaként a Duna menti iparváros ugyanis új jelmezt öltött magára. Inkább műkedvelőként, s nem pedig ipari óriásként akar tetszelegni a nagyközönség előtt. Féléves itt tartózkodásom során igyekszem megfigyelni, vajon tényleg sikerül-e neki.

Az első benyomás – a Toulouse-Lautrec kiállítás

Aki szereti a századvégi Párizs hangulatát, annak ezt a programot mindenképpen ajánlom. Toulouse-Lautrec-t én eddig csak a Moulin Rouge című filmből ismertem, de bíztam benne, hogy képeiben megtalálom ugyanazt a bohém életet, amely a filmben úgy megragadott. A kiállítás címe, Der intime Blick, igen találó. Sokat sejtet abból a színekben, érzelmekben gazdag és szexuálisan túlfűtött művészetből, amelyet a festő magáénak tudhat. Meglepetésemre azonban Toulouse-Lautrec képei ennél szélesebb témakört ölelnek fel.
tovább a cikk folytatására »

Cikket írni Törökországról? Azt gondoltam egyszerű lesz, elolvasom az útinaplóm, ami augusztus 4-e óta hever egy óriási kupac HVG alatt, és beszúrok pár izgalmasabb, de még publikusnak tekinthető részletet… Elolvastam, és teljesen tanácstalan vagyok. Több száz oldalt írtam a 3 és fél hét alatt, ami egy gazdmatostól nem rossz teljesítmény! Arról meséljek, amit láttam, amit átéltem, amit éreztem, arról ami megdöbbentett, vagy arról ami lenyűgözött? Talán a városok, tengerpartok, emberek, buszok, ételek, beszélgetések, mecsetek hangulatát kellene valahogy megragadnom, de hogyan…

Július 11-e, Isztambul
Épp a Konyali étterem előtti füves részen ücsörgök a Topkapi Palotában, a hátam egy fának döntve, mellettem egy hideg ásványvíz, és pár perce még egy sült rizspudingot eszegettem a szorosra néző teraszon. Ma egyedül vágtam neki a városnak, mert a fiúk nem tudtak időben felkelni a tegnapi koncert után (ami talán a törökösített rock kategóriába eshetne).
10-kor az Istikal Caddesin megvettem a szokásos reggeli börököt és az ayront, majd átsétálva a hídon, viszonozva a horgászok merhabáját, mint minden reggel beugrottam az Új Mecsetbe, és a lábszagtól ájuldozva csodáltam a török élet elidegeníthetetlen részét képező vallási elvakultságot.

Nem próbáltam leplezni turista mivoltom, úgy is lehetetlen lett volna, vállaltam, hogy egy útikönyvet szorongatva és a térképet böngészve egy gyámoltalan, elveszett, hajadon (!), szerencsétlen európai nőnek tűnök. Néha kértem útbaigazítást, és sokszor kérdés nélkül is megpróbáltak „segíteni”. Nem hagytam…
tovább a cikk folytatására »

Mindig szívesen megyek el egy olyan városba, ahol a történelmi emlékek jobban megmaradtak, ezért megtapasztalhatom a város egykori hangulatát. Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy az időt visszaforgatva láthatom az ott élő embereket. Ezáltal az ő bölcsességüket és tapasztalataikat is magamba szívom. Persze ez csak képzelgés. De azért jól esik.

Ezt lehet érezni Krakkóban is. Bár erre az egyik legmegfelelőbb hely a városon belül a főtér lenne, azonban a turisták és az árusok zaja és kavalkádja miatt itt nem nyílik lehetőség az álmodozásra. Ekkor az ember befordul valamelyik csöndes kis utcába, ahol jobban kettesben maradhat a várossal. (Persze ehhez el kellett szakadni a többiektől is.) Ilyenkor párbeszédbe kezd a város és a képzeletem. Én magam pedig csöndesen hallgatom.

Rengeteg ember lépkedhetett itt, ment a pékhez, munkába, orvoshoz. Én pedig egy másik városból és országból jöttem, hogy ezalatt a pár nap alatt megfejtsek az egykor és a most itt élő emberek életéből valamit. tovább a cikk folytatására »