1. Dornröschen

Tschaikowsky Csipkerózsikája több mint egy tündérmese. A linzi balett társulat a Bruckner Orchesterrel karöltve egy csodálatos előadást készített ebből a remekműből. Egyedül azt sajnáltam, hogy a díszlet végig sötét volt – habár a jelmezek valamelyest ellensúlyozták ezt a komorságot.

2. Ars Electronica Center

Linz jövő kiállítása egy egész délutánra le tudja kötni a nagyérdeműt. Az Ars Electronica Center legtöbb érzékszervünket megmozgatva vonultatja fel az elmúlt évek feltalálóinak újításait. Többek között robotokat láthatunk, melyek küzül az egyik felismer téged, majd rád mosolyog vagy szomorú képet vág. Aztán egy műszerrel felvételeket tudnak készíteni a szemünk belsejéről – hátborzongató, de amellett, hogy érdekes találmányról van szó, igen hasznosnak is mondható az orvostudományban. Aztán ki lehetett próbálni a levegőben rajzolást 3 dimenziósan – tudom, ezt így elég nehéz elképzelni, inkább látni kell. S van még egy különleges képernyő is, amelyen számok úsznak el előttünk. Igazából ez tetszett a legjobban, mert ennek a játéknak az volt a lényege, hogy rá kellett csapni a számokra, s ha jól csináltuk, a szám kimerevedett előttünk, s megjelent alatta egy történet, az adott számhoz kapcsolódóan.

3. Crossing Europe Filmfestival

Április végén egy egy hetes filmfesztivált tartottak a városban. A programon európai művészfilmek szerepeltek, melyek közül egyet nekem is lehetőségem volt megtekinteni. Ez egy török mozi volt, Selim Evci rendezésében, címe Iki Cizgi, vagyis Two Lines. A történet teljesen mai, Isztambulban játszódik, egy pár életéből mutat be pillanatképeket. A vetítés utáni beszélgetésen ott volt maga a rendező, s még egy segítője is, akik elmondták, mitől különleges a nekünk hétköznapinak tűnő történet. Az alapfelállás ugyanis az, hogy adott egy jó állásban lévő nő, saját lakással, autóval és egy fiatal, jóképű férfi, aki fotósként dolgozik, s gyakorlatilag a nő kitartottja. Törökországban ez új jelenség, így a film valójában tabukat feszeget. Csúcspontját pedig akkor éri el, amikor egy kunderai fordulattal a pár szerepjátékba kezd. A nő játssza az utcanőt, a férfi pedig végre a domináns pozícióba kerül. Annak ellenére, hogy ezzel elszabadulnak az indulatok, kettejük kapcsolatában nem törik össze semmi. Inkább az lesz nyilvánvalóvá, hogy már nincs közöttük olyan érték, szerelem vagy kötődés, amit elveszíthetnének.

4. IN SITU

Ha figyelmesen haladunk Linz belvárosában, a földön észrevehetünk felfestve néhány rövid történetet. Európa kulturális fővárosa tapasztalataim szerint máig küzd múltjával, ugyanis letagadhatatlan tény, hogy Hitler kedvenc városáról van szó. S most, hogy 2009-ben elnyerte ezt a megtisztelő EU-s címet, egyben azzá vált, amivé a Führer akarta tenni: kulturális központtá.
Így a forgalmasabb tereken, sétálóutcákon történeteket festetettek fel, amelyek mind az Anschlusst követő időszakhoz kapcsolódnak és a náci birodalom valódi oldalát mutatják be, konkrét, személyes történeteken keresztül.

5. Pöstlingberg

Aki magát már érett felnőttnek érzi, nyugodtan ugorjon át ezen a bejegyzésen. A következőkben ugyanis törpékről lesz szó, akik Linz legmagasabb hegyét, Pöstlinberget uralják. Utánakérdeztem, honnan jött a téma ehhez a hagyományosnak tűnő hegyhez és állítólag valamikor valóban kisemberek éltek ezen a helyen.
Persze, szerintem ezt annyira kell csak komolyan venni, minthogy a dachsteini barlangrendszer egy részét Mamut barlangnak nevezték el – azért, mert jól hangzik.

Pöstlingberget május utolsó hétvégéje óta egy városi vonattal közelíthetjük meg, amely Linz főteréről indul és a hegy tetején álló templom tövében áll meg. Innen csodálatos kilátás nyílik az egész városra, s ha szerencsénk van, akkor egészen az Alpokig elláthatunk.

Majd egy rövid sétával érkezünk meg a Grottenbahnhoz, amely már a mesék birodalmába vezet bennünket. Először a törpékhez visz, majd letesz egy földalatti városba, ahol mindenki szabadon barangolhat a mesékből ismert házak között.
Ha pedig mindez még nem volna elég: az itt élő őzekért és a friss hegyi levegőért már megéri vonatra szállnunk.

Megérkezés
A leggyakoribb, hogy a turisták vonattal érkeznek Linzbe, így a város gondoskodott arról, hogy már az első földet érésükkor is egy LINZ ’09 feliratba botoljanak. Felfestették ezt a bejárókra, aluljárókra, még a lábunk alá is, így semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy jó helyen járunk.

Info-dömping
Olyan nincs, hogy valaki itt egy programról lemarad, hiszen külön újságjuk van ez év alkalmából, s rengeteg brosúra és magazin, amelyek a tájékozódásban segítenek. Emellett egy Linz09 Infocenter és néhány belvárosi info-oszlop is útba igazít bennünket.

Linz09 Infocenter

Múzeumok, kiállítások
Ezekről majd később, az elkövetkező hetekben, hónapokban olvashattok. Mindenesetre az sokat elárul a linziekről, hogy felhúztak a Duna-partra két múzeumot, bővítik a Schloss-t és még néhány csarnokot és koncertközpontot is felvettek a térképre. Mivel csak pár hónapja érkeztem, nem mondanám biztosra, hogy mindegyik most épült. De annyi bizonyos, hogy a Schloss-t még nem fejezték be – bár csak ezt az egyet nem.

Ars Electronica Center Lentos Kunstmuseum

Színház, koncertek
E téren elfogult vagyok, mert rendelkezem egy olyan igazolvánnyal, amellyel ingyen nézhetek meg majd’ minden színházi eseményt: operát, operettet, balettot és színdarabot. A koncertekre is kedvezmény jár, bár néha az is ingyen van. Így ha még valaki nem tudja, hogy mit csináljon a következő félévben, még nem késő, hogy Linzbe jelentkezzen!

Egy kellemetlen emlék árnyékolja be csupán lelkesedésemet, mégpedig az alkalmazottak kommunikációja. S itt engedjetek meg egy kis kitérőt!

Sprechen Sie auf Englisch?
Az osztrákok első idegen nyelvként angolt tanulnak. Többen jól is beszélik, s lelkesek, amikor rádöbbennek, hogy turista vagyok és olyankor még egy német kérdésre is angolul válaszolnak. Az idősebbek azonban már kevésbé jók e téren, bár tisztelet a kivételnek. Ilyenkor csak az a lehetőség marad, hogy németül szólalok meg (szívás annak, aki nem tud). Így történt ez a színházban, az egyik vasúti információnál és egy Galériában is. Csakhogy ilyenkor elszabadul a pokol. Egy másodperc töredék része alatt rám zúdítanak egy csomó információt, többek között a választ is, s persze nem Hochdeutsch-ban, hanem a helyi dialektusban. Lassítani nem tudnak, s furán néznek rám, amikor jelzem nekik, hogy nem értem, mit mondanak. Ennél már csak az volt bosszantóbb, amikor a nevemet kellett megmondanom. Hát lebetűztem, s mindezek után közölte velem a hölgy, hogy ezt nem lehet kimondani.

Pub, étterem, kávézó
Hm. Próbáltam itt már jó pár éttermet és egyebeket, de jellegzetes osztrákot még nem. De azt hiszem, nem bennem van a hiba, ugyanis elvétve találni csak olyan vendéglátóhelyet Linzben, ami a helyieké lenne. A cukrászdák persze mások, abban a linziek éllovasok (Linzer), de minden egyébben hátul kullognak. Nos, eddig megfordultam már török, mexikói, olasz, görög és spanyol étteremben (mondjuk ez utóbbi Grazban volt). Kínaiban és ázsiaiban nem, mert azért jó néha mások hibájából tanulni. (A kínaitól hárman lettek rosszul, az ázsiaitól ketten. Engem ez már meggyőzött.)
Mondjuk az is igaz, hogy én lisztérzékenyként más szemszögből nézem az ételeket. S apropó. Az orvosom szerint, Ausztriában nem lehet gond ebből, mert ez egy kultúrország. Hát de, sajnos igen. S nem csak ebből a szempontból, de egyáltalán a figyelmesség, vendégközpontúság és egyéb kérdésekben is a magyarok sokkal, de sokkal jobbak a linzieknél!
Az egyik igazi osztrák kocsma, Further Stube, azonban figyelmet érdemel. A hely itt az egyetemnél, a város szélén található, a semmi közepén, így persze más mentalitást képvisel. Ha láttatok már alpesi Kneipe-t, akkor tudjátok, miről beszélek. Az étlapon rengeteg sör, néhány kevésbé jó osztrák bor és persze egy-két hazai étel. A kocsma kellős közepén pedig egy farönk, amelybe a tradíció szerint fél kézzel és a kalapács helyes végével, kissé már pityókásan szöget vernek. Viel Spaß!

Parkok, szabadidő
Linz ebben a kérdésben nagyon ott van – a város több mint 50 százaléka zöldterület. Kellemes parkok, egy gyönyörű botanikus kert és néhány domb várja az idelátogatókat. Azt meg kell jegyeznem, hogy bár iparvárosról van szó, a környezetvédelemre nagy hangsúlyt fektetnek. El is nyertek egy legtisztább iparvárosi címet, s amellett más beruházásokkal is igyekeznek erősíteni e téren (ld. Solar City).

Botanikus Kert és a Városi Népliget

S végül: Közlekedés és Fahrscheine, bitte!
Az osztrák alkalmazottakkal nem érdemes kekeckedni. Tudják mi a rend és azt be is vasalják rajtunk. Ha valakinek utazáskor nincs jegye, s rajtakapják, 50 euro és még a jegy árát is felszámolják. Ha egyszer bezárulnak a kombinó ajtajai, nincs visszaút, s aki kint maradt, az lemaradt. Még akkor is, ha emberünk csak szerencsétlenül a tömeg végére sodródott. Minden precízen, pontosan megtervezett: a megállóknál kijelző jelzi, mikor jön a busz, villamos, egyebek és jegyet mindenütt lehet venni, így nem lehet kifogásunk. Ami viszont külön öröm minden diák számára: márciustól már itt is járnak éjszakai villamosok.

Brothel…He is happy there, especially when he works there. […] Toulouse-Lautrec is not a client but belongs to the house. „Models are like dry tinder”, he said, „these here are alive…I do not dare to pay them the same 100 sous per session I give to models, and yet… God knows, they are worth it.”
Thadée Natanson, 1951.

Bár rajongónak legkevésbé sem mondanám magam, néha azért szeretek megnézni egy-egy kiállítást. Linzben viszont nehéz úgy élni, hogy ügyet sem vetek a programok plakátjaira. 2009-ben Európa Kulturális fővárosaként a Duna menti iparváros ugyanis új jelmezt öltött magára. Inkább műkedvelőként, s nem pedig ipari óriásként akar tetszelegni a nagyközönség előtt. Féléves itt tartózkodásom során igyekszem megfigyelni, vajon tényleg sikerül-e neki.

Az első benyomás – a Toulouse-Lautrec kiállítás

Aki szereti a századvégi Párizs hangulatát, annak ezt a programot mindenképpen ajánlom. Toulouse-Lautrec-t én eddig csak a Moulin Rouge című filmből ismertem, de bíztam benne, hogy képeiben megtalálom ugyanazt a bohém életet, amely a filmben úgy megragadott. A kiállítás címe, Der intime Blick, igen találó. Sokat sejtet abból a színekben, érzelmekben gazdag és szexuálisan túlfűtött művészetből, amelyet a festő magáénak tudhat. Meglepetésemre azonban Toulouse-Lautrec képei ennél szélesebb témakört ölelnek fel.

Először is megismerhetik a látogatók azt a környezetet, amelyből a festő Párizsba érkezett. Grófi családban született, Albiban. Testi fogyatékossága miatt azonban mégis kívülálló maradt saját társadalmi körén. A Montmartre-ra való költözésével pedig véglegessé vált a szakítás. Első képei az otthoni környezetről vagy tájképek, vagy egyedi portrék. Jellegzetes emberábrázolása azonban már itt is felfedezhető volt

A párizsi életben aztán rátalált saját világára. Az itt kiállított képeinek többsége a bordélyházak életét örökíti meg. Nőket, akik éppen kuncsaftra várnak, készülődnek, fésülködnek, vagy éppen egymást mulattatják. A szexualitás nyílt ábrázolása csupán néhány kép témáját adta.

Érdekes, ahogyan a festő elkapott egy-két pillantást… most mintha megelevenednének ezek a percek, s bennünket néznének a néhol kissé riadt tekintetek. Hátborzongató, hiszen nem mindennapos dolog, hogy az alvilág kel életre az előttünk álló festményeken. Prostituáltakkal, művészekkel.

Amit leginkább vártam, azok Toulouse-Lautrec plakátjai voltak. Jellegzetes, igazi bohém alkotásokról van szó. Némelyikkel talán ti is találkoztatok már.

1891-ben a Moulin Rouge-nak készített plakátot, amely után már hamar közismertté vált. Később aztán főként művészek jelentek meg poszterein, így Yvette Guilbert, Jane Avril, Aristide Bruant vagy Louise Weber (la Goulue). De találkozhatunk a kiállításon más, üzleteknek készített plakátokkal is.

Ugyan egy órát kellet várnom arra, hogy egyáltalán átléphessem a kiállító terem küszöbét, mégis úgy éreztem, ezért megérte türelmesnek lenni. Ha jól számoltam, akkor nyolc terem csak Toulouse-Lautrec munkáiról szólt. Mindenütt kellemes félhomályban, éppen hogy csak a képeket megvilágító erős fények között gyönyörködhettünk. Hát igen, a pompa megvolt, már csak a zene hiányzott.