Brothel…He is happy there, especially when he works there. […] Toulouse-Lautrec is not a client but belongs to the house. „Models are like dry tinder”, he said, „these here are alive…I do not dare to pay them the same 100 sous per session I give to models, and yet… God knows, they are worth it.”
Thadée Natanson, 1951.

Bár rajongónak legkevésbé sem mondanám magam, néha azért szeretek megnézni egy-egy kiállítást. Linzben viszont nehéz úgy élni, hogy ügyet sem vetek a programok plakátjaira. 2009-ben Európa Kulturális fővárosaként a Duna menti iparváros ugyanis új jelmezt öltött magára. Inkább műkedvelőként, s nem pedig ipari óriásként akar tetszelegni a nagyközönség előtt. Féléves itt tartózkodásom során igyekszem megfigyelni, vajon tényleg sikerül-e neki.

Az első benyomás – a Toulouse-Lautrec kiállítás

Aki szereti a századvégi Párizs hangulatát, annak ezt a programot mindenképpen ajánlom. Toulouse-Lautrec-t én eddig csak a Moulin Rouge című filmből ismertem, de bíztam benne, hogy képeiben megtalálom ugyanazt a bohém életet, amely a filmben úgy megragadott. A kiállítás címe, Der intime Blick, igen találó. Sokat sejtet abból a színekben, érzelmekben gazdag és szexuálisan túlfűtött művészetből, amelyet a festő magáénak tudhat. Meglepetésemre azonban Toulouse-Lautrec képei ennél szélesebb témakört ölelnek fel.

Először is megismerhetik a látogatók azt a környezetet, amelyből a festő Párizsba érkezett. Grófi családban született, Albiban. Testi fogyatékossága miatt azonban mégis kívülálló maradt saját társadalmi körén. A Montmartre-ra való költözésével pedig véglegessé vált a szakítás. Első képei az otthoni környezetről vagy tájképek, vagy egyedi portrék. Jellegzetes emberábrázolása azonban már itt is felfedezhető volt

A párizsi életben aztán rátalált saját világára. Az itt kiállított képeinek többsége a bordélyházak életét örökíti meg. Nőket, akik éppen kuncsaftra várnak, készülődnek, fésülködnek, vagy éppen egymást mulattatják. A szexualitás nyílt ábrázolása csupán néhány kép témáját adta.

Érdekes, ahogyan a festő elkapott egy-két pillantást… most mintha megelevenednének ezek a percek, s bennünket néznének a néhol kissé riadt tekintetek. Hátborzongató, hiszen nem mindennapos dolog, hogy az alvilág kel életre az előttünk álló festményeken. Prostituáltakkal, művészekkel.

Amit leginkább vártam, azok Toulouse-Lautrec plakátjai voltak. Jellegzetes, igazi bohém alkotásokról van szó. Némelyikkel talán ti is találkoztatok már.

1891-ben a Moulin Rouge-nak készített plakátot, amely után már hamar közismertté vált. Később aztán főként művészek jelentek meg poszterein, így Yvette Guilbert, Jane Avril, Aristide Bruant vagy Louise Weber (la Goulue). De találkozhatunk a kiállításon más, üzleteknek készített plakátokkal is.

Ugyan egy órát kellet várnom arra, hogy egyáltalán átléphessem a kiállító terem küszöbét, mégis úgy éreztem, ezért megérte türelmesnek lenni. Ha jól számoltam, akkor nyolc terem csak Toulouse-Lautrec munkáiról szólt. Mindenütt kellemes félhomályban, éppen hogy csak a képeket megvilágító erős fények között gyönyörködhettünk. Hát igen, a pompa megvolt, már csak a zene hiányzott.