…egy díjról, a szabadságról és a terveiről

Gergő, Collegiumunk igazgatóhelyettese ez év novemberében azon tíz fiatal tehetség között foglalhatott helyet, akiknek a köznevelés területén kifejtett áldozatos munkáját Junior Prima Díjjal ismerték el. Ennek apropóján kérdeztem őt, s miközben lebilincselve hallgattam gondolatait a mai oktatás helyzetéről és a szabadságról – közben fel sem fogtam, hogy pár héten belül már búcsúznunk kell. Ám szívből remélem, hogy valóban nem örökre.

„2003 decembere óta a Mathias Corvinus Collegium igazgatóhelyettese […] Szigorúan szakmai alapú nevelőmunkájának eredményeképpen a kisközösségek és a nemzet iránt elkötelezett, azért tenni akaró, európai színvonalú szakmai ismeretekkel rendelkező fiatalok kerülnek ki a Collegium falai közül. Gergely a díjat az utóbbi évek során az oktatás és képzés területén nyújtott szakmai munkájának eredményeképpen érdemelte ki.”

/Részlet a Junior Prima Díj 2008 Magyar oktatás és köznevelés kategóriájában díjazott Deli Gergely bemutatásából/

Téged ki jelölt a Junior Prima Díjra?

Engem Várszegi Asztrik jelölt, aki egy másik alapítványból ismer közelebbről, ahol a Mathias Corvinus Collegiumon kívül dolgozom. Ez a Bencés Alapítvány, amely a Tihanyinál jóval kisebb. Mi szervezzük minden évben a Bencés Bált, amely egy nagy jótékonysági esemény. Mára elég rangos társadalmi eseménnyé nőtte ki magát, az Operabál után ez a legnagyobb ültetett bál. Minden bejövő forintot jótékonysági célra fordítunk.
Elég sokat dolgozunk itt együtt a Bencés renddel, így Asztrik atyával is. Tehát amikor ő, Prima Primissima díjasként jelölhetett valakit a Junior díjra, minket kérdezett meg. A barátaim engem ajánlottak. Bár ekkorra már mindenki más a bencés fiatalok közül, aki az oktatás területén tevékenykedik, már elment külföldre.
A jelölés még tavaly megtörtént. De ekkor nem kerültem be a díjazottak közé, egy ponttal maradtam le. Idén viszont fenntartották a jelölést, én azonban erről nem tudtam. Így mikor kaptam a hívást Hamburgban, hogy idén nyertem, az nagyon nagy meglepetés volt.

Te nem gondoltál arra, hogy külföldre mész?

De, csak ez nagyon nehéz. Az akadémiai pálya mindenhol egy nagyon szűk terület. Külföldön is hatalmas harc megy érte, főleg ott, ahol anyagilag is megbecsülik. Nehéz kimenni, pontosabban nehéz kimenni jó helyre. De már megfordult a fejemben és próbálkozni is fogok.

Az itteni munkáddal elégedett vagy?

Azért hagyom abba, mert már nem vagyok vele elégedett. Sajnos most nagyon sok sebből vérzik a Collegium rendszere. Ugyan már nagyon sokat gondolkoztam róla, de én most nem tudok megfelelő mennyiségű energiát belefektetni. Abbahagyom, mert már nem tudtam lelkiismeretesen végezni azt, amit itt kellett volna. Elfáradtam.
Az elején nagy erőbedobással csináltam és volt is egy felszálló ága a közös munkánknak. Akkor sok mindennel meg is voltam elégedve. A Collegium is sok mindent elért, de ma már nincsen bennem olyan lendület, ami most főként az egyetemi program reformjához kellene. Úgy éreztem, ehhez új ember kell, mert én már nem tudom vállalni. Az utódom egy külsős, Szalai Zoltán lesz, akit majd hamarosan nektek is be fogunk mutatni.

Most merre felé indulsz el?

Egyelőre most a másik munkámat hagyom meg biztos pontnak. Győrben vagyok egyetemi tanársegéd. Azért szerencsés ez a hely, mert egy héten másfél napot foglal le az életemből, így elég komoly szabadságot enged. Teljesen én oszthatom be a munkaidőmet, az órák kivételével. A szabadság pedig nekem nagyon fontos, ezért is választottam az akadémiai pályát, hiába hogy jóval alacsonyabbak a kereseti lehetőségek Magyarországon. De nekem ez a szabadság nagyon sokat ér és pótolja ezt a hiányt.
Egyébként nagyon szeretek oktatni. Győrben azért is jó, mert kis egyetem, kevesen vannak egy órán, általában 10-15 fő. Ugyan nem a legtehetségesebb diákok vannak ott, de nagyon szorgalmasak és a jogban hosszú távon ez bizonyos értelemben fontosabb, mint hogy valakinek jó képességei vannak. A jog nem ragad csak úgy az emberre, nagy figyelem kell hozzá és le kell ülni tanulni. Nagyon ritkán mutatkozik meg, ha valaki tehetséges benne, inkább a szorgalom számít. Persze az igazán zseniális jogtudósoknál a tudományos és gyakorlati életben is megmutatkozik tehetségük, de nagyon kevés embernek van arra lehetősége, hogy ezt megvillantsa. A gyakorlati jogi munkák többsége ugyanis rutin munka.

Amikor joghallgatónak jelentkeztél gondoltad volna, hogy az oktatás területén maradsz majd?

Igazából nem. Pont azért mentem jogásznak, mert a földtől elrugaszkodott embernek ismertem magam. Nagyon érdekelt a filozófia és a pszichológia. Filozófiából OKTV-ztem is, pszichológiai felvételire pedig készültem is. Akkor még külön felvételi volt, az óvónőképzők pszichológiai tankönyveiből kellett tanulni. A jungi pszichológia nagyon megérintett.
Tudtam, hogy én egy nagyon elméleti alapról indulok és egy „őrült”, idealisztikus képem van a világról. Gondoltam, a jogi egyetem éppen azért lenne jó, mert olyan képességeimet fejlesztené, amelyek még nem annyira erősek. Például a gyakorlati érzék, földhöz ragadtság. És ez bejött. Csak nem biztos, hogy ez volt a jó választás.
A gimnáziumban az volt az elképzelésem, hogy egy teljes embert képzek magamból. Próbáltam jól tanulni, de nem csak azokból a tárgyakból, amelyek érdekeltek, hanem matekból, fizikából és kémiából is – a történelem és a magyar mellett, ami kellett a felvételihez. Így próbáltam megteremteni magamban egy teljességet szakmailag. Mellette pedig sportoltam, nagyon intenzíven. Könnyű atletizáltam, hogy legyen ennek az egésznek egy fizikai oldala is. Minderre pedig nagyon jól megvolt a lehetőség Pannonhalmán. Jó tanárok voltak és mellette erős volt az atlétika is, a várkörökkel. Jártam versenyekre és tartottam egy időben atlétikából az iskolai rekordot is.
De mindez az egyetem alatt széthullott. Sajnos a sport nagyon kimaradt az életemből, ezt tényleg nagyon sajnálom. A jogi egyetemen ezt nem nagyon forszírozzák.
Másrészt azért mentem jogra, mert volt egy családi hagyomány is. Nagyapám mindkét részről jogász volt, egyikük ügyész, másikuk vállalati jogtanácsos. Anyai részről pedig még több jogász is volt a családban. Dehogy mi az a jog, azért azt nem nagyon tudtam. Mi még nem voltunk annyira tudatosak a felvételinél, mint manapság a fiatalok. S mivel régen nem is volt ennyi szak, mindenki a klasszikus pályákra ment. Pannonhalmáról pedig nem volt szokás új szakokat választani, így az alternatívákat sem ismertem jól.
Mai fejjel egyébként közgázra mennék, az szinte biztos.

Ilyen beállítottsággal?

Igen. Pont a szabadság miatt. A jog nagyon lefoglalja az embert, nagyon sok energiáját leköti, gyakran feleslegesen. Ha még hasznos lenne, azt mondanám, megéri. Ráadásul borzasztóan alacsony szinten oktatnak, még az ELTÉ-n is, ami az ország legjobb jogi kara. Egy-két kiemelkedő tanár heroikus teljesítményén múlik, hogy néhány értelmes dolgot is lehet tanulni.
Ebbe belefárad az ember, én legalábbis belefáradtam. A harmadik évtől úgy nyomtam már végig, hogy igazából nem sok fantáziát láttam már benne. Igyekeztem a lehető legkisebb energia befektetéssel a lehető legnagyobb eredményt elérni. Ez meg is látszott az eredményeimen.
Másodiktól pedig már úgy csináltam az egyetemet, hogy elkezdtem egy újságnak fordítani. Ez egy gazdasági magazin volt, amelytől később már mint vezető-szerkesztő jöttem el. Ez azért sok energiámat lefoglalta.
Negyediktől már dolgoztam itt a Titkárságon is. Az államvizsgákat is úgy csináltam végig, hogy reggel nyolctól délután egyig, kettőig itt dolgoztam és utána mentem tanulni a vizsgákra.
Azért az egyetemen is próbáltam a pozitív lehetőségeket kihasználni, ezt mindenki másnak is nagyon ajánlom. Így menjetek külföldre, ez muszáj. Erasmusszal, CEMS-szel vagy bármivel, amivel tudok. Minél többször. Magyarországon nagyon kevés az olyan egyetem, ahol érdemes maradni. Ha az ember külföldi barátokat szerez, már megérte. De kint láthatja azt is, hogy ott milyen modellek vannak, hogyan oktatnak, mit követelnek. Olyan jogász ismerősöm is van, aki szintén utálta ezt az itthoni képzést, kiment Németországba és azt annyira megszerette, hogy most ott oktat.
A jogtudomány amúgy nagyon csodálatos dolog, csak ez nem tűnik ki a hazai oktatásból.

Nem is voltak olyan tanáraid, akiknél ezt érezted volna?

De, persze. Volt egy-két óra, amit nagyon szerettem. A Római jogi Tanszéken például volt egy fiatal oktató, akinél római jogi szövegek olvasását tanultam az első két évben. Ő nagyon felkészült, teológiai ismeretekkel is rendelkező tanár volt. Ugyanígy a német jogi szaknyelvi órákat is nagyon szerettem. A pszichológia jogászok iránt pedig a korábbi érdeklődésem miatt fordultam.
A nagy tanár-élményeim amúgy a doktori iskolában jöttek. A Pázmány doktori iskolájában fantasztikus tanáregyéniségeket ismerhettem meg.

Például kiket?

Például Péteri Zoltánt. Én még Gáspárdy tanár urat is ismerhettem. Ő is egy fantasztikus ember volt, hatalmas szaktudású és nagyon jó tanár.

Mivel foglalkozol a doktori iskolában?

Egy összehasonlító jogi témám van, a jó erkölcs tilalmába ütköző jogügyletekkel foglalkozom. Egyrészt történeti, másrészt összehasonlító jogi oldalról közelítem meg. Előbbi azt jelenti, hogy a római jogban is igyekeztem ezt a témát kikutatni, a középkori jogi forrásokkal együtt. Utóbbi pedig egy hatályos rész, ahol a francia, német és magyar szabályozást hasonlítom össze.

Mikor szeretnéd befejezni?

Most januárra tervezem, már 70 százalékos készültségen áll a dolgozatom. Így jövőre már szeretném megszerezni a doktori fokozatot.

Most, hogy innen elmész, ezeket a munkáidat szeretnéd folytatni?

Igen, a tanári állást biztos, hogy megtartom. De próbálok külföldre is elmenni. Ha ez nem sikerült, akkor szeretnék kicsit a szakmában dolgozni. Mivel történeti tárgyakat tanítok, római jogot, nagyon érzem, hogy már felejtem a hatályos jogi szabályozást. Látom, hogy az oktatás érdekességét, színvonalát emelné, ha tudnám a római jogi intézményeket a hatályos jogi megoldásokhoz kapcsolni. Habár sokfelé voltam szakmai gyakorlaton, de azért úgy gondolom más az, ha az ember már az irodában dolgozik.
Hosszú távon pedig biztos, hogy a non-profit szféra, ahol szeretnék dolgozni. Az is elképzelhető, hogy egy idő után visszajövök ide a Collegiumba. Azért nem szeretnék minden kapcsolatot megszakítani a Collegiummal, rendes alumnusként szeretnék még itt maradni.

Ha most elképzelnéd, tíz év múltán hogyan látnád magadat?

Legszívesebben egyetemi oktatóként látnám magamat, valamelyik külföldi egyetemen.

S melyik nyelvterületen?

Német vagy angol. De igazából az angol nyelvterület elég tág megfogalmazás, mert angolul oktatnak már a Távol-Keleten, Dél-Afrikában és Dél-Amerika egyes országaiban is. Szóval ez nemcsak az USÁ-t vagy Kanadát jelenti, hanem nagyon sok mást is.
Vagy még úgy tudom elképzelni magam, hogy egy fejlődő országban, egy karitatív szervezetnél dolgozom.

Jogászként tudnál többet adni egy társadalmi szervezetnek, vagy az eddigi tapasztalataid, a beállítottságod az, ami a non-profit szférához köt?

Hát, a non-profit szférában jól jön, ha valaki jogász, mert például egy átlagos magyar szervezet ritkán tud egy jogászt megfizetni. Ha viszont nemzetközi szinten nézzük, előbbinek nincsen túl sok jelentősége. Amit ugyanis az alapképzésben kapunk, az egy használhatatlan tudás. Az Erasmusos félévem alatt Koppenhágában például arról jóval többet tanultam, hogy a fejlődő országoknak hogyan kell segítséget nyújtani, mint itthon. Ugyanakkor nagy nemzetközi szervezeteknél igen komoly jogi munka folyik. Ehhez tehát meg kell szerezni a szükséges tudást.

Ezt hol tehetjük meg?

Külföldön van lehetőség erre, specializálódva az osztott rendszerű képzésben. Sok területről el lehet jutni a non-profit szférába, vagy az olyan –a magyar jogászoknak még ezoterikusnak tűnő jogterületre-, mint a sportjog.

Szabad firtatnom a családi állapotodat is?

Kapcsolatban vagyok, most már több, mint három éve. Barátnőm jelenleg kint tanul Dániában, egy neki való szakon, multimédia designe-on. Még nem tudom, hogyan juthatnék ki hozzá, de az is lehet, hogy együtt nézünk egy helyet külföldön, vagy hazajövünk. De ez utóbbit szeretném most legkevésbé.

Még a bencés éveidre visszatekintve: volt ott valaki, aki mély nyomot hagyott benned, esetleg máig a példaképed?

Volt, igen, több ember is. De nem igazán példaképeim ők, hanem nagy hatással voltak rám. Így Csóka Gáspár atya, aki történelmet tanított nekünk. A Pannonhalmi Levéltárnak is ő a vezetője. Nagyon tetszett az a világ, amelyben ő dolgozik és tetszett a történelemfelfogása is. Az órái is jók voltak, mindig nagyra tartottam az emberi tartását és hogy véleményéhez mindig tartotta magát. Néhány tanácsát igyekeztem betartani, de voltak olyan életvezetési tanácsai is, amelyeket viszont nem tudtam betartani. Ő például azt mondta, hogy egy férfi 25 év alatt még ne menjen háztűznézőbe☺. Néhány szerelmi krízis során eszembe jutott ez és valahol igazat is adok neki, hogy nagyon sok sebet ejt a felkészületlenségünk. Főleg a fiúké egy komoly kapcsolatban. Ezért mondhatta ő a 25 évet, amely egyébként a római jogban is a felnőttség korhatára volt, bár nem tudom, hogy ezt ő tudta-e.
Ő segített abban is, hogy megtanultam valamennyire okleveleket és kódexeket olvasni. Ez például elkerülhetetlen volt a mostani kutatásomnál is.

Merre jártál kutatásaid során? Hamburgba is emiatt mentél?

Igen. Sokfelé sikerült eljutnom. Hosszabb ideig voltam Münchenben, ahol az olimpiai faluban laktam. Nem messze attól a helytől, ahol az izraeli sportolókat túszul ejtették. Voltam Pisában is, itt nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó a pisai egyetem, sok középkori anyaguk van. A nyáron pedig Párizsban voltam és ott egy jog-összehasonlító intézetben dolgoztam. Legutoljára pedig Hamburgban jártam, ami szintén egy nagyon jó hely volt.

Kinek a segítségével tehetted meg mindezt?

Tagja vagyok egy kutatócsoportnak, ők küldtek ki Münchenbe és Pisába. Párizsba Péteri professzor úron keresztül jutottam ki, Hamburgba pedig magam pályáztam.
Emellett volt néhány rövidebb tartózkodásom is. A legszebb Szicíliában volt, amikor Katániában töltöttem egy hetet egy római jogi világkongresszuson. Ez fantasztikus élmény volt.

A karácsonyt hol töltöd?

Karácsonykor a családdal leszek.

Pécsett?

Nem. Pécsi születésű vagyok, de a szüleim már Bátorterenyén élnek. Velük leszek Szenteste, másnap pedig együtt karácsonyozom a barátnőmmel.

Akkor kellemes ünnepeket kívánok és köszönöm a beszélgetést!

Én is nagyon szépen köszönöm! Békés karácsonyt és boldog új kívánok Nektek!