Posts Tagged ‘Linz’
Lassan a szemeszter végéhez érünk, így hát következzen egy összeállítás 2009 kulturális fővárosból, mindazokról az élményekről, amelyek leginkább megfogtak az elmúlt négy hónapban.
1. Dornröschen
Tschaikowsky Csipkerózsikája több mint egy tündérmese. A linzi balett társulat a Bruckner Orchesterrel karöltve egy csodálatos előadást készített ebből a remekműből. Egyedül azt sajnáltam, hogy a díszlet végig sötét volt – habár a jelmezek valamelyest ellensúlyozták ezt a komorságot.

2. Ars Electronica Center
Linz jövő kiállítása egy egész délutánra le tudja kötni a nagyérdeműt. Az Ars Electronica Center legtöbb érzékszervünket megmozgatva vonultatja fel az elmúlt évek feltalálóinak újításait. Többek között robotokat láthatunk, melyek küzül az egyik felismer téged, majd rád mosolyog vagy szomorú képet vág. Aztán egy műszerrel felvételeket tudnak készíteni a szemünk belsejéről – hátborzongató, de amellett, hogy érdekes találmányról van szó, igen hasznosnak is mondható az orvostudományban. Aztán ki lehetett próbálni a levegőben rajzolást 3 dimenziósan – tudom, ezt így elég nehéz elképzelni, inkább látni kell. S van még egy különleges képernyő is, amelyen számok úsznak el előttünk. Igazából ez tetszett a legjobban, mert ennek a játéknak az volt a lényege, hogy rá kellett csapni a számokra, s ha jól csináltuk, a szám kimerevedett előttünk, s megjelent alatta egy történet, az adott számhoz kapcsolódóan.
tovább a cikk folytatására »
Ugyan még csak április van, mégis egyre közeledünk 2010-hez, amikor az Európa Kulturális Fővárosa címet Pécs veszi át Linztől és Vilniustól. A következőkben a linzi vendégszeretetbe nyerhettek némi bepillantást, amely remélem a pécsieknek is jó tanulság lesz.

Megérkezés
A leggyakoribb, hogy a turisták vonattal érkeznek Linzbe, így a város gondoskodott arról, hogy már az első földet érésükkor is egy LINZ ’09 feliratba botoljanak. Felfestették ezt a bejárókra, aluljárókra, még a lábunk alá is, így semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy jó helyen járunk.
Info-dömping
Olyan nincs, hogy valaki itt egy programról lemarad, hiszen külön újságjuk van ez év alkalmából, s rengeteg brosúra és magazin, amelyek a tájékozódásban segítenek. Emellett egy Linz09 Infocenter és néhány belvárosi info-oszlop is útba igazít bennünket.

Linz09 Infocenter
Múzeumok, kiállítások
Ezekről majd később, az elkövetkező hetekben, hónapokban olvashattok. Mindenesetre az sokat elárul a linziekről, hogy felhúztak a Duna-partra két múzeumot, bővítik a Schloss-t és még néhány csarnokot és koncertközpontot is felvettek a térképre. tovább a cikk folytatására »
Brothel…He is happy there, especially when he works there. […] Toulouse-Lautrec is not a client but belongs to the house. „Models are like dry tinder”, he said, „these here are alive…I do not dare to pay them the same 100 sous per session I give to models, and yet… God knows, they are worth it.”
Thadée Natanson, 1951.
Bár rajongónak legkevésbé sem mondanám magam, néha azért szeretek megnézni egy-egy kiállítást. Linzben viszont nehéz úgy élni, hogy ügyet sem vetek a programok plakátjaira. 2009-ben Európa Kulturális fővárosaként a Duna menti iparváros ugyanis új jelmezt öltött magára. Inkább műkedvelőként, s nem pedig ipari óriásként akar tetszelegni a nagyközönség előtt. Féléves itt tartózkodásom során igyekszem megfigyelni, vajon tényleg sikerül-e neki.
Az első benyomás – a Toulouse-Lautrec kiállítás
Aki szereti a századvégi Párizs hangulatát, annak ezt a programot mindenképpen ajánlom. Toulouse-Lautrec-t én eddig csak a Moulin Rouge című filmből ismertem, de bíztam benne, hogy képeiben megtalálom ugyanazt a bohém életet, amely a filmben úgy megragadott. A kiállítás címe, Der intime Blick, igen találó. Sokat sejtet abból a színekben, érzelmekben gazdag és szexuálisan túlfűtött művészetből, amelyet a festő magáénak tudhat. Meglepetésemre azonban Toulouse-Lautrec képei ennél szélesebb témakört ölelnek fel.
tovább a cikk folytatására »
