Posts Tagged ‘kollégiumi kirándulás’

Mindig szívesen megyek el egy olyan városba, ahol a történelmi emlékek jobban megmaradtak, ezért megtapasztalhatom a város egykori hangulatát. Ilyenkor kicsit úgy érzem, hogy az időt visszaforgatva láthatom az ott élő embereket. Ezáltal az ő bölcsességüket és tapasztalataikat is magamba szívom. Persze ez csak képzelgés. De azért jól esik.
Ezt lehet érezni Krakkóban is. Bár erre az egyik legmegfelelőbb hely a városon belül a főtér lenne, azonban a turisták és az árusok zaja és kavalkádja miatt itt nem nyílik lehetőség az álmodozásra. Ekkor az ember befordul valamelyik csöndes kis utcába, ahol jobban kettesben maradhat a várossal. (Persze ehhez el kellett szakadni a többiektől is.) Ilyenkor párbeszédbe kezd a város és a képzeletem. Én magam pedig csöndesen hallgatom.
Rengeteg ember lépkedhetett itt, ment a pékhez, munkába, orvoshoz. Én pedig egy másik városból és országból jöttem, hogy ezalatt a pár nap alatt megfejtsek az egykor és a most itt élő emberek életéből valamit. tovább a cikk folytatására »