Az alapoknál kezdve, hiszen nem mindenki ismeri a verseny részleteit: mit érdemes tudni a Teldersről, hogy foglalnátok össze a lényegét?

Juhász Márti: A Telders nemzetközi perbeszédverseny – más néven a jogászok Európa-bajnoksága, amit minden évben Hágában rendeznek meg a Nemzetközi Bíróság épületében. Szeptemberben adnak egy jogesetet, amely két fiktív állam jogvitájára épül, és a Nemzetközi Bíróság ügymenetét követve egy írásbeli és egy szóbeli fordulóból áll. Az írásbeli fordulóra januárig van időnk felkészülni és elkészíteni a keresetlevelet, amit aztán áprilisban egy szóbeli forduló követ a Béke Palotában, Hágában – igazi nemzetközi bírók, szakértők és hús-vér jogászok előtt.

Pusztai Dávid: Hozzátenném, hogy mindig megkérdezik, hogy mi az a „Telders”. Ez egy tulajdonnév: egy leideni jogásznak a neve, aki a holokauszt alatt védte a zsidókat, amiért a németek megölték.

Magával a versennyel az ELTE ÁJK által meghirdetett fakultáció keretében kerültetek közelebbi kapcsolatba. Megszabtak valamiféle kritériumot a jelentkezéshez: gondolok itt a nyelvtudásra, szakmai előképzettségre?

Deli Zsófi: Gyakorlatilag nem volt megszabva semmilyen feltétel, minden érdeklődőt szívesen fogadtak. De végül is mondhatjuk úgy, hogy magas mércének kellett megfelelni…(szolid kuncogás)

P. D.: Akkor ezúton szeretném lelkesíteni a jogászokat, mert az egész úgy indult, hogy tavaly ketten jártunk Róna tanár úrhoz Pállfy Mikivel és egy két évvel ezelőtti jogesetet oldogattunk egész évben. Aztán szeptemberben megkerestem Zsófit és Mártit és befűztem őket. Úgy kellett lasszóval fogni az embereket – jó, őket nem kellett kétszer kérni, de jó lenne, ha a következő években nem kellene úgy összehalászni a társaságot.

Nem is jelentkeztek többen a fakultációra?

P. D.: De, két kemény hétig volt még három tagunk, akik nagyon sokáig kitartottak…
J. M.: Elég ad hoc módon alakultunk, és az elején a Tanár úr nem is vett minket komolyan. Mesélte ugyanis, hogy régebben úgy válogatta ki az embereket a szemináriumából. Voltak tizenvalahányan és azokból választotta ki a legtehetségesebb diákokat. Hivatalosan tehát így megy.

A 2004/2005-ös csapatnál például póttagok is voltak…

P. D.: Igen, most már talán nálunk is lesznek. A nyugati csapatoknál is egyébként ez volt a jellemző: a németek voltak vagy nyolcan…

D. Zs.: A leideniek is. Külföldön külön válogatókat tartanak több egyetemen is.

Magyarországon viszont csak az ELTE-n van lehetőség bekapcsolódni a versenybe.

P. D.: Igen, de a másik ilyen nemzetközi versenyt – a Jessup-ot több egyetem is bonyolítja.

D. Zs.: A Pázmány, Szeged, még a CEU is. Idén csak két jelentkező volt, de arra nagyobb az érdeklődés.

Róna (nemzetközi jogi tanszék tanára) tanár urat már említettétek. Kik segítettek még a felkészülésben?

D. Zs.: Az írásbeli részre gyakorlatilag csak Róna tanár úr segített minket.

J. M.: Dr. Tanács János tanár úr pedig a logikai érvelésünk felépítéséhez járult hozzá. A szóbeli résznél – itt jártunk igazán konzultációra – Allan Tatham (a kollégium competition law-t oktató tanára) dr. Varga Erika, dr. Kardos Gábor és dr. Sipos Attila működött közre.

P. D.: Sipos Attila (HungaroControl Zrt Jogi Osztályának vezetője) rágta a szánkba a légjogi szakirodalmat és a Hungarocontrol teljes stábja és szakkönyvtára is a rendelkezésünkre állt. A Hungarocontrol a magyar légi irányítást ellátó Zrt. Mivel a jogesethez a légjoggal kellett behatóbban megismerkednünk, ezért kértük a segítségüket.

J. M.: Stáblistánk van…

D. Zs.: Támogatóink között van a Collegium is, ugye. Ati (Orbán Ati – ha valakinek nem lenne egyértelmű) rengeteget segített nekünk. Az pedig, hogy a 116-os szoba végig nyitva állt előttünk, felbecsülhetetlen támogatást jelentett.

P. D.: A titkárságot pedig last minute akcióként este 10-ig használhattuk, hogy ki tudjuk nyomtatni azt az iszonyú mennyiségű anyagot, amire szükségünk volt a versenyhez.

A nyolc hónapos felkészülés alatt nem csak a konkrét jogesetet kellett boncolgatnotok, hanem a nemzetközi jogról is szereznetek kellett egy átfogó képet…

J. M.: Azzal is megismerkedtünk, mert másod-harmad éven ez nem tantárgy.

No de voltak kellemesebb fázisai is a felkészülésnek: a kisasszondi kalandot a pusztában egy kúriában ide sorolnám. Azt nem mondhatjátok, hogy ez megviselt volna titeket – még ha a vizsgaidőszakban is került rá sor.

J. M.: Teher semmiképp sem. Felüdülés volt.

P. D.: Az volt, csak az volt a baj, hogy napi 8-10 órán át írtuk a memorandumot. De még így is nagyon megérte. Pár héten belül vissza is megyünk, de már csak szigorúan ünnepelni.

Rendeztetek egy főpróbát is a kollégiumban, amelyre laikusok is elmehettek imitálni a Nemzetközi Bíróság plénumát. Az utolsó napokban még sok változtatást eszközöltetek a beszédeiteken, mennyire volt az a végleges verzió, amit mi, kollégisták is hallhattunk?

D. Zs.: Itt igazán nincs végleges verzió. Az a beszéd is, amivel az utolsó pillanatban kiálltunk, bármikor borulhatott. Borult is! A bírák kérdéseitől függött minden.

P. D.: Ha viszont úgy nézzük, hogy mennyire tudtuk elmondani azt az eredeti elgondolást, amit leírtunk, akkor azt mondanám, hogy csak 25%-ban változott a szöveg. Akkor is csak retorikai elemeket tettünk bele. Miki beszéde változott meg nagyon. Az utolsó este írtuk át az egészet, amit végül nagyon jól sikerült előadnia.

Hiszen nem csak mint jogászok, hanem mint szónokok is jelen voltatok a versenyen. Mennyire gyakoroltátok be a fellépést? Kialakítottatok felvett szerepeket? A hírek szerint ugyanis a Tanár úr náci kiképző tiszthez és kedves óvónénihez hasonlította egyikteket-másiktokat.

D. Zs.: Igen, Róna tanár úr azt mondta, hogy valósítsuk meg önmagunkat és ragaszkodjunk az egyéniségünkhöz. Sajnos nekem el kellett válnom a személyiségemtől. (heves fejrázások a csapattagoktól + sokat sejtető vigyor) A második bírónál valóban kihoztam az igazi náci típusú megnyilvánulásaimat, míg az elsőnél egy kedves és szimpatikus, pimasz jogi képviselőt kellett alakítanom, ami távol áll az egyéniségemtől…

P. D.: Külön zsűri volt arra, akik kizárólag a szónoki képességeket pontozták. Ők azt mondták, hogy a magyarok kifejezetten azzal tűntek ki, hogy színt vittek az előadásukba. Tehát nem egy száraz, jogászi monológot adtunk elő, tele volt érzelmi töltettel. A logikai gondolatmenetét is kiemelték az előadásunknak, mert egyszerű volt, világos és érthető. Ezzel gyakorlatilag az anyanyelvű csapatokat is megvertük a nyelvi hátrányok ellenére.

D. Zs.: És mi gyakran hozzászóltunk az ellenfeleink beszédeihez. Mert voltak, akik csak kiálltak és a bíróra koncentráltak.

Kikkel kerültetek szembe a verseny során?

J. M.: Mi, felperesekként két anyanyelvi csapattal: először a skótokkal, azután a leideniekkel. Alperesi oldalon pedig a spanyolokkal és a görögökkel. De elég nemzetközi a társaság, tehát a nemzeti színek mögött ott voltak az írek, angolok… Nem kifejezetten homogén társulások voltak. A nemzeti karakterek eléggé globalizáltra sikeredtek.

Érződött valamilyen megkülönböztetés Kelet és Nyugat között – akár tudásszintben, akár a bírák, csapatok hozzáállásában?

D. Zs.: Voltak olyan nemzetek, akik nagyon barátságosak voltak, például akik a gröningeni egyetemről jöttek. Először a dánok, akikkel együtt voltunk elszállásolva, és a németek tűntek úgy, hogy eléggé fennhordják az orrukat. Aztán végül mögöttünk végeztek, és a dánok utána odajöttek gratulálni az utazás reggelén. Ott kicsit megfordult a kocka. De nekem alapvetően jó benyomásaim voltak.

P. D.: Összességében nekem is, a bírák részéről sem éreztem ilyet. Bár azért Leidennek nagyon lejtett a hazai pálya. A végeredményben pedig jócskán felborult a papírforma. A hollandok, angolok sehol nem voltak.

Hogy a piszkos anyagiakról is szó essen: milyen díjakkal motiválták a versenyzőket?

P. D.: Könyvekkel. Szakirodalommal. Egy sort jelent az önéletrajzban… Ez a verseny tényleg már csak magáról a részvételről szól, nem az azt követő anyagi juttatásokról. A nevezési díj is egy horribilis összeg: 1400 € volt. Ahhoz képest, amit hozzánk vágtak: 3-4 monográfiát, meg 8-9 folyóiratot, ez núdli. Nem ez a lényeg.

Az egyetem mennyire ismerte el az eredményeteket?

P. D.: Ezt még nem lehet megmondani. Híre van tanárok, diákok között is. De igazából kari szinten csak szeptemberben szokták az ilyen teljesítményeket honorálni.

Az egyetem NATO-termében viszont egy elég nagyszabású fogadást adtak a tiszteletetekre, ahol a külügyminiszter is megjelent. Ez azért ígéretes gesztus az egyetem részéről.

P. D.: Az nem az egyetem, hanem a tanszék gesztusa volt. Ők eddig is támogattak.

Jövőbeli terveiteket azért biztos befolyásolta ez a tapasztalat. Nemzetközi jogi demonstrátorság? Vagy az egy hajszállal ismertebb nemzetközi perbeszédversenyen – Jessup-on való megmérettetésben gondolkoztatok-e?

D. Zs.: Szeretnénk külföldön tanulni, a tanárunk is Oxfordban fog tanítani a közeljövőben, ahová mi is igyekszünk kijutni. De a rákövetkező évben mindenképp megpróbáljuk a Jessup-ot is. Róna tanár úr már előre is elvállalta a felkészítésünket.

J. M.: Mindannyian a nemzetközi joggal szeretnénk foglakozni, aztán majd meglátjuk, hogy pontosan melyik szeletével. Még nagyon az elején vagyunk és csak légjogot tanultunk hivatalosan.

Aztán csöng a telefon, hogy a Lánchíd Rádióhoz ki menjen nyilatkozni. Még szerencse, hogy végére értem a mondandómnak. Minden esetre már most bejelentkezek egy két évvel távolabbi időpontra, hogy az amerikai sikereikről is időben tudjak majd pár sort írni. Ki tudja akkor is mivel lesz tele a naptáruk?